Van, aki rekreációra használja a kerékpározást, másnak ez a közlekedési eszköze, van akinek meg mindkettő. Egyre többen biciklizünk, az épülő kerékpárutak, valamint a szuper bringák is erre ösztönöznek. Aki egyszer rákapott a közlekedésnek erre a szabad módjára, nehezen hagyja abba. Ha esetleg az előrehaladott korral kevés a szufla, rásegítenek az elektromos kerékpárok hegynek felfelé menet. Számtalan előnye van, nem kell buszra várni, nincs fertőzésveszély, közben még fitten is tart. A pandémia előtt Észak-Dunántúlon az emberek 14 százaléka bringázott, a Nyugat-Dunántúlon 20 százaléka a Medián felmérése szerint. A Közép-Dunántúlról sajnos nem találtam adatot. Érzésem szerint most a járványos időkben, amikor szempont az is, hogy ne kerüljünk közös zárt térbe idegenekkel, nálunk is egyre többen pattannak két kerékre, mert mégis gyorsabb, mint a gyaloglás. Magyarországon egyébként minden három ember közül kettőnek van saját biciklije. És a kerékpárosok és gépkocsivezetők konfliktusos kapcsolata részben rendeződni látszik azzal, hogy a jogosítvánnyal rendelkezők háromnegyede időnként maga is nyeregbe száll…
Miért érdemes kerékpározni, azon kívül, hogy gyorsan, egyszerűen és olcsón eljutunk A-ból B-be? Az orvosok szerint azért is, mert jót tesz az immunrendszernek, a szívnek, izmoknak, az agynak. Kiszellőzteti a fejünket. Egy óra kerékpározás után garantáltan jól fogunk aludni és megismerjük közben a szűkebb és tágabb környezetünket. Mert kerékpárról sokkal másabb a világ, mint autóból vagy gyalogosan. Aki kerékpárral gurul le úszni egyet a Balatonhoz, vagy körbetekerte már a Balatont, az tudja miről beszélek. Idén már nem csak Almádi, de Alsóörs felé is elindulhatunk biztonságosan Veszprémből, hála az új kerékpárútnak. Ha netalántán kifáradunk, ha elgurulunk mondjuk egészen Balatonfüredig, akkor akár vonatra is szállhatunk biciklivel visszafelé egy darabon mondjuk Almádiig és onnan vissza Veszprémbe.
Nem elhanyagolható előnye a biciklis közlekedésnek, hogy segít megszabadulni a fölösleges kalóriáktól. Egy óra tekerés cirka 20 km-es sebességgel levisz nem kevesebb mint 563 kalóriát a diétás nagykönyv szerint.
Ne feledjük, a fizikai aktivitást hiánya növeli a betegségek kialakulásának kockázatát. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) éppen ezért azt ajánlja, mozogjunk legalább 150 percet hetente, végezzünk valami könnyű fizikai munkát. Erre kiválóan alkalmas a kerékpározás. Napi 20 perc kerékpározással már teljesíthető ez a cél.
Azon kívül, hogy tekerni egészséges, szórakoztató és hasznos. Járjunk kerékpárral dolgozni, iskolába, akár boltba is! A mai kerékpárok már felszerelhetők kosarakkal, dobozokkal, gyereküléssel – kiválóan szállíthatunk is velük. Idővel észrevesszük, hogy javul a koordinációnk, jobb lesz a vérkeringésünk, fittebbek leszünk. Az izmaink és az ízületeink is meghálálják ezt a kis mozgást, ami napi rutinná válhat.
Ha egyszer rutinná válik, nehéz leszokni róla. A szülőfalumban, a Bácskában, ahol nincsenek emelkedők és nem izzaszt meg úgy a tekerés, mint Veszprémben vagy a Balatonnál, nyolcvan évesen is bringával közlekednek az emberek. Nem csak a férfiak, de a nők is. Nem tudják abbahagyni. Ha már egyensúlyi zavaraik vannak az öregségtől, akkor sem teszik le a biciklit, hanem tolják. Arra támaszkodnak. Járókeret helyett.
Divat a kerékpározás a sztárok körében is úgy Hollywoodban, Londonban, mint itthon. Schwarzenegger, Brad Pitt, Leonardo di Caprio, Madonna, Naomi Watts, Jessica Parker és sokan mások napi rendszerességgel tekernek. Budapesten Hajós András, Hegedűs D. Géza, Novák Péter, Ónodi Eszter, Péterfy Bori, Scherer Péter, Till Attila és mások tartoznak a kerékpáros sztárok illusztris táborához. A politikusok is szívesen fényképezkednek kerékpárral, már csak azért is, mert ez a közlekedési eszköz a környezetvédő, modern, sportos életszemlélet szimbólumává vált.
Fotók: fitness.com, Ekovjesnik, internet, csodalatosmagyarorszag, Pinterest
Nem túl vidám, de azért izgalmas éven vagyunk túl, minden (ál)szerénységet nélkülözve, kiváló cikkek sokaságán…
A 12 éves, alsóörsi Érdi Ferenc Vince nyerte a pezsgődugó-kilövő versenyt. Kölyökpezsgővel. Sarkunkban az új…
Ádáz ellenségek voltunk, hónapokig háborúztunk. Nagyra becsültem a találékonyságát, az intelligenciáját, a túlélési technológiái elkápráztattak.…
Amíg a december vége a kormányközeli médiában arról szólt, hogy az előnyös adóváltozásoknak köszönhetően mennyivel…
Mi lesz a Veszprémbe tervezett gyermekkórház épületének sorsa? – tette fel az írásbeli kérdést dr.…
Információs rendszer vagy adat megsértése bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított nyomozást a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság…