Categories: Közélet

RIEN – Tüntetnek? Majd abbahagyják!

Rien. Magyarul: semmi. Csak ennyit jegyzett be XVI. Lajos a naplójába 1789. július 14-én. Pedig a király nem volt egy szűkszavú ember. Ugyanebben a naplóban oldalakon keresztül lehet olvasni részletesen leírt, izgalmas vadásztörténeteket a tollából. De ezen a semmilyen kedden, ezen a tikkasztó nyári napon a Versailles-i palotából értékelve Lajos semmi említésre méltó eseményt nem talált.

Pedig Versailles-tól nem messze, Párizsban a tömeg megrohamozta, majd bevette a Bastille-t. Lehet, hogy a tájékoztatással megbízott udvaroncok nem kívánták feleslegesen zaklatni a királyt ilyen csip-csup ügyekkel, vagy éppen ő nem tulajdonított a történteknek nagyobb jelentőséget. (Az 1383-ban épült, nyolc, egyenként ötemeletes toronyból álló erődítmény egykoron Párizs keleti kapuját védelmezte, de idővel átalakult afféle VIP börtönné, ahová csak főúri előkelőségek, vagy ismert személyiségek kerültek.)

Egyszóval: a király nem aggódott Bastille bukása miatt. Azon pedig el kellett volna gondolkodnia, hogy a lázadók azért választották ezt a célpontot, mert a Bastille a zsarnokság szimbólumának számított. A hatalmat bitorlók pökhendiségével XVI. Lajosnak meg sem fordult a fejében, hogy ez a „rien” számára – a királyi címétől megfosztva hogyan fog végződni 1793. január 21-én.

Rien – véleményezik napjainkban a köztévék hírszerkesztői, amikor a híradók összeállításakor valamelyik naiv slapaj esetleg megemlíti, hogy az utcákon több tízezres tömegek tüntetnek…hm… nem kellene esetleg…? A hírszerkesztők természetesen emlékeznek arra, amit minden újságíróiskolában megtanítanak, hogy minek van és mekkora hírértéke, de ezeket a szabályokat az elkötelezett politikai újságírás zsigerből átértékeli. Annak tudatában, hogy sokak számára a közszolgálati hírforrás az egyetlen, megkímélik a tömegeket a felesleges zaklatástól. Tüntetnek? Majd abbahagyják! Ugye semmi értelme annak, hogy az emberek ezen tépelődjenek?

Az „elhallgatós” módszer és az események manipulálása a köz- és egyéb pénzekből gigantikussá hizlalt hírgyárak közreműködésével tökéletesen működik. Nem csak nálunk. A politikai nagyhatalmak, a gazdasági elittel összefonódott hatalmak, ha céljaik ezt kívánják, előszeretettel alkalmazzák. Tömeges megmozdulásokat hallgatnak el, híreket, képeket, felvételeket manipulálnak, ha szükségesnek érzik, az eseményeket fantáziadús féligazságokkal és hamis magyarázatokkal tálalják, befolyásolják a közhangulatot.

A francia forradalom első lépésben a zsarnokság ellen irányult, a tömeg ezért vette célba a zsarnokság fő szimbólumát, a megdönthetetlennek vélt erődítményt. Az ellenőrzött hírgyárak a XXI. század Bastille-ai. A manipulált információk erődítményeinek bevétele nélkül semmilyen megmozdulás nem számíthat eredményre, nem véletlenül őrzik őket sokkal jobban, mint az egykori párizsi ötemeletes tornyokat.

Amíg a mai kor Bastille-ai állnak, a mi Lajosaink is nyugodtan bejegyezhetik a naplójukba: rien.

Csorba Zoltán

related

Veszpremkukac

Recent Posts

ÉVIDÉZŐ – Ezen kukacoskodtunk tavaly

Nem túl vidám, de azért izgalmas éven vagyunk túl, minden (ál)szerénységet nélkülözve, kiváló cikkek sokaságán…

9 év ago

BÚÉK – A Balatonnál már délben koccintottak

A 12 éves, alsóörsi Érdi Ferenc Vince nyerte a pezsgődugó-kilövő versenyt. Kölyökpezsgővel. Sarkunkban az új…

9 év ago

CINIKE 2.0  – Az éhező viadala

Ádáz ellenségek voltunk, hónapokig háborúztunk. Nagyra becsültem a találékonyságát, az intelligenciáját, a túlélési technológiái elkápráztattak.…

9 év ago

NAV – Dohányár és online kassza

Amíg a december vége a kormányközeli médiában arról szólt, hogy az előnyös adóváltozásoknak köszönhetően mennyivel…

9 év ago

MESEKÓRHÁZ? – Az állam nem adja!

Mi lesz a Veszprémbe tervezett gyermekkórház épületének sorsa? – tette fel az írásbeli kérdést dr.…

9 év ago

PLT-BOTRÁNY – Nyomoznak az Orbán-interjú ügyében

Információs rendszer vagy adat megsértése bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított nyomozást a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság…

9 év ago