VÍZ – Az ivóvíz a nyomor fokmérője

Már(?) vagy még(?) 7 év és lejár az ENSZ által kijelölt határidő, miszerint a Földön mindenkinek biztosítani kell a hozzáférést az egészséges ivóvízhez. A „fenntartható fejlesztési célok” alapdokumentum 6. pontja magában foglalja, hogy a víz a nyomor elleni küzdelem egyik kulcsfontosságú kérdése. Ma az emberiség 98 százaléka nem jut hozzá. A kinyilatkoztatás róluk szól.

Igyunk sört és bort, ha elfogy a vizünk! Ez a legbölcsebb tanács, amit olvasóinknak a víz világnapján adhatunk. Fél liter sör előállításához „csak” 150 liter, egy üveg boréhoz 720 liter vizet használnak fel. Ezzel szemben egy kilogramm pörkölt kávé előállítása harmincszor több vizet igényel.

Nem fölöslegesek a világnapok, mert legalább olyankor elgondolkodunk a dolgok állásáról – ha szembe nem is nézünk azokkal. Rajzpályázatok, vetélkedők, manapság túrák figyelmeztetnek a világnapok témájára, de aztán letudva a dátumot, alig változik bármi is. A víz világnapján hasonló a helyzet, holott az élet alapjairól beszélünk. Ma a szónokok a szemléletváltozás fontosságáról mantráznak, ám hiába zárja el a csapot egy kis óvodás miközben szappanozza ujjacskáit, vagy locsol összegyűjtött esővízzel a nyugdíjas hölgy, ha mindeközben milliárdnyi köbmétert zabáló akkumulátorgyárak épülnek a „perifériákon”, egyszerűbben a gyarmatokon, ha az ipari technológiák nyelik a vizet. Csak mert a tőke minél gyorsabb megtérüléséhez az szükséges.

Hiába a tanulmányok sora, a környezetvédők figyelmeztetése, hogy bolygónk vízkészletének 97,5 százaléka alkalmatlan emberi fogyasztásra. Az édesvízkészlet még ennél is jóval kevesebb, mert ebből a maradék nyomorult két és fél százalékból is legfeljebb ötödrésszel lehet gazdálkodni, a többit a gleccserek jégbe fagyva őrzik. Azok felmelegedésétől pedig őrizkednünk kell. Vízkészletünk FÉL százalékát védik zárt rétegek, ez a 0,5 százalék fogyasztható biztonságosan.

Márpedig a kisiskolások is tudják, hogy víz nélkül nincs élet. Nyomorgó, kilométereket néhány csepp vízért gyalogló embereket látva eddig áltathattuk magunkat azzal, hogy Magyarország víznagyhatalom.

Pazaroltunk is rendesen. Csakhogy elég volt néhány csapadékmentes év, és kongatni kezdtük a vészharangot. Csakhogy ez nem elég. Közös elhatározásra, közös akaratra lenne szükség az okos vízgazdálkodáshoz. Vajon képesek leszünk-e tanulni a legutóbbi katasztrófából, amikor egy ember meghalt, többen megsebesültek az M1-es autópályán, amikor egymásba rohantak az autók. Úgy tűnik, a szárazság az idén is folytatódik, a mesterséges vízpótlás már kevés a kiszáradt földek helyreállításához. Ha továbbra is csak ajánlásokat olvasgatunk, végünk. Át kell szervezni a vízügyi együttműködéseket, meg kell szüntetni a jelenlegi globális vízügyi krízis kezelésére alkalmatlan rendszert, mert ha a vízzel kapcsolatos problémákat nem számoljuk fel, végképp eldől milliárdok élete, mert ehhez járul még a biológiai sokféleség csökkenése és az éghajlatváltozás egymás erősítése.

Na, de ki fogja megszervezni, ellenőrizni például akár Magyarországon, ahol a környezetvédelemnek még csak szaktárcája sincs?

Fotó: P. Ravikumar / Reuters