A panelházak ablakából sok helyütt már lógnak a gondosan összekötözött fenyőfák, de a jól értesültek az utolsó pillanatig halogatják a vásárlást, hogy a drága megmaradt fákat féláron vihessék haza. Pedig idén nem emeltek árakat, állítja Horváth Gyula, aki a vásárcsarnok bejáratánál kínálja a karácsony egyik szimbólumát, Nagykanizsa mellett termesztik a három most divatos fajtát. A legtöbben a Nordmann-fenyőre (nevét Alexander von Nordmann finn természettudósról kapta – a szerk.) esküsznek. Visszafogott az illata, levelei kemények, de nem szúrósak, sokáig nem hullanak le, így nemcsak könnyen díszíthető, de kevesebbet kell utána takarítani. Az illatos, klasszikusnak számító lucot egyre kevésbé kedvelik, állítólag sok vele a macera, az alakja sem egyenletes, így miután kevesebbet termesztenek belőle, az ára majdnem eléri a Nordmannét.
A Balaton partján ennél jóval drágább, de az árusok arra számítanak, mire valaki fölügyeskedi kocsijára a szállítmányt és kifizeti az üzemanyagot, az ugyanannyi, mintha az olcsóbb helyen vásárolta volna.
A kényelmesek pedig se nem válogatnak, se nem cipekednek, a netről rendelnek. A legdrágább találat egy Nordmann-műfenyő 10 forint híján százezerért. A 99.990 forintos fához hozzáillő talpat is küldenek, sőt gondoskodnak az illatról is, ami ajándék, nem kell érte fizetni. Akinek jobban tetszik aranyban, pirosban, fehérben is vásárolhat. Gondoltak azokra is, akik pedig végképp nem akarnak vesződni karácsony este, ezért műhóval, csillogó díszekkel, fényekkel szállítják 210 centis magasságban 325 ezerért a karácsonyfát.
Úgy tűnik, az idén a műfenyő már nem trendi, a környezetvédők a természet megőrzésére biztatnak. Azzal érvelnek, ha minél több karácsonyfát vásárolunk, annál nagyobb földterületből annál többen élnek meg Magyarországon olyan tevékenységből, ami alapvetően a természetet támogatja és élőhelyet biztosít. Szabályozza a helyi klímát, a tárolt szén-dioxiddal a kibocsátásainkat mérsékli, a biodiverzitást elősegíti, az aszályt csökkenti, a talajvizet tárolja. Élőhelyet biztosít, gyökérzetével megfog és megtart rengeteg csapadékot, amit szárazság esetén kipárologtat, így termeli az új csapadékot.
Ezzel szemben a műkarácsonyfa rengeteg műanyagot tartalmaz, folyamatosan válnak le róla a mikroműanyag-darabok, amiket aztán belélegzünk, és így megnöveltük a szervezetünk mikroműanyag-terhelését. Érdemes lenne kiszámolni, hány ezer nejlonzacskó felhasználásának a megtakarítását nullázzuk le egy, később műanyagszemétté váló, sok kilós műfenyővel. A földlabdás fenyők ellen pedig az szól, hogy a gyökérrész kivételével egy halom helyi talajt is kiveszünk, eltávolítunk. A talaj évtizedekig, de inkább évszázadokig tartó folyamatban alakul, hatalmas érték, sok természeti erőforrástól raboljuk ki azt a földet, ahonnan ezeket a fenyőket elhozzák. Esetleg behurcolunk vele invazív fajokat, újabb kártevőket, amiknek nálunk nincs esetleg ellensége.
Kinek-kinek lelke és pénztárcája rajta, mit választ az ünnephez.
Fotók: a szerző
Nem túl vidám, de azért izgalmas éven vagyunk túl, minden (ál)szerénységet nélkülözve, kiváló cikkek sokaságán…
A 12 éves, alsóörsi Érdi Ferenc Vince nyerte a pezsgődugó-kilövő versenyt. Kölyökpezsgővel. Sarkunkban az új…
Ádáz ellenségek voltunk, hónapokig háborúztunk. Nagyra becsültem a találékonyságát, az intelligenciáját, a túlélési technológiái elkápráztattak.…
Amíg a december vége a kormányközeli médiában arról szólt, hogy az előnyös adóváltozásoknak köszönhetően mennyivel…
Mi lesz a Veszprémbe tervezett gyermekkórház épületének sorsa? – tette fel az írásbeli kérdést dr.…
Információs rendszer vagy adat megsértése bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított nyomozást a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság…