Közélet

BIZONYÍTVÁNYOSZTÁS – Fenyegetőző ügyvéd anyuka

Újabban már nemcsak a gyerekeknek rettenetes élmény az év végi osztályzatlezárás, hanem a tanároknak is. Egyre gyakrabban avatkoznak be a dühös szülők, akik nem a gyereken, hanem a tanáron kérik számon az eredményt. A bizonyítványosztás kapcsán hallottam ezt a történetet.

Egy tanárnő mondta el, hogy járt. Év vége előtt berontott hozzá az iskolába egyik tanítványának ügyvéd édesanyja, és a mobiltelefonjával hadonászva azt kifogásolta, miért lett a lánya biológiából csak jó, amikor 4,43 az átlaga. A mobillal nyilván az e-naplót kívánta bizonyítékul felhozni. Amikor látta, hogy a tanárnő hajthatatlan, hisztérikusan elrohant, és hivatalos ügyvédi levélben emelt kifogást a tanárnő munkája ellen. Az ügyvédi irodája nevében írt az igazgatónak, hogy figyeljen már oda, mi történik a tanintézményében.

Ilyenkor, bizonyítványosztás előtt egyre több a kötözködő szülő, aki úgy érzi, teljes joggal avatkozik be a pedagógusok munkájába. Nyilván annak reményében folyamodnak ilyen és hasonlóan durva hadművelethez, hogy a nyomás alatt a nevelő majd meghátrál. Berohannak az iskolába, fölsikoltanak, hogy micsoda fatális tévedés, netalántán rosszindulat áldozata az ő gyerekük itten, aki egyébként beleőrül a tanulásba, de hiába, ha eltapossa a tanárnő. Kiabálnak, dühöngnek, tiltakoznak szégyenkezés nélkül, mert meggyőződésük, hogy a tanárnő pikkel a drága gyermekükre.

Régen a gyereken kérték számon az eredményt a szülők, ma a tanáron. Fotó: Getty images

A tanárnő meséje szerint így történt ezzel az ügyvéd anyukával is, aki számára nem kérdés, hogy jelesre tudja a biológiát nyolcadikos gyermeke, nem is érti, miért 4-es a 4,43? Egyébként az anyuka korábban soha nem kifogásolta a tanárnő munkáját, akinek pedagógiai elve, hogy az általános iskola nem egyetem, nem csupán egy-egy dolgozat, felmérés eredménye számít, hanem az egész évi munka. Az pedig a szóban forgó tanuló esetében nem több jónál. „Feleltesse magasabb osztályzatért!” – kérik gyakran az elégedetlen szülők. De a tanárnő szerint ez nem így megy. Mert igazságtalan lenne a többiekkel szemben, akik egész évben adott színvonalon teljesítettek.

Nincs igazság? Egyébként a gyerekek könnyebben belenyugszanak az osztályzatokba, mint a szülők. Különösen a befolyásos szülők, mint a szóban forgó anyuka is. Miközben a pedagógusok szociális pozícióját nem kell különösebben ecsetelni.

Nem szeretnék itt a bizonyítványosztás kapcsán prédikációba kezdeni. Csak az a kérdés is megfordult a fejemben, hogy vajon hogyan szocializálódik az a gyerek, akit arra nevelnek a szülők, hogy mindegy mit csinál, majd ők úgyis megoldják. Milyen erkölcsi törvényt ültetnek el így bennük?

Persze, szó sincs róla, a pedagógus is tévedhet, a pedagógus is ember, de akkor azt a szituációt emberi nyelven kellene megbeszélni egymással, civilizáltan. Nem ügyvédi irodán keresztül fenyegetőzve. Hát nem?

Vezető kép: Egyre nehezebb kezelni az iskolákban a konfliktusos helyzeteket. Fotó illusztráció: Hauptfach Menschen

related

Bartuc Gabriella

Recent Posts

ÉVIDÉZŐ – Ezen kukacoskodtunk tavaly

Nem túl vidám, de azért izgalmas éven vagyunk túl, minden (ál)szerénységet nélkülözve, kiváló cikkek sokaságán…

9 év ago

BÚÉK – A Balatonnál már délben koccintottak

A 12 éves, alsóörsi Érdi Ferenc Vince nyerte a pezsgődugó-kilövő versenyt. Kölyökpezsgővel. Sarkunkban az új…

9 év ago

CINIKE 2.0  – Az éhező viadala

Ádáz ellenségek voltunk, hónapokig háborúztunk. Nagyra becsültem a találékonyságát, az intelligenciáját, a túlélési technológiái elkápráztattak.…

9 év ago

NAV – Dohányár és online kassza

Amíg a december vége a kormányközeli médiában arról szólt, hogy az előnyös adóváltozásoknak köszönhetően mennyivel…

9 év ago

MESEKÓRHÁZ? – Az állam nem adja!

Mi lesz a Veszprémbe tervezett gyermekkórház épületének sorsa? – tette fel az írásbeli kérdést dr.…

9 év ago

PLT-BOTRÁNY – Nyomoznak az Orbán-interjú ügyében

Információs rendszer vagy adat megsértése bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított nyomozást a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság…

9 év ago