Categories: Közélet

EKF INGATLANÜGYEK – Zavaros üzletek a rendkívüli jogrend árnyékában

Őszintén meglep minket, hogy a területvásárlási elképzeléseket semmiféle társadalmi vita nem előzi meg. A „többség” titkolózik, a városban élők utólag értesülnek csak egy szűk elit döntéseiről, azok esetleges következményeiről – mondja Katanics Sándor önkormányzati képviselő, a Demokratikus Koalíció–Szakszervezet frakció vezetője.

Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata 17 fős képviselő-testületéből a Demokratikus Koalíció–Szakszervezet frakció három képviselője nemmel szavazott a Vár u 10. szám alatt található volt Veszprémi Piarista Gimnázium épületének eladására.

Áraránytalanságok

– Nem értjük, hogyan tudott a város képviselő-testülete olyan felhatalmazást adni támogató szavazatával a város polgármesterének, hogy 500 millió forintért a város legértékesebb területén található ingatlant eladhassa az egyháznak – mondta Katanics Sándor, amikor az ingatlaneladásokkal kapcsolatos álláspontjáról kérdeztük. – Akkora összeget sem kap a volt középiskoláért, egy műemlék épületért a város, amennyiért most megveszi a volt szikvízparkoló területének egy részét.

A képviselő igen furcsának találja, hogy a volt középiskola épületének eladására már tavaly novemberben voltak elképzelések, de értékbecslés akkor még nem született. Az egyház az államtól kapott 500 millió 250 ezer forintot.

– Mily véletlen, hogy az értékbecslés során megállapították, hogy pont 521 milliót ér az ingatlan. A város, élve a kimondottan erre a célra meghozott törvény adta lehetőséggel (még meghirdetni sem kell az értékesítést), most eladja az ingatlant az értékbecslésnél 21 millióval olcsóbban, pontosan 500 millióért, ami több mint furcsa – mondja a képviselő.

Élményfürdő, uszoda, aréna

– Amikor a sportuszoda építésének a gondolata felvetődött, még szervezett Veszprémben konzultációt a Fidesz arról, hova kerüljön az épület. Arról, hogy élményfürdő létesüljön-e a beruházás helyett, vagy annak részeként, már nem. Nem titok, hogy a veszprémiek jobban szerettek volna élményfürdőt. Ígérték ugyan, hogy lesz majd egy második ütemben az uszoda mellett az is, de arról azóta szó nincs.

A képviselő kitért arra is, hogy a Veszprém Aréna épületét mindenféle társadalmi vita nélkül adták át az államnak, mondván, az adófizetők pénzéből végül az állam egyenlítette ki a számlát. Az az ígéret, hogy tanórák keretében fogják a csarnokot használni a város diákjai is, régen feledésbe merült. Várhatóan így fognak a sportuszodában is lehetőségekhez jutni a diákok, a versenysport igényeinek kielégítése mellett.

Nocsak, euróban fizetünk a bútorgyárért?

– Visszatérve az éppen aktuális döntésekre: drágán vettük a volt bútorgyár területét. Valójában ötmillió eurót és plusz 55 millió forintot fizet érte az adófizető. Ugyanakkor olyan épületet is megvásárolt a telek részeként a város (a volt bemutatóterem épülete), amelyre szerintünk nincs szüksége az önkormányzatnak.

– Várhatóan továbbá, hogy úgy 900 millió forintot fog hamarosan adni a város a volt szakszervezeti székház épületéért. Hogy pontosan mennyit, ezt még azért nem tudjuk, mert a volt bútorgyári terület megvásárlásának elképzelésével párhuzamosan nem került a testület elé az a javaslat, ami az SZMT székház épületének a megvásárlására vonatkozik. Ugyanakkor tudjuk, hogy a kormány által az adófizetők pénzéből erre a célra elkülönített keretösszegből, a bútorgyár területének megvásárlása után, még ennyi maradhat.

Jó üzlet a szikvízparkoló

– És itt van a volt szikvízparkoló, aminek a tulajdonosa kimondottan előnyös üzletet kötött a várossal. Ott épül (egy hirtelen jött ötlet alapján) a digitális élményközpont, ami, úgy tűnik, nem volt drága az önkormányzat számára. Szerintünk meg igenis az volt, arról nem is szólva, hogy közös lónak túros a háta: az eladó, a várossal kötött szerződése értelmében a majd megépülő parkolókból 40 fedett parkoló használati jogát is megkapja – mondja Katanics, aki szerint ezeknek a történeteknek az olvasata több mint furcsa, és hozzáfűzi:

– Úgy születnek a veszprémiek következő évtizedeire nagy hatással bíró döntések, hogy ezekből a döntésekből az itt élők előzetes véleményének a megismerése rendre elmarad.

 

 

related

Gombás Gabriella

Recent Posts

ÉVIDÉZŐ – Ezen kukacoskodtunk tavaly

Nem túl vidám, de azért izgalmas éven vagyunk túl, minden (ál)szerénységet nélkülözve, kiváló cikkek sokaságán…

10 év ago

BÚÉK – A Balatonnál már délben koccintottak

A 12 éves, alsóörsi Érdi Ferenc Vince nyerte a pezsgődugó-kilövő versenyt. Kölyökpezsgővel. Sarkunkban az új…

10 év ago

CINIKE 2.0  – Az éhező viadala

Ádáz ellenségek voltunk, hónapokig háborúztunk. Nagyra becsültem a találékonyságát, az intelligenciáját, a túlélési technológiái elkápráztattak.…

10 év ago

NAV – Dohányár és online kassza

Amíg a december vége a kormányközeli médiában arról szólt, hogy az előnyös adóváltozásoknak köszönhetően mennyivel…

10 év ago

MESEKÓRHÁZ? – Az állam nem adja!

Mi lesz a Veszprémbe tervezett gyermekkórház épületének sorsa? – tette fel az írásbeli kérdést dr.…

10 év ago

PLT-BOTRÁNY – Nyomoznak az Orbán-interjú ügyében

Információs rendszer vagy adat megsértése bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított nyomozást a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság…

10 év ago