KÓRHÁZ – Kérdéseink vannak, válaszok nincsenek

A Csolnoky Ferenc Kórháznak tavaly november elseje óta új főigazgatója van. Szerettük volna őt az elsők között bemutatni, egyúttal feltenni neki néhány kérdést az intézmény és az egészségügy általános helyzetére vonatkozóan. Nem jártunk sikerrel.

Tavaly november végére interjúidőpontot kaptunk a titkárságon, de azt néhány órával a találkozó előtt lemondták. December 8-án írásban küldtük el a kérdéseinket dr. Lippai Norbert részére. Válaszok azóta sincsenek.

Fontos feladatunknak tartjuk a város polgárainak korrekt tájékoztatását – az ál- és rémhírek terjedését is megelőzendő –, de fogadókészség híján erre semmi esély. Persze nem az egészségügy az egyetlen terület, ahol nap mint nap hasonló falakba ütközünk. Alább a főigazgatónak írt kérdéseinket olvashatják.

Adósság, létszámhiány?

– A közelmúlt híre volt, hogy a betegellátó intézmények 64 milliárd forintnyi, lejárt határidejű beszállítói tartozást halmoztak fel országosan, ebből 6 milliárdot egyetlen hónap alatt. Ismereteink szerint a veszprémi kórháznak korábban nem volt adóssága. Jelenleg sincs? Ha mégis lenne, mi áll ennek hátterében, és mi a megoldás az adósságtörlesztésre?

– Az intézmény honlapján szinte valamennyi orvosszakmában szakorvosi és rezidensi, továbbá szakdolgozói-, technikai- és adminisztratív munkaköröket hirdetnek. Mely szakágakban van a legnagyobb orvoshiány, és hol nincs elég nővér? A veszprémiek tapasztalatai szerint a sürgősségi osztályon, a gasztroenterológián, a reumatológián és az érsebészeten érzékelni leginkább a gondokat, az intenzív osztály négy ágyának ideiglenes kivonásáról pedig a sajtó adott hírt nemrégiben. Hogyan lehet változtatni ezen?

Bérek, hálapénz?

– Az orvoskamara új elnöke célként határozta meg a bruttó egymillió forint orvosi alapbért. Lát erre belátható időn belül reális esélyt? Mi a személyes véleménye a hálapénzről, hogyan lehetne egyszer s mindenkorra felszámolni ezt az etikátlan örökséget? Megállítható-e az orvosok és a szakdolgozók külföldre való távozása?

– Az ápolók, szakdolgozók és technikai háttérszemélyzet helyzetén nem sokat javított az elmúlt időszakban apránként csöpögtetett bérrendezés. Intézményvezetőként van-e szándékában kormányzati szinten is jelezni, hogy az egészségügy napszámosai egzisztenciális gondokkal küzdenek?

Várólisták, magánszektor?

– A sürgősségi osztályon méltatlan körülmények között gyakran órákon, fél napokon át várakoznak a betegek. Mit szándékozik tenni a kulturáltabb és gördülékenyebb sürgősségi ellátás érdekében?

– A szakrendelések mindegyikén több hónapos várólisták vannak, már a várólistára kerüléshez is várólistára kell feliratkozni, de azt is csak bizonyos napok bizonyos óráiban lehet. A betegek rákényszerülnek a magánpraxisok igénybevételére, ahol jellemzően kórházi orvosok dolgoznak, akiknek nincs szerződésük a társadalombiztosítóval. Az emberek tízezreket fizetnek a rendelőkben, miközben a befizetett járulékukért nem kapnak támogatott szakorvosi ellátást. Nyugat-Európa országaiban ezt meg tudják oldani a magánpraxisok esetében is, nálunk miért nem?

– A kórházi fertőzések száma növekszik, a kórtermekben az általános higiénia kifogásolható, a dolgozók a munkakörülményekre, eszközhiányra, gyakori meghibásodásokra panaszkodnak. Véleménye szerint megvannak-e a jogi és anyagi eszközök arra, hogy a helyzet javuljon?

Struktúraátalakítás?

– Nyilvánosságra került nemrég egy munkaanyag az egészségügyi ellátórendszer átalakításáról. Ebben egyebek között szerepel, hogy a pszichiátriai rehabilitációs feladatokat ellátó dobai intézményt felszámolnák, az ágyai egy részét más intézményekbe vinnék. Azok a dobai pszichiátria betegek, akiknél nélkülözhetetlen a kórházi ellátás, Sümegre kerülnének a gondozóikkal együtt. A sümegi kórház infrastruktúrája alkalmas és elegendő erre? És mi lesz a kórházi ellátást nélkülözni tudó, de nyilván nem ok nélkül Dobán gondozott betegekkel?

– Vannak-e olyan folyamatban lévő vagy a közeljövőben tervezett fejlesztések, illetve önnek, mint első számú vezetőnek olyan ésszerűsítési és hatékonyságnövelő elképzelései, amelyekkel a megyei kórház betegeinek ellátása biztonságosabbá, stresszmentesebbé és eredményesebbé válik?

– Úgy tűnik, mintha a döntéshozók nem vennék komolyan vagy nem érzékelnék igazán, hogy az ágazat súlyos létszámgondjai a lakosság amúgy is egyre romló életkilátásait veszélyeztetik. Ön szerint miért nem élvez prioritást a betegellátás ügye?