Két hét és jön a nagy vízválasztó: országszerte megírják a központi középiskolai felvételi vizsgákat, eldől, kik kerülhetnek a hőn áhított…
Hétmilliárd embert beoltani félévenként újra és újra, mindig módosított hatóanyagú védőoltással technikailag lehetetlen, anyagilag elképzelhetetlen. Hogy milyen tervekkel védhetők meg…
Leginkább az irónia és a humor miatt szeretek „klubozni”. Megszólalóinak többsége úgy véli, érdemes pillantást vetni a dolgok fonákjára, hogy…
Öleléssel kezdődhetne a meteorológiai tavasz, a könyvtárak munkatársainak ölelésével. Erre buzdítják világszerte az olvasókat március elsején. A járvány miatt mi…
Harminckét éve hittük, megvalósulhat a márciusi ifjak óhaja a szabadságról, az egyenlőségről, a testvériségről. Majdnem olyan lelkesen vágtunk a társadalom…
Bárhol is hangzott el, sokak arcára mosolyt csalt Godzsa Zoltán neve, aki talán Gutenberg utolsó lovagja volt. És aki hetvenen…
A Lovassy László Gimnázium vezetője tizennyolc igazgatótársával közösen azt javasolja a kormánynak, hogy csak akkor folytatódjék a jelenléti oktatás, ha…
Április 4. A családi legendárium mulatságos ünnepe, noha négy évtizeden át nemzeti ünnepként emlékeztünk meg a szovjet csapatok magyarországi győzelméről…
Húsz, egymástól független aláírásgyűjtés szervezői kérik, hogy változtassa meg a kormány a május 3-ára tervezett írásbeli érettségi időpontját. A tanárok…
Alig három héttel az írásbelik megkezdése előtt az oktatásügy két államtitkára ellentmondóan nyilatkozik az idei érettségiről. Ha nem a diákok…
Egy oklevél körüli népmesei történet kering Sümeg-szerte. Tavaly ősszel átlépte a kisváros határait és bejárta a magyar sajtó nagy részét,…
Ahová a Fudan akar telepedni, ott diákvárost készített elő a kormány, a főváros és a kerület A kínai kormánnyal kötött…
Pető Zoltán sümegi önkormányzati képviselő és fideszes párttag közleményben tudatta: elhagyja mindkét szervezetet. Úgy gondolja, jobboldali, keresztény hitvallású emberként nem…
Nyugodtan menjenek hétfőtől óvodába és iskolába a kicsik! Az ő érdeküket szolgálja a jelenléti oktatás, ők fogékonyak kevésbé a fertőzésre,…
Többször keltették halálhírét, visszajött a klinikai halálból. Sokan remélték, hogy még tényleg vállalhat munkát, innentől azonban tény, Törőcsik Mari, a…