Az alkoholfogyasztás úgy beleivódott a társasági interakcióinkba, a gasztronómiánkba és a kikapcsolódásunkba, hogy az ember nehezen dönt úgy, hogy 30 napig nélkülözi. A Száraz November kezdeményezés segít abban, hogy jobban definiáljuk és felmérjük a viszonyunkat vele akkor is, hogyha nem érezzük problémásnak a fogyasztásunkat.
A világszerte ismert egy hónapos kihívás célja, hogy az emberek tudatosan tartózkodjanak az alkoholtól novemberben. Bár nem minden országban indul ilyenkor a challenge, a magyarok a leghidegebb őszi hónapban csatlakoznak. Az országba a Kék Pont Alapítvány, a problémás szerhasználattal foglalkozó szervezet hozta el a kezdeményezést.
A Száraz November segít felhívni a figyelmet az alkoholhoz kapcsolódó társadalmi és egészségügyi kérdésekre, és lehetőséget kínál arra, hogy az emberek reflektáljanak a saját alkoholfogyasztási szokásaikra. Hogyan hat rám, ha teljesen elhagyom az alkoholt? Egészségesebb szokásaim alakulnak ki a hónap során? Vajon kibírom – és ha nem, az mit mond el rólam?
Egymillió alkoholista országa
Mind jól ismerjük ezt a szállóigét az országunkról. Természetesen ez így nem teljesen igaz, de a problémás használók terén alig 100-200 ezer emberrel maradhatunk el a legendás egymilliótól. 2016-ban az egész ország nagy döbbenetére borzalmas adatok jelentek meg: a WHO szerint világszinten élen járunk az alkoholproblémákkal küzdők számában. Még a hírhedt orosz virtust is leköröztük. Az alkoholizmus már népbetegségnek számít – idéztük a Nyomtass te is! cikkjét 2023-ban.
Zacher Gábort, legismertebb magyar addiktológusunk egyikét, számtalanszor megkérdezték a Száraz November kapcsán. A szakértő óvatosságra int, hiszen a fenti adatok is bizonyítják, hogy jelenleg 800-900 ezer magyar nem lenne képes problémamentesen letenni egyik napról a másikra az italt, mi több súlyos következményekkel járna ez a fajta felügyelet nélküli szünet.
A napi négy feles
„Nem tudjuk kik a mértéktelen fogyasztók, és miért lesznek azzá” – írja Elekes Zsuzsanna, a Corvinus Egyetem Társadalomepidemológiai Kutatócsoportjának vezetője 2004-ben. A szakértő szerint az alkoholprobléma kifejezetten „alulkutatottnak” számít hazánkban. A helyzeten az sem segít, hogy alig látunk bármilyen válaszreakciót állami szinten a problémára, maximum a hungarikumnak kikiáltott pálinkafőzés adómentességének kereteit ismerjük. Napi négy (!) felesig adómentesen főzhetjük.
Jól ismerjük a falusi nagypapa archetípust, aki bármikor szívesen legurít egy pálinkát vagy végigkóstolja az idei murcit, azonban az alkoholproblémákkal küzdők életkora meglehetősen alacsonyan kezdődik. Elekes Zsuzsanna friss, 2024-es kutatásából az is kiderült, hogy az egyetemisták egyharmada hetente fogyaszt alkoholt. „A fiatalabb korosztályokat különösen súlyosan érinti az alkoholfogyasztás: a 20-39 év közöttieknél volt a legmagasabb (13 százalék) az alkoholfogyasztással összefüggő halálesetek aránya” – derült ki a WHO 2019-es, globális adataiból, amiről a 444.hu írt. Ezért is olyan fontos, hogy már fiatalon tudatosabbá váljunk az alkoholfogyasztásunk terén, amiben a Száraz November sokat segíthet.
Mértékkel… de hogyan?
A WHO jelenlegi álláspontja szerint már egy csepp alkohol sem egészséges a szervezetünknek. Ezt a magyar kultúrában nehezen nyeljük le, hiszen szinte gyógyszerként döntünk le egy-egy pálinkát megfázáskor. Na, meg ott van a bibliai idézet is: „Élj egy kevés borral”. Az biztos, hogy megosztó kérdés, hogy egy pohár vörösbor még belefér-e, vagy valóban absztinensnek kéne lennünk a teljes egészséghez.
A WHO adatai alapján 2019-ben világszerte 2,6 millió ember halt meg alkoholfogyasztás következtében, 209 millió ember alkoholfüggő volt, 200 milliónak pedig problémái akadtak a fogyasztásával.
Biztosan érdemes kipróbálni egy-egy bulit, családi összejövetelt, céges ünneplést alkoholfogyasztás nélkül. Az ital segít a szorongások csökkentésében és a gátlások feloldásában, viszont fontos tapasztalat lehet arra ráébredni, hogy teljesen alkoholmentesen is jól érezheti magát az ember, sőt! Kóstoljunk meg egy-egy finom mocktailt! A Száraz November alatt nemcsak magunkon, de családtagjainkon, barátainkon és munkatársainkon is segíthetünk. Lépjünk fel időben a túlzott és egészségtelen fogyasztással szemben!