Közélet

SZUBJEKTÍV – Dúró Dórának: A halottakat el kell temetni!

Léteznek évezredek óta erkölcsi parancsok, amelyeket nem lehet megsérteni. Ha mégis megteszik, csak tragédiával állítható helyre, mert az erkölcsi világrendet – még áldozatok árán is, de – mindig helyre kell állítani.

Az ország házában hétfőn és kedden is megsértették az erkölcsi parancsot, amit az emberiség még Antigonétól tanult: a halottakat el kell temetni. Ezt a történések fényében úgy módosítjuk: az áldozatok emlékét tisztelni kell.

Kétszer is megbicsaklott ennek kapcsán az erkölcsi világrend. Először akkor, amikor a magyar országgyűlés egyik alelnöke, Dúró Dóra is ülve maradt miközben képviselőtársainak többsége fejet hajtott a roma holokauszt áldozatainak emlékére.

Pártjának vezetője talált a frakció döntésére magyarázatot: így kívántak tiltakozni a kormánypárt állítólagos házszabályszegései ellen. Felajánlotta viszont, hogy készséggel felülbírálják elhatározásukat, ha születik új házszabály. Miután egyeztettek a többi frakcióval, kedden már a Mi Hazánk honatyái is eleget tettek a kérésnek, felálltak, fejet hajtottak meggyilkolt honfitársainkra emlékezve.

Dúró Dóra országgyűlési alelnök nem volt köztük. Sem képviselőtársa, aki egyben a férje. Egyikük sem jelent meg munkahelyén, a magyar parlamentben. Sem a napirend előtti felszólalások, sem a megemlékezés idején. Hogy a párt mit üzent választóinak, az elnökük döntése, de hogy a magyar országgyűlés második közjogi méltósága, az alelnökök egyike miért maradt távol erről az alkalomról, az már a választókra is tartozik. Még akkor is, ha 5,63 százalékuk küldöttjei politikai haszonszerzés reményében az emberi viselkedés minimumát is felülbírálták. De hogy a tisztelt házelnöki pulpitusról 2022 óta olyan alelnök vezeti az üléseket, aki nem tartja be az alapvető erkölcsi törvényeket, az abszurd.

Már akkor komolyan el kellett volna ezen gondolkodnunk, amikor a politikus 2020 szeptemberében homoszexuális propagandának nevezte a Meseország mindenkié című mesekönyvet, laponként széttépte, majd ledarálta. A benne lévő üzenetek: a türelem, az odafigyelés, a másik elfogadásának módja nem egyezett sokat hangoztatott keresztény nézeteivel. A tiltakozó hangok megjelentek a nyilvánosságban, következményük nem lett.

Mint ahogy annak sem, hogy 2022 augusztusában szobrot állíttattak Horthy Istvánnak, aki nem akadályozta meg a magyar zsidók elhurcolását a háború utolsó évében. A Mi Hazánk által nemzetmentő államférfiként minősített kormányzó mellszobra nem kerülhetett köztérre, az alelnök asszony szobájának éke lett.

Választópolgárként a tiltakozáson kívül nem sokat tehetünk, a visszahívás lehetőségéről az alaptörvény nem rendelkezik. A parlamenti képviselők vajon tehetnek valamit? Mert az erkölcsi világrendnek helyre kell állnia!

Fotó: HVG / Cabrera Martin

related

Dallos Zsuzsa

Recent Posts

ÉVIDÉZŐ – Ezen kukacoskodtunk tavaly

Nem túl vidám, de azért izgalmas éven vagyunk túl, minden (ál)szerénységet nélkülözve, kiváló cikkek sokaságán…

10 év ago

BÚÉK – A Balatonnál már délben koccintottak

A 12 éves, alsóörsi Érdi Ferenc Vince nyerte a pezsgődugó-kilövő versenyt. Kölyökpezsgővel. Sarkunkban az új…

10 év ago

CINIKE 2.0  – Az éhező viadala

Ádáz ellenségek voltunk, hónapokig háborúztunk. Nagyra becsültem a találékonyságát, az intelligenciáját, a túlélési technológiái elkápráztattak.…

10 év ago

NAV – Dohányár és online kassza

Amíg a december vége a kormányközeli médiában arról szólt, hogy az előnyös adóváltozásoknak köszönhetően mennyivel…

10 év ago

MESEKÓRHÁZ? – Az állam nem adja!

Mi lesz a Veszprémbe tervezett gyermekkórház épületének sorsa? – tette fel az írásbeli kérdést dr.…

10 év ago

PLT-BOTRÁNY – Nyomoznak az Orbán-interjú ügyében

Információs rendszer vagy adat megsértése bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított nyomozást a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság…

10 év ago