Közélet

VITATOTT VAGYONADÓ – Fizessenek a milliárdosok!

Választási ígéretéhez híven a Tisza-kormány 2027 januárjától bevezeti a vagyonadót, mondván, a nagyobb vagyon járjon nagyobb felelősséggel. Azaz, vállaljanak nagyobb részt a közterhekből a nagyobb vagyonnal rendelkezők!

A közvéleményben mintha összecsúszna a gyanúsan szerzett vagyonok elszámoltatásának és az igazságosabb közteherviselésnek az igénye. Vagyonadó pró és kontra.

Lesznek mellékhatásai

Márpedig a vagyonadó nem csak a gyanúsan meggazdagodottakra fog vonatkozni, hanem mindenkire, akinek a vagyona meghaladja az egymilliárd forintot. A tervezett intézkedést éppen erről az oldalról bírálják a leghevesebben a szakértők, mondván, komoly gondot fog okozni például az olyan feltörekvő cégek tulajdonosainak, ahol eddig a nyereség zömét visszaforgatták a fejlesztésbe. Ezentúl ezt nem tehetik, mert be kell fizetni belőle az adót. Vagy állítólag már a kisebb földbirtokosok is a formálódó intézkedés alá eshetnek, mert a drága mezőgazdasági gépeikkel, földjeikkel, ingatlanjaikkal, állatállományukkal könnyen elérhetik az egymilliárd forintos értékhatárt. És amennyiben a mozgósítható pénzeszközeik nem nyújtanak fedezetet a vagyonadóra, akkor kénytelenek lesznek eladni valamit ezekből az értékeikből. Ami azért – lássuk be – más, mintha magánrepülőgépét, luxusjachtját, netalán kastélyát lenne kénytelen áruba bocsátani valamelyik oligarcha.

A Mészáros Lőrincék által használt Rose d’Or, 62 méter hosszú, luxuskategóriás szuperjacht a monacói kikötőben. Fotó: hvg.hu/olvasói fotó

Úgy általánosságban pedig a legnagyobb kifogás a tervezett sarc ellen, hogy a vagyonosok az egyszer már leadózott jövedelmükből vették az értékpapírt, földet, ingatlant, céget és más értéktárgyakat. Kivéve, aki nem.

Ha az Orbán-kormány 16 éve alatt abnormálisan megtollasodott gazdasági körön nem is esik meg az ember szíve, de a fentebb említett kategóriákra a szakembereknek nyilván találniuk kell megfelelő megoldásokat, mert máskülönben a gazdasági fejlődés gátja lehet a szavazópolgárok többsége által támogatott vagyonadó.

Mennyit fizetne a leggazdagabb magyar?

Mennyi lenne az a pénz, amit a jövő évtől fizetniük kellene a leggazdagabbaknak? A hvg cikkírója kiszámolta, hogy Mészáros Lőrinc, akinek a vagyonát legutóbb mintegy 1500 milliárd forintra becsülte a Forbes, megközelítőleg 15 milliárd forintot lenne kénytelen leperkálni évente. Ez az összeg csökkenhet, ha adósság terheli a vagyonát. Ha mondjuk a felét hitelből vette, akkor a 15 milliárdot el kell osztani kettővel, mert a vagyonadó alapja a nettó vagyon lesz. 

Ugyanebben a cikkben olvasható, hogy mennyit fizetne be Kapitány István gazdasági miniszter. Vagyonbevallása alapján, a mintegy hétmilliárd forintot kitevő értékei után 60 millió forintot. Ami nem lesz egyszerű, hiszen lemondott a miniszteri fizetéséről, azt teljes egészében átutalja a Magyar Koraszülött Mentőalapítványnak. Ennek ellenére úgy nyilatkozott, örömmel fogja befizetni a vagyonadót.

Amit tudni lehet

A Telex összegyűjtötte a legfontosabb részleteket a vagyonadóról Kármán András pénzügyminiszter közösségi médiás posztjából. A bejegyzés megerősíti, ami már eddig is tudható volt: vagyonadót azok fizetnek 2027-től, akik egymilliárd forint fölötti nettó vagyonnal rendelkeznek – bankszámlákon, ingatlanban, ingóságokban, céges vagyonban, pénzügyi alapokban vagy akár bizalmi vagyonkezelésben. Úgy tervezik, hogy az adó kulcsa 1 és 100 milliárd forint között 1 százalék lenne, a 100 milliárd forint fölötti vagyonoknál pedig a 100 milliárd forint feletti részre vonatkozóan 1,5 százalék. Az adózók a vagyonadó 5 százalékát felajánlhatják közcélokra. Ezt a pénzügyminiszter azzal indokolta, hogy a vagyonadót a társadalmi felelősségvállalás eszközének tekintik. „A lényeg, hogy a forintok a magyar emberek javára hasznosuljanak” – fogalmazott.

