Egyéb

Sólyban újra felállították Szent István kardját

Kedden felállították Szent István új, 18 méter magas kardját Sólyban. A szobor rendőri kísérettel érkezett a helyszínre. A bakonybéli erdőből származó, Bakonyerdő Zrt. által kiválasztott és kivágott farönk, amelyből a kard készült 110 éves és 40 méter magas volt.

A 8-as főút mellett fekvő, alig 500 lelket számláló település volt feltehetőleg az István–Koppány-csata helyszíne. 1998-ban ezért eldöntötték, hogy felállítják Szent István kardját. A 13 méteres szobrot Pintér László faragta tölgyfából. 2014-ben azonban az akkorra már korhadt, villámverte szobor ledőlt. A helyiek közvéleménykutatás formájában kifejezték támogatásukat egy új kard állításával kapcsolatban. Ezután Bikádi László református lelkész segítségével, aki az 1000 éves Sólyi Templomért Alapítvány elnöke, kezdetét vette a „Sólyi kard 2.0” projekt.

Fotó: Facebook

A munkálatok 2016-ban kezdődtek Hajmáskéren, a katonai laktanya területén, de akkor még Attila kardjának (szablyájának) szánták a hatalmas szobrot. Első lépésként Csampa Zsolt, a Magyar Vívószövetség elnöke jelképesen megejtette a kezdő vágást a 8 tonnás fatörzsön. Majd elkezdődött a valódi munka a jásdi, fafaragáshoz konyító Lebán Miklós és Gyömörei Tamás segítségével. A fenyőszobrot Boros József, ösküi fafaragó faragta készre.

Fotó: Facebook

Az új Szent István-kard az Egri Zsolt és társai által készített tartószerkezeten áll, hogy ezúttal ne árthasson neki a talajvíz. Villámhárítót is helyeztek a tetejére, hogy elkerüljék a korábbi villámcsapás megismétlődését. Miután felállították, Sebestyén István a Magyar Rekord Egyesület nevében hitelesítette a fakardot: a 18,15 méterével ez lett a világ legnagyobb, fából készült kardja. 

A felavatásra csak szeptemberben kerül sor. A tervek szerint addigra rendbe hozzák a szobor helyéül szolgáló Királyi Kard Emlékhelyet is, hogy Szent István kardja több lehessen, mint egyszerű, helyi nevezetesség.

Fotó: Balogh Ákos

related

Lebán Csenge

Recent Posts

ÉVIDÉZŐ – Ezen kukacoskodtunk tavaly

Nem túl vidám, de azért izgalmas éven vagyunk túl, minden (ál)szerénységet nélkülözve, kiváló cikkek sokaságán…

9 év ago

BÚÉK – A Balatonnál már délben koccintottak

A 12 éves, alsóörsi Érdi Ferenc Vince nyerte a pezsgődugó-kilövő versenyt. Kölyökpezsgővel. Sarkunkban az új…

9 év ago

CINIKE 2.0  – Az éhező viadala

Ádáz ellenségek voltunk, hónapokig háborúztunk. Nagyra becsültem a találékonyságát, az intelligenciáját, a túlélési technológiái elkápráztattak.…

9 év ago

NAV – Dohányár és online kassza

Amíg a december vége a kormányközeli médiában arról szólt, hogy az előnyös adóváltozásoknak köszönhetően mennyivel…

9 év ago

MESEKÓRHÁZ? – Az állam nem adja!

Mi lesz a Veszprémbe tervezett gyermekkórház épületének sorsa? – tette fel az írásbeli kérdést dr.…

9 év ago

PLT-BOTRÁNY – Nyomoznak az Orbán-interjú ügyében

Információs rendszer vagy adat megsértése bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított nyomozást a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság…

9 év ago