Csodának számít ma, de jó lenne, ha Donát Tamás könyve olyan példát adna, amelyből megtudható, miképp lehetnek egyetemisták első osztályú sportolók lelkesedésből, játékszeretetből. A bajnokok történetét Almádiban mutatták be.

A Veszprém Kukac szerkesztőségéből ketten ültünk a Pannónia Művelődési Központ színpadának két szélén. A Csonti, a gólkirály és a bajnokcsapat írója, Donát Tamás, akinek ez a tizennyolcadik könyve Veszprém és a megye kiváló sportolóiról. Balatonalmádiban a könyvbemutatón Fülöp István (Csonti, Lapát), Laki Pál, Drozda Tamás (Profy), Hamerli Péter (Peca), Varga Zsolt (Ceruza) és Borszéki János (Jani) foglaltak köztünk helyet. A zárójeles becenév fontos azonosító, nemcsak anno szurkoltak nekik ezen a néven, többüket ma is így ismernek a veszprémi utcákon és Almádiban is, ahol közülük hárman laknak. Nyaranként pedig Budatavára jártak, ahol az egyetemi üdülőben pihenés gyanánt vérre menő pingpongcsatákat vívtak. (A balatonalmádi önkormányzat ezért is támogatta a könyv megjelenését – a szerk.)

Donát Tamás azt az aranykort idézi meg, amikor 56 évvel ezelőtt NB I.-es kosárlabdacsapata volt Veszprémnek. Kétségtelen, nem olyan körülmények között játszottak, mint anno az első kosarasok Amerikában – palánk nélkül, őszibarackos kosárba focilabdát dobálva –, de gyakran egyenetlen talajon, a szabadban, valódi profik ellen. A profik stratégiát alkottak, taktitkát követtek, naponta edzettek, az üzemek pénzelték őket, mígnem a veszprémi srácok jókedvűen, a játék öröméért léptek pályára. Ezt mi sem jelzi jobban, minthogy edzőjük kénytelen volt fontos mérkőzéseken is hangosan kiabálni nekik, hogy ne mókázzanak, mert elúszik az eredmény.

És akkor itt jön a képbe a könyv írója, Donát Tamás, aki az egyetemi sportcsarnokban tízenkét évesen az eredményjelző táblát hajtogatta, s aki áhítattal nézte a fiúk teljesítményét. A menzán is, ahol kalóriapénz gyanánt dupla adagot vehettek a fő fogásból, de nagyjából ennyi volt az összes „járandóságuk”. Ezt ma a focisták többmilliós havi fizetése mellett az ifjak el sem hiszik, kedves őskori történetként legyintenek rá. Na jó, ha valakit megkörnyékezett egy-egy üzem, az egyetem gazdasági igazgatója lakást ígért, amiből azután végül egy szoba került…

A címszereplő, Csonti 1969-ben gólkirály lett, az országos bajnokság legeredményesebb játékosa. A kosárszövetségtől a címen kívül mást nem kapott, Veszprém megyében pedig egy villanyborotvával tisztelték meg érte. Akkor ilyen idők jártak, a fiúk meg az egyetemre. Diplomásként mindannyian a Veszprémi Vegyipari Egyetem jó hírnevét öregbítették, többen doktoráltak, hárman egyetemi oktatóként dolgoztak. Barátságuk ma is töretlen, mint ahogy a kosár iránti szeretetük is. Sokáig az öregfiúk csapatában folytatták, de nyolcvanhoz közeledve inkább már nézik az ifjak meccseit. Biztatják őket, noha készséggel elismerik, fizikai teljesítményben fölöttük állnak, játéktechnikájukban nem feltétlenül. Az ifjakat támogatandó, díj örökíti meg a gólkirály nevét: ma minden szezon végén dr. Fülöp István (Csonti, Lapát) adja át a róla elnevezett díjat, amelyet a Veszprém Kosárlabda Klub alapított, a legjobb utánpótlás-sportolóknak.

A folytatás a dokumentálásban sem marad el, Prima Primissima díjas kollégánk, Donát Tamás következő könyvét a bajnokok diadalának folytatásaként az újabb kosarasgenerációról szól majd.

Vezető képünkön: A színpad két szélén a Kukac újságírói Donát Tamás és Dallos Zsuzsa, köztük a bajnokcsapat tagjai: Fülöp István (Csonti Lapát), Laki Pál, Drozda Tamás (Profy), Hamerli Péter (Peca), Varga Zsolt (Ceruza) és Borszéki János (Jani)