A Maia család című regény egy hanyatló világ ragyogó krónikája – szerelemről, illúziókról és egy család végzetéről. A Maia család…
Pósfai Mihályt, az MTA új elnökét köszöntötték a VEAB-ban a régió tudósai, akadémikusok, egyetemi tanárok. – Büszkék vagyunk rá, hogy régiónk adja már…
Nem minden gyermek tud órákon át egy helyben ülni – és talán nem is kell. Vannak gyerekek, akiknek lételeme a…
– Hetven éve színesíti, szolgálja a várost és erősíti Veszprém kulturális arcélét Veszprém Város Vegyeskara – mondta Porga Gyula polgármester…
Felemelő pillanatokkal indult az idei, sorrendben 28. táncfesztivál. Vándorfi László, a Pannon Várszínház igazgatója átvette Pécs alpolgármesterétől az Eck Imre-díjat.…
A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) tisztújító közgyűlése május 5-én Pósfai Mihályt, a veszprémi Pannon Egyetem egyetemi tanárát, a Környezeti Ásványtan Kutatócsoport vezetőjét…
Minden történelmi bajunk forrásaként a mohácsi csatát okolja a magyar közgondolkodás. Ez nem volt mindig így. Mohács ötszázadik évfordulóján fontos kérdés: átváltoztatható‑e…
A hagyományokhoz híven a Veszprémi Ünnepi Könyvhét idén is egy héttel a budapesti központi rendezvény után várja az irodalomkedvelőket. Új…
A tánc fesztiválja – A XXVIII. Nemzetközi Kortárs Fesztivál közönségdíját a Veszprémi Táncműhely Életfa című előadása kapta. A Pongor Ildikó,…
Ezt a kiállítást azoknak ajánljuk, akik elképzelhetőnek tartják, miként a kínai bölcselők, hogy három Nap létezik és nem csak az első látható, ott…