A helyi gazdaság erősítésének és az elvándorlás megelőzésének kulcsa az egyetem. Ez a lényege annak a sajtótájékoztatónak, amelyet Ungár Péter,…
Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) jóváhagyását követően február 5-én több millió AstraZeneca oltóanyag kiszállítása kezdődött meg Európában, a hónap végéig várhatóan…
A magyar idegenvezetőket Európában szinte egyedülálló módon hagyták az út szélén, mert a kormánytól – a vidékieknek kiírt felemás pályázaton…
Ungár Péter országgyűlési képviselő (LMP) és Csordás Anett, a Lépjünk, hogy léphessenek! Közhasznú Egyesület vezetője közösen kezdeményezte az országgyűlésben, hogy…
79 éves korában elhunyt Chich Corea többszörös Grammy-díjas jazz-zongorista, zeneszerző, aki 2010-ben adott koncertet Veszprémben, a VeszprémFesten. (tovább…)
Habár az elmúlt években jóval enyhébbek a telek, mint azt megszokhattuk, éjszakánként továbbra is előfordulhatnak komoly mínuszok vagy talajmenti fagyok.…
Hétfőtől Paloznak teljes területén tilos lesz telket alakítani, új építményt létesíteni, meglévő építményt átalakítani, bővíteni, elbontani és más, építésügyi hatósági…
Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a mai kormányinfón bejelentette: bevezeti a kormány a védettséget igazoló okmányt. Az Európa Tanács…
A tavaszi fellélegzésben reménykedve ajánljuk, tervezzék be már most a bakonybéli Pannon Csillagda meglátogatását, ahol csodálatos környezetben, remek programok várják az…
Többéves képzésfejlesztési munkánk érik be: egyértelműen látható, hogy a munkaerőpiaci igényekre reagáló kibővített képzési portfóliónkat jól fogadja a piac, keresettek…
A Higgyetek bennünk – Hogyan csinált bajnokcsapatot Jürgen Klopp a Liverpoolból? című kötet Melissa Reddy munkája, aki az Independent focirovatának…
A Szülői Hang Közösség üdvözli, hogy az Alapvető Jogok Biztosa vizsgálatában több ponton jogszerűtlennek találta az iskolaérettség eldöntésének 2020-ban hatályba…
A Qubit podcastjában tudósokkal, kutatókkal, a tudomány ismert és ismeretlen hőseivel beszélgetnek. A legújabb epizódban Jordán Ferenc hálózatkutató biológust, a…
Tavaly október óta már 104 ember fagyott halálra Magyarországon – tudatta vasárnap a Magyar Szociális Fórum. (tovább…)
A jelenlegi hatalom a legnagyobb ellenségei egyikének a sajtószabadságot tekinti. Lépésről lépésre szorítja vissza a szabad hangokat. Most a Klubrádió…