Categories: Közélet

FELSŐOKTATÁS – Veszprémben fordítanak legtöbbet kutatás-fejlesztésre

Folyik az uniós országok felsőoktatási stratégiai felülvizsgálata. Ennek keretében dr. Navracsics Tibor, az Európai Bizottság oktatásért, kultúráért, ifjúságpolitikáért és sportért felelős biztosa ma Veszprémben kezdte meg országos konzultációsorozatát, és találkozott a város, valamint a Pannon Egyetem vezetőivel. A találkozó után közösen tartott sajtótájékoztatón dr. Navracsics Tibor hangsúlyozta:

Ma már az egyetemek nemcsak oktatási intézmények. Egy másik dimenziójuk is fontossá vált: a gazdaságfejlesztésben való részvételük. Azért jöttem elsőként Veszprémbe, mert az országban itt fordítanak legtöbbet kutatás-fejlesztésre: a megyei össztermék két százalékát, miközben az országos átlag alig haladja meg az egy százalékot.

A Pannon Egyetemen régóta folyik kutatás-fejlesztés – vette át a szót dr. Gelencsér András, a Pannon Egyetem rektora. – Az ilyen célra nyert támogatásokat illetően a Pannon Egyetem a harmadik az országos rangsorban a Debreceni Egyetem és a Szegedi Tudományegyetem mögött, miközben a miénk nagyságrendekkel kisebb intézmény, mint az említettek. Hosszú ideje együttműködünk a gazdasági szereplőkkel nemcsak a régióban, de országosan és nemzetközi viszonylatban is, hogy csak a MOL-t, a Paksi Atomerőművet, az IBM-et, vagy a General Electricet említsem. A Pannon Egyetem elsőként csatlakozott a duális képzéshez. Eddig száznál több partnerrel kötöttünk megállapodást, és folyik a rendszer finomhangolása.

A rektor elmondta: az egyetem az önkormányzatokkal is együttműködik, a veszprémivel például napi szintű a kapcsolata, és az intézmény hangsúlyos szerepet kapott a város Európa Kulturális Fővárosa-pályázatában is.

Arra biztatnám a térség gazdasági szereplőit, hogy nyugodtan keressenek bennünket! Azokon a területeken, amelyeken képzést, kutatást végzünk, készek vagyunk az együttműködésre! – fejezte be a rektor.

Porga Gyula polgármester szerint az egyetem és a város egymásra vannak utalva: a város csak akkor sikeres, ha az egyetem az, és fordítva is így van. Elmondta: a város és az egyetem még 2011-2012-ben kötött együttműködési szerződést, közösen alapították meg a Sziveri Intézetet. Most éppen egy attraktív projektet készítenek elő közösen: az Aranyos-völgyi tudásparkot, amelynek létrehozására a miniszterelnök ígért támogatást a Modern Városok Program keretében. A tudományos park infrastruktúráját a város adja, a tartalomszolgáltató az egyetem lesz, a szolgáltatásait pedig a gazdaság szereplői fogják igényelni.

Fontosak a kétoldalú megállapodások, de fontosabb lenne ezeket háromoldalúvá tenni: a gazdaság szereplőit is bevonni – fejezte be a polgármester.

related

Révész Erika

Recent Posts

ÉVIDÉZŐ – Ezen kukacoskodtunk tavaly

Nem túl vidám, de azért izgalmas éven vagyunk túl, minden (ál)szerénységet nélkülözve, kiváló cikkek sokaságán…

9 év ago

BÚÉK – A Balatonnál már délben koccintottak

A 12 éves, alsóörsi Érdi Ferenc Vince nyerte a pezsgődugó-kilövő versenyt. Kölyökpezsgővel. Sarkunkban az új…

9 év ago

CINIKE 2.0  – Az éhező viadala

Ádáz ellenségek voltunk, hónapokig háborúztunk. Nagyra becsültem a találékonyságát, az intelligenciáját, a túlélési technológiái elkápráztattak.…

9 év ago

NAV – Dohányár és online kassza

Amíg a december vége a kormányközeli médiában arról szólt, hogy az előnyös adóváltozásoknak köszönhetően mennyivel…

9 év ago

MESEKÓRHÁZ? – Az állam nem adja!

Mi lesz a Veszprémbe tervezett gyermekkórház épületének sorsa? – tette fel az írásbeli kérdést dr.…

9 év ago

PLT-BOTRÁNY – Nyomoznak az Orbán-interjú ügyében

Információs rendszer vagy adat megsértése bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított nyomozást a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság…

9 év ago