Közélet

ZÖLD VÁROS – Átadják Veszprém új közparkját

Végéhez közeledik az Erzsébet sétány, a Kálvária-domb és környezetük rehabilitációja. A Zöld Város projekt keretében megvalósult közparkot április 30-ától lehet szabadon bejárni. Az itt megépült kávézó műszaki átadása folyamatban van, nyitása júniusban várható.

Amint arról egy korábbi írásunkban már hírt adtunk, a már itt lévő szobrok új helyre kerülnek, mellettük újabbakat is felállítottak.

Sissy mellszobra és Csikász Imre Ülő lány című szobra a parkban

A volt parkoló helyén kialakított játszóteret rugalmas burkolattal látták el. Sokféle játszóeszköz, mászóka várja a kicsiket. A Zöld Város koncepciójához híven a gyerekbirodalom nagy részét a régi fák lombkoronája árnyékolja be.

Felújították a Kálvária-dombra vezető régi kőlépcsőt. Mellette kialakítottak egy másikat, de a tetőn lévő templomromhoz a most megépült támfalsétányon át akadálymentesen is fel lehet jutni. Fent pihenőszékek, asztalkák, információs tábla fogadja a látogatókat.

A sétányon pihenőpadok, színes utcabútorok és sporteszközök csábítanak szabadtéri kikapcsolódásra. A Zöld Város Projekt eredményeképpen kialakuló közpark egybenyílik az ActiCity területével, mivel a volt gyermekkórház kerítését teljesen lebontották. Az egyetemi campus felől átjárókat nyitnak, ugyancsak szabaddá téve a gyalogos közlekedést.

Ottjártunkkor már a kávézó berendezése is zajlott. Az üzemeltetésére kiírt pályázatot a Fügefagyi Kft. nyerte el.

Fotók: a szerző

related

S. Bonnyai Eszter

Recent Posts

ÉVIDÉZŐ – Ezen kukacoskodtunk tavaly

Nem túl vidám, de azért izgalmas éven vagyunk túl, minden (ál)szerénységet nélkülözve, kiváló cikkek sokaságán…

9 év ago

BÚÉK – A Balatonnál már délben koccintottak

A 12 éves, alsóörsi Érdi Ferenc Vince nyerte a pezsgődugó-kilövő versenyt. Kölyökpezsgővel. Sarkunkban az új…

9 év ago

CINIKE 2.0  – Az éhező viadala

Ádáz ellenségek voltunk, hónapokig háborúztunk. Nagyra becsültem a találékonyságát, az intelligenciáját, a túlélési technológiái elkápráztattak.…

9 év ago

NAV – Dohányár és online kassza

Amíg a december vége a kormányközeli médiában arról szólt, hogy az előnyös adóváltozásoknak köszönhetően mennyivel…

9 év ago

MESEKÓRHÁZ? – Az állam nem adja!

Mi lesz a Veszprémbe tervezett gyermekkórház épületének sorsa? – tette fel az írásbeli kérdést dr.…

9 év ago

PLT-BOTRÁNY – Nyomoznak az Orbán-interjú ügyében

Információs rendszer vagy adat megsértése bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított nyomozást a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság…

9 év ago