A világ filmművészete elvesztette egyik meghatározó alakját, Tarr Bélát. Mi magyarok még ennél is szegényebbek lettünk: távozott korunk legszebb embere. Tarr Béla klasszikus szépsége ragyogott: arcán a harmonikus vonások lelke jóságát, erkölcsi tartását mutatták.

Bárhol megjelent, azonnal feltűnést keltett: csillogó, érdeklődő kék szeme figyelmesen nézett társa szemébe, biztató mosolya további erőt adott a beszélőnek mondandója folytatásához. Soha nem érzékeltette sem a korából, sem helyzetéből bölcsebb ember tudását, főként nem fölényét. Kedves volt, érdeklődő, belsejéből fakadó nyitottságával elbűvölt mindenkit, akik nem voltak hozzászokva ehhez az emberi reakcióhoz. Tarr Bélát ugyan az egyetemes filmművészet meghatározó alakjaként, rendezőként tartják számon, amelyet díjak sokaságával igazoltak, viszont a lelkünk mélyén éreztük, ő egyszerűen csak Ember. Akiről már azt hittük, letűnt korok művészi alkotásaiban található meg, akiről legfeljebb ábrándozhatunk. Jött nyílt, tiszta mosolyával, s mindenki biztonságban érezte magát mellette, képes volt elhitetni, fontos, amit ő ennek az Embernek elmond.

Tanítványai rajongtak érte. Amikor egykori szakmai iskoláját tönkre tették, azonnal diákjai mellé állt, alapítója lett a FreeSZFE közösségének. Nagylelkű támogatásokkal segítette őket, tartotta az ifjakban a lelket, munkát szerzett nekik. Mint ahogy az ostromlott város, Szarajevó segítségére sietett: megalapította a filmakadémiát, azt az elsősorban rendezői képzéssel foglalkozó filmiskolát, ahol az elméleti előadások mellett gyakorlati műhelyekben a nemzetközi diákcsapat filmkészítést tanulhatott. Tarr Béla ügyelt rá, hogy az akadémisták egyéni kifejezésmódját támogassák, hogy mindenki személyre szabott figyelmet kapjon. Az akadémia a figyelmen és az elismertségen hírnevet és bevételt is jelentett Szarajevónak.

Alkotásaiban is a gyengéké, a kiszolgáltatottaké volt figyelme. Annyi türelemmel ábrázolta a szocializmus elesettjeit Családi tűzfészek és a Szabadgyalog műveiben, hogy filmes generációk fordultak a munkások felé. Nyomasztó, fekete-fehér világa már kezdeti, dokumentarista műveinek is sajátja. A melankolikus-nyomasztó hangulat, a folyton zuhogó eső, a kilátástalan sorsok és a semmibe vesző tájak a hét és fél órás Sátántangó sajátjai. A Werckmeister harmóniák után készítette el A torinói ló című filmet – nézhetjük a világvége krónikájaként, hiszen kiszáradnak a kutak, kialszanak a fények, megszűnnek az emberi kapcsolatok, a végén nem marad más, csak a sötétség. Mindezek mellett és ellenére tavaly nagybetegen elvállalta a hivatalosan betiltott Budapest Pride megnyitóbeszédét. Több százezrek előtt olvasta fel az Emberi Jogok Egyetemes nyilatkozatát. Az 1. cikkely kimondja: „Minden emberi lény szabadon születik és egyenlő méltósága és joga van.”

Ez a szabadságtisztelet és a méltóság elismerése tükröződött Tarr Béla arcán, magatartásában és alkotásaiban.

Ha megláttuk, meghallottuk és ehhez tartjuk magunkat, nem marad más dolgunk, mint e szerint élni. Ha ezt tesszük, Tarr Béla szépsége velünk marad.

1983-ban Balázs Béla-díjat, 2003-ban Kossuth-díjat kapott, 2005-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével tüntették ki. 2010-ben elnyerte a Magyar Kultúra Követe címet, 2012-ben a magyar filmkritikusok B. Nagy László-díját. 2011-től 2023-ig a Magyar Filmművészek Szövetségének elnöke volt, majd tiszteletbeli elnökké választották. Művészetét több külföldi kitüntetéssel, egyebek közt a Német Művészeti Akadémia Konrad Wolf-díjával és a francia Művészeti és Irodalmi Rend lovagi fokozatával, valamint számos nemzetközi filmfesztivál életműdíjával ismerték el.

2023-ban az Európai Filmakadémia életműdíját vehette át. 2025 februárjában a Magyar Filmszemle életműdíjjal ismerte el munkásságát. Novemberben Budapest díszpolgára lett, de az elismerést betegsége miatt nem tudta átvenni.

Vezető képünkön: Tarr Béla. Forrás: mafab.hu