Míg az utakon óvatosabb hölgyek elsősorban az abroncsnyomással kapcsolatos problémák, valamint a padkák és kátyúk okozta sérülések miatt, addig a…
Az idei felvételi eljárásban az országos átlag több mint duplájával, 9 százalékkal nőtt a Pannon Egyetemre felvett hallgatók létszáma az…
Ahogy azt néhány napja megírtam, nagyon közel járt már a megegyezés a világhírű Telekom Veszprém és a bajnokság második vonalában…
Idén minden eddiginél korábban, már augusztus 1-jén elérkezik a túlfogyasztás napja, ami azt jelenti, hogy 2018-ban mindössze 212 nap alatt…
Sötétnek látom a jövőt. Tisztán és világosan látom, hogy sötét. Ahogy imbolyog a csupasz körte, árnyéktáncot jár hatalmasnak látszó fejem…
Azzal, hogy nyilvánosságra került: a Veszprém Aréna átépítése miatt egy év múlva a Bajnokok Ligája mérkőzéseket várhatóan Budapesten játssza majd…
Hétmillió brit munkáját vehetik el a robotok, cserébe 7,2 millió munkahelyet teremthetnek. A PricewaterhouseCoopers (PwC) elemzése szerint a robotizáció három…
A magyarországi statisztikák azt mutatják, hogy egyre több a kutyatulajdonos a városokban is. Ugyanakkor a városi ebtartók nincsenek elárasztva lehetőségekkel,…
Bácskai László, a Hoya cég gazdasági vezetője a veszprémi kosarasok névadójaként fogalmazta meg azt a gondolatot, ha így játszanak a…
Tombol a kánikula. A Vmeteótól megtudtuk, milyen időjárás vár ránk Veszprémben és környékén a következő napokban, a qubit.hu összeállításában pedig…
Interaktív grafikont készített a Központi Statisztikai Hivatal arról, hogy milyen családban élnek Magyarország lakosai. A népszámlálások és a 2016. évi…
Tavaly folytatódott a lakáspiac bővülése, az adásvételek éves száma meghaladta a 150 ezret. Többek között ezt állapította meg a KSH…
Az Európai Unió népszerűsége 1983 óta nem látott csúcson van, ami szakértők szerint egyértelműen annak tudható be, hogy a britek…
Partnerségre léptünk a Jooble nemzetközi álláskereső portállal. A Jooble a világ 66 országában működik, magyar oldalainak naponta 88 ezer látogatója…
Balatonfűzfőn Gombóc fesztiválra, Györökön Simándy emlékkoncertre, Füreden a Miss Balaton Szépségverseny döntőjére, Szárszón Sárkányfesztiválra, Udvariban Boban Markovic koncertre, Keszthelyen Zalai…