Piával minden könnyebb – mondja lemondóan az És mi van Tomival? főszereplője. Till Attila új filmje az idei Száraz November egyik fénypontja. Hitelesen mesél arról, hogy milyen józannak maradnia egy gyógyulófélben lévő alkoholbetegnek… és milyen elbuknia.

A film Tomi, az Anonim Alkoholisták gyűlésére járó, majd eltűnt alkoholbeteg keresését mutatja be. A szintén gyógyulófélben lévő AA társai, Sanyi és Pali biztosak benne, hogy a háttérben valami komolyabb baj lehet, így nekivágnak Budapest utcáinak, hogy megtalálják a barátjukat. Miközben a napos kerületeket róják, sorra magánéleti kihívásokkal kell szembenézniük és megküzdeniük az alkoholbetegek kísértéseivel.

Till Attila személyes tapasztalataira hagyatkozva mutatja be a gyógyuló betegek harcait. A film a humoros helyzetek és mondatok mögött egy elérhető reménysugárra mutat rá – ha el is buksz, a barátaid felfogják az esésedet. Az Anonim Alkoholisták erős közösségét ábrázoló alkotás azt sugallja, hogy bár a tökéletes felépülés, a tökéletes gyógyulás nem létezik, amíg az instabil élet viszontagságainak vagyunk kitéve, egy biztos baráti körrel van esély a jobb jövőre.

A magyarokat nem érdekli az alkoholizmus?

A magyar politikai turbulenciában Till Attila alkoholizmusról szóló filmjét sem mindig úgy fogadták, ahogyan azt megérdemelte volna. A sajtóvisszhang sokszor nagyobb feneket kerített annak a látszólag „érthetetlen” ténynek, hogy a TV2 sztárműsorvezetőjének támogatás nélkül kellett alkotnia. Ugyanis a filmintézet szerint a „magyarokat nem érdekli a téma” – nyilatkozta az És mi van Tomival? producere a 24.hu-nak. Ez aztán igen furcsa megfogalmazás ahhoz képest, hogy egymillió alkoholista országa vagyunk.

Azonban az És mi van Tomival? alkotói nem ijedtek meg az akadálytól. A Laokoon Filmgroup producere 30 millió forintos költségvetésből hozta ki az egész filmet. A stáb ráadásul annyira fontosnak találta a témát, hogy sokan, többek között a film főszereplője, Thuróczy Szabolcs is fizetés nélkül vállalta a munkát.

…és még?

Az És mi van Tomival? elején egy gyomorba vágóan kemény jelenet fogadja a nézőket. A sodró lendületű történetmesélés visz magával végig a film alatt, miközben fontos mondatok hangzanak el és építő üzeneteket ad át a rendező, azonban a lezáró képsorok után a közönségben maradhat egyfajta üresség élmény.

Hirtelen lett vége – mondtam a barátnőmnek, akivel közösen mentünk a moziba. De kérdés, hogy lehet-e egyáltalán máshogyan érezni egy ilyen fontos, ilyen aktuális témát feldolgozó alkotásnál? Több a kérdés, mint a válasz? Úgy hiszem igen, de így jó, mert beszédtémát ad a magyar közönségnek – mégha csodát tenni nem is tudott ebben a szférában. Ajánlani attól még jó szívvel tudom, egy szerethető film, ami talán a tökéletlenségével is életeket menthet. És lehet-e ennél jobb cél?

Vezető kép forrása: Laokoon Filmgroup