Első alkalommal 2027. augusztus 31-éig, az idei év végi állapotot figyelembe véve kell teljesíteni az adófizetést – írta posztjában a miniszter.

Európában csak három országban

A történelem során a világ számtalan országában próbálkoztak a vagyonadóval, ám a legtöbb helyen idővel elvetették. Európában jelenleg három országban van érvényben vagyonadó: Svájcban, Norvégiában és Spanyolországban. Franciaországban Macron ingatlanvagyon-adóra változtatta a Mitterand által 1989-ben bevezetett úgynevezett szolidaritási adót. Ám addigra már sokan elvitték Franciaországból a vagyonukat, ami visszavetette a francia gazdasági növekedést.

Az OE-LAD lajstromjelű repülőt 19,1 milliárd forintért a Mészáros-cégek vagyonából vásárolták. Fotó forrása: Dietmar Schreiber/airhistory.net/photo

Németországban cirka 30 éve eltörölték, ám a baloldal újra bevezetné. Szakértők számításai szerint ez évente 147 millió euró pluszt jelentene a német büdzsének. A szakszervezetekhez közel álló német közgazdászok magasabbról startolnának a magyar elképzelésnél. Ötmillió euró cégvagyon fölött vetnék ki az évi egy százalékot. Ötvenmillió euró fölött már öt százalékkal számolnának, a következő fokozat pedig már 12 százalék lenne egymilliárd euró fölött. Mindennek ellenére Németországban is van, aki örömmel fizetné. Egy düsseldorfi ingatlanmágnás például úgy nyilatkozott, 30 év alatt megtizenhétszereződik a vagyon. Amennyiben megadóztatnák, akkor tizenegyre csökkenne ez a szorzó, ami még így is szédületes.

Norvégiában mély gyökerei vannak a társadalmi szolidaritásnak. 1892 óta fizetik a vagyonadót a csak szolidan tehetősek is. Ennek egy része helyben marad, és pontosan érzékelik, mi valósul meg belőle.

Svájcban még ennél is korábbra tehető ez az adónem. 1840-ből eredeztetik, és a kantonok szabják meg a mértékét. A külföldi vagyonra is kivetik, kivéve az ingatlant és az üzletrészeket, de ebben nem mélyedtünk el, ahogy a spanyol jogszabályok részleteiben sem. Mindenesetre Spanyolországban is, akárcsak Svájcban, jelentős különbségek lehetnek a régiók adómértéke között.

A szupergazdagok megadóztatása globális és országos szinten is vitatott téma. A világ leggazdagabb egy százaléka birtokolja a globális vagyon legnagyobb részét, miközben a szegényebb rétegek máról holnapra élnek. A jelenlegi adórendszerek lehetővé teszik, hogy a milliárdosok arányosan kevesebb adót fizessenek, mint az átlagemberek, mert jövedelmük nagy részét tőkejövedelmek alkotják, amelyek után alacsonyabb adókulcsokkal adóznak. Arról nem is beszélve, hogy a szupergazdagok kötelessége lenne a globális zöld átmenet, egy jobb életminőség megfinanszírozása, hiszen majdnem 60 százalékuknak a pénze a klímaváltozásra nagy hatással lévő szektorokból, például bányászati, olaj- és gázcégekből származik.

A vezető képen egy budai hegyvidéki luxuslakás. Fotó forrása: janovszkyingatlan.com

related

Bartuc Gabriella

Recent Posts

ÉVIDÉZŐ – Ezen kukacoskodtunk tavaly

Nem túl vidám, de azért izgalmas éven vagyunk túl, minden (ál)szerénységet nélkülözve, kiváló cikkek sokaságán…

10 év ago

BÚÉK – A Balatonnál már délben koccintottak

A 12 éves, alsóörsi Érdi Ferenc Vince nyerte a pezsgődugó-kilövő versenyt. Kölyökpezsgővel. Sarkunkban az új…

10 év ago

CINIKE 2.0  – Az éhező viadala

Ádáz ellenségek voltunk, hónapokig háborúztunk. Nagyra becsültem a találékonyságát, az intelligenciáját, a túlélési technológiái elkápráztattak.…

10 év ago

NAV – Dohányár és online kassza

Amíg a december vége a kormányközeli médiában arról szólt, hogy az előnyös adóváltozásoknak köszönhetően mennyivel…

10 év ago

MESEKÓRHÁZ? – Az állam nem adja!

Mi lesz a Veszprémbe tervezett gyermekkórház épületének sorsa? – tette fel az írásbeli kérdést dr.…

10 év ago

PLT-BOTRÁNY – Nyomoznak az Orbán-interjú ügyében

Információs rendszer vagy adat megsértése bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított nyomozást a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság…

10 év ago