Tech

WORL ROBOT OLYMPIAD – Kiemelkedő csapatok és szoros küzdelem

A World Robot Olympiad regionális fordulóján a jövő mérnökei bizonyították tehetségüket – több kategóriában is hajszálon múlt a győzelem.

Május 12-én a veszprémi Digitális Tudásközpontban rendezték meg a World Robot Olympiad 2025-ös szezonjának egyik legizgalmasabb regionális fordulóját. A RoboMission kategóriában három korosztály – 8 és 19 év közötti diákcsapatok – mérte össze tudását, kreativitását és problémamegoldó képességát. A nap végén kiderült: a mezőny nemcsak lelkes, de rendkívül erős is volt, több csapat is közel maximális pontszámmal teljesítette a kihívásokat.

A verseny témája idén „A robotok jövője”, mely azt vizsgálja, hogyan segíthetik a robotok a fenntartható, élhetőbb világ megteremtését – legyen szó intelligens városokról, bolygóközi küldetésekről vagy a mesterséges intelligencia által támogatott mindennapokról. A RoboMission kategóriában országosan 148 csapat nevezett, a veszprémi fordulóban pedig 16 csapat indult, köztük hat-hat az Elementary (8–12 év) és Junior (13–15 év) kategóriában, valamint négy a Senior (16–19 év) korosztályban.

Fotó: World Robot Olympiad

A verseny végén az alábbi eredmények születtek: az Elementary kategóriában a budapesti ZűrManók végeztek az első helyen, őket követte a veszprémi Starship Busters, harmadik pedig a győri Bits lett. A Junioroknál a nagykovácsi Titanic_Robotics Infinity diadalmaskodott, második helyen a devecseri Három Muskétás, harmadikon a veszprémi Engineers végzett. A Senior mezőnyben a szombathelyi Dirty Blocks csapata nyerte el az aranyérmet, ezüstérmes lett a győri B1ts, a bronzérmet pedig a Jedlik Lego Robot Team BPD, szintén Győrből, vihette haza.

A nemzeti döntőbe a három korosztály legjobbjai jutottak tovább: a ZűrManók, a Starship Busters, a Titanic_Robotics Infinity, a Három Muskétás és a Dirty Blocks. Ők június 27–28-án újra pályára lépnek, hogy kiharcolják a jogot Magyarország képviseletére a szlovéniai Open Championshipen vagy a szingapúri Világdöntőn.

A résztvevőket Szilasi Péter Tamás projektvezető és Jámbor Kornél szakmai vezető köszöntötte a szervező Edutus Egyetem nevében. A következő regionális fordulóra május 14-én Budapesten kerül sor, ahol közel 200 fiatal versenyző méri majd össze tudását a döntőbe jutásért.

Vezető kép: World Robot Olympiad

related

Veszpremkukac

Recent Posts

ÉVIDÉZŐ – Ezen kukacoskodtunk tavaly

Nem túl vidám, de azért izgalmas éven vagyunk túl, minden (ál)szerénységet nélkülözve, kiváló cikkek sokaságán…

9 év ago

BÚÉK – A Balatonnál már délben koccintottak

A 12 éves, alsóörsi Érdi Ferenc Vince nyerte a pezsgődugó-kilövő versenyt. Kölyökpezsgővel. Sarkunkban az új…

9 év ago

CINIKE 2.0  – Az éhező viadala

Ádáz ellenségek voltunk, hónapokig háborúztunk. Nagyra becsültem a találékonyságát, az intelligenciáját, a túlélési technológiái elkápráztattak.…

9 év ago

NAV – Dohányár és online kassza

Amíg a december vége a kormányközeli médiában arról szólt, hogy az előnyös adóváltozásoknak köszönhetően mennyivel…

9 év ago

MESEKÓRHÁZ? – Az állam nem adja!

Mi lesz a Veszprémbe tervezett gyermekkórház épületének sorsa? – tette fel az írásbeli kérdést dr.…

9 év ago

PLT-BOTRÁNY – Nyomoznak az Orbán-interjú ügyében

Információs rendszer vagy adat megsértése bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított nyomozást a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság…

9 év ago