Haász János Apám óriás lesz című kötete arról szól, hogy lehet úgy felnőni, hogy az ember sose nőjön fel. Haász…
Megnéztem a Matisse-kiállítást Budapesten, a Szépművészeti Múzeumban. Nekem a legérdekesebb az egészben a saját, egyéni stílusa kialakulásának a nyomon követése.…
A bakonybéli Szent Mauríciusz Monostor szerzetesei idén először rendezik meg a Gellért Ünnepet szeptember 24-én és 25-én. Ennek keretében komoly-…
Kovács Attila zeneszerző és zongoraművész, valamint Nyakas Krisztián basszusgitáros közös koncertjére hívja az érdeklődőket a Pannon Egyetem kultúraszervező csoportja. A…
„Maga a tökéletesség, a leghatásosabb vádirat a nácizmus ellen, ami valaha irodalmi műben megjelent.” – ezt írta a New York…
A magyarpolányi faluházban Vargabetűk címmel indult új beszélgetéssorozat, melyek alkalmával egy-egy neves hazai művészt lát vendégül Varga Róbert, a találkozók…
Vargabetűk címmel beszélgetős sorozat indult a MaloM befogadó színházi program keretében a magyarpolányi faluházban. A sorozat következő vendége október 7-én,…
Érzékenyen választott darabot a Pannon Várszínház stábja, mikor műsorra tűzte a Valahol Európában című musical-klasszikust. Terítéken az elhagyatottság, a túlélési…
Ősbemutatóval kezdte nagyszínházi évadát a Veszprémi Petőfi Színház. A LéviStory című musicalt Kerényi Miklós Gábor rendezésében láthatja a közönség. Okos…
„És ha az ember él, akkor még mindig történhetik valami” – idézte Molnár Sándor Szerb Antal regényének utolsó mondatát, amikor…