Ahhoz, hogy egy üzlet sikeres legyen, szükség van némi marketingtevékenységre is. Attól függően, hogy mennyi és milyen vetélytársa van egy…
Módri Györgyi, a Veszprémi Petőfi Színház művésznője tegnap négy színésztársával átvette az Aase-díjat a az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézetben.…
A hivatalos agymosás és manipuláció 10+5 pontja. Az első tíz szabályt eredetileg a francia író, Sylvain Timsi közölte 2002-ben a…
Megállapodásra jutottunk az Európai Unióval – jelentette be Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter a ma reggeli sajtótájékoztatón. Minden cél megvalósult, amit…
Már akkor is megbotránkoztam, amikor a legendás Veszprém megyei sportújságíró, Flaskár Pista bácsi emlékére fogalmazott nekrológban megláttam a reklámot a…
Mindannyiunk életében vannak olyan időszakok, amikor a hajunk elkezd vékonyodni. Ha az egykor vastag sörényed mostanában kissé ritkásnak tűnik, valószínűleg…
Nagyjából minden jel arra mutat, hogy sürgősen le kell számolni azzal az életfelfogással, hogy az ember úgy csináljon dolgokat, mintha…
A kormány szerint siker, az ellenzék szerint kudarc az Európai Unióval december 12-én éjszaka megkötött magyar megállapodás. Most akkor félig…
Ma már nemcsak a férfiak privilégiuma egy számítástechnikai eszköz, így egyáltalán nem elrugaszkodott ötlet kedvesedet meglepni karácsonyra egy nőies laptoppal. …
Több mint kínos, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke, akit Orbán Viktor egykor a saját jobb kezének nevezett, súlyosan…
Győrben, Székesfehérváron nagy sikere volt. Most Veszprémben is elindítják a lakossági LED-csere programot. A CYEB Energiamegoldások Kft.-vel történő szerződéskötésre igennel…
Tavasszal tisztújítás lehet a kézilabda-szövetségben, a klubszinten legsikeresebb labdás csapatsportágak egyikében. Elnökök: Varga József (–1989) Dobrovits Péter (1989–1991) Barcza Imre…
Egy hónappal ezelőtt rengeteg kritika érte a 22. Labdarúgó Világbajnokságot rendező Katart. Több szempontból is nehezteltek a sivatagi tornára. Ám…
Boldog karácsonyt kívánok minden kedves ügyfelemnek és munkatársamnak! A két ünnep közt a munkával eltelt húsz év érdekes pénzügyi eseményeiről…
Balázs Péter Kossuth- és Jászai Mari-díjas művész rendezésében merülhet el a közönség a békebeli Váci utca apró drogériájának karácsony előtti…