Hiába ígéri az ellenzék a trilliárdossá lett politikusokkal szembeni elszámoltatást, az emberek csak legyintenek, nem fog ez menni – legalábbis…
A legnagyobb magyar magántulajdonban lévő ipari vállalatcsoport vezetője üzent a kormánynak a kínai oltás tesztelési eredményével kapcsolatban. Többek között ezt…
Az egyre kétségbeejtőbb tanárhiányt a tanárképzés leegyszerűsítésével kívánja megoldani a kormány. Az egyetemek már megkapták az utasítást: mindent ki kell…
Negyedik a dunántúliak listáján Veszprém megye a vírus ellen beoltottak arányában. Eddig összesen 5 538 557 honfitársunk kapta meg legalább az első oltást,…
Ünnepinek épp nem mondható, ám meglehetősen szokatlan körülmények között élőben hallgathattak költeményeket a veszprémi pályaudvar utasai a Vers a peronon!…
Városvédő Pallas Athéné kezéből végleg kiesett a lándzsa. Meghalt Ráday Mihály, az első civilek egyike, aki tudásával, kitartásával egy országot…
Működésének 60. évfordulóján szüntették meg a Veszprémet Alsóörssel összekötő kisvonatot, de a város lakói nem hagyták magukat. Három évtizeddel később…
Ma reggel kilenckor rajtolt el 556 hajóval Európa legnagyobb vitorlás tókerülő versenye, a Kékszalag. A magyar tengert a világ tengereivel…
Nem reklámszöveg, a youtube-on követhették, amint a Nerbot nevű etikus hacker számítógépes programja folyamatosan tölti ki a nemzeti konzultációs íveket…
Majd kétszer annyian fulladtak eddig a Balatonba, mint tavaly egész évben. A vízirendőrök idén már 220 embert mentettek ki Közép-Európa…
Sportszerű nyilatkozatokkal zárta a női tőrcsapat két oldala az olimpiát. A vezetőedző egy fiatal sportoló tokiói utazása mellett érvelt: Lupkovics…
Éremmel búcsúzhat Berecz az olimpiától, és vele búcsúzik a finn dingi hajóosztály is az ötkarikás játékoktól. A NOB a versenyzők…
Igazi varázsló a kormány: pillanatok alatt képes megoldani a munkaerőhiányt bármilyen területen. Nincs elég dolgozó a kereskedelemben? Szeptembertől alig marad…
Világszerte példaként mutogatták a japán szervezők alaposságát, az ország lakóinak összefogását, a környezetvédő szakemberek ötleteit, ahogyan a műanyagokat tonnaszámra begyűjtötték,…
Az élővilág sokszínűségét meg kell tartani, a vadon élő növényeket, amelyeket helytelenül gyomnak nevezünk, hagyni kell nőni, el kell fogadni kertjeink…