A köztéri padok sokat elárulnak a városok gondoskodásáról. A hétköznapi életet megkönnyítő vagy csak színesítő ötletekből gyűjtött képes albumom abban a reményben osztom meg, hogy a Veszprém Kukac olvasói csatlakoznak, és hozzászólásban csatolnak fotókat nyaralásuk idején látott jó tippekről, amelyek honosíthatók lennének itthon is.

Ha egy település időt és energiát fordít arra, hogy kényelmes, szép és jól elhelyezett ülőhelyekkel szolgáljon, az azt jelzi: fontosnak tartja a lakók mindennapi jóllétét. A köztéri pad a városi élet legtöbbet használt, mégis leginkább észrevétlen elemeinek egyike. Ritkán gondolunk arra, mennyi funkciót és történetet hordoz magában a szabadtéri ülőalkalmatosság.

A padok gyakran fontos kulturális jelentéssel bírnak. Nemcsak találkozók, randik, baráti beszélgetések helyszínei, de emlékművek részei, közösségi művészeti projektek alapjai. Sok városban ikonikus padtípusok találhatók, amelyek önmagukban is jelképessé váltak.

Ilyen a „piros pad”. Számos magyar település jellegzetes eleme még ma is. Elsősorban Budapesté, de találkozunk vele a Balaton partján éppúgy, mint a Dunakanyarban. Sokaknak egy letűnt kor, a szocializmus, sőt, ha úgy tetszik, az elmaradottság jelképe. Másoknak épp a nosztalgia miatt fontos. Megint mások úgy látják, tökéletes dizájntárgyak, identitásunk részei. A többi paddal a fa köti össze az alsóörsi móló hatvanas évek eleji idilljét. Jellemzően nem kényelmetlen háttámlájú, nyáron forró, télen jéghideg fém ülőkés, hanem jópofa, színes.

Lehetnének utcai szimbólumaink, mint Londonnak a telefonfülkék, Rómának a robogók, vagy a (volt) keletnémet városoknak a lámpaemberkék. Egy angol kisvárosban minden tavasszal a helyi iskolások versenyeznek az újrafestésükért.

A másik fakészítmény: Skócia fővárosának parkjaiban árnyas fák alatt idősek saját pénzükön állítanak padot társuk emlékére vagy dicsőségtáblával a sakkbajnok tiszteletére.

Az ikonikus Hegyi doktor sorozat forgatási színhelyén haladnak a korral. A turisták kényelme mellett informálásukat is megoldják a háttámlákra helyezett QR-kódokkal. A kirándulók azonnal megtudják, hol érdemes ebédelni, milyen túraútvonalakat ajánlanak a helyet ismerők, és kaphatók-e jegyek az esti koncertekre.

Nálunk sok tízmillióért kerültek spanyolországi formatervezett, színes köztéri bútorok az EKF évében különböző helyekre. Az hagyján, hogy nem voltak komfortosak – bár a gyerekek szerettek rajta mászni –, de rémes állapotban vannak. Érdemes lenne közösen gondolkodni, miképp lehetnének a padok Veszprém arculati elemei, kényelmes pihenőhelyei.

A szerző fotói

RÖVID PADTÖRTÉNET

Gondolták, hogy a fővárosban az első köztéri székekért fizetni kellett? Összekapcsolva, öt-hat sorban álltak egymás mellett, tisztára, mint a moziban. Azokból nézték a Dunát. Ha valaki leült, egyből ott termett mellette a jegyszedő. A szigorú rendelkezést az 1919-es Tanácsköztársaság idején eltörölték, ingyenessé vált a padok használata csakúgy, mint a Margitsziget. A háború utáni propagandának is része lett: az új padokon már minden dolgozó kipihenheti magát a munka után anélkül, hogy jegyet váltana.

Nem meglepő, a padtörténet is az ókorig vezethető vissza: a köztereken, az amfiteátrumok mellett, a házak előtt beépített kőpadok álltak. A középkorban a kültéri pihenést felváltotta a munka utáni, ekkor leginkább kolostorok udvarán álló vagy falhoz rögzített fapadokat használtak. A palotákat és a díszes európai kerteket művészi alkotásként értékelhető ülőhelyek díszítettek. Angliából indult hódító útjára az öntöttvas padok gyártása, amiket a huszadik században a beton váltott fel.

Fotó: Miklós Zsuzsanna