Kedden felállították Szent István új, 18 méter magas kardját Sólyban. A szobor rendőri kísérettel érkezett a helyszínre. A bakonybéli erdőből származó, Bakonyerdő Zrt. által kiválasztott és kivágott farönk, amelyből a kard készült 110 éves és 40 méter magas volt.
A 8-as főút mellett fekvő, alig 500 lelket számláló település volt feltehetőleg az István–Koppány-csata helyszíne. 1998-ban ezért eldöntötték, hogy felállítják Szent István kardját. A 13 méteres szobrot Pintér László faragta tölgyfából. 2014-ben azonban az akkorra már korhadt, villámverte szobor ledőlt. A helyiek közvéleménykutatás formájában kifejezték támogatásukat egy új kard állításával kapcsolatban. Ezután Bikádi László református lelkész segítségével, aki az 1000 éves Sólyi Templomért Alapítvány elnöke, kezdetét vette a „Sólyi kard 2.0” projekt.
A munkálatok 2016-ban kezdődtek Hajmáskéren, a katonai laktanya területén, de akkor még Attila kardjának (szablyájának) szánták a hatalmas szobrot. Első lépésként Csampa Zsolt, a Magyar Vívószövetség elnöke jelképesen megejtette a kezdő vágást a 8 tonnás fatörzsön. Majd elkezdődött a valódi munka a jásdi, fafaragáshoz konyító Lebán Miklós és Gyömörei Tamás segítségével. A fenyőszobrot Boros József, ösküi fafaragó faragta készre.
Az új Szent István-kard az Egri Zsolt és társai által készített tartószerkezeten áll, hogy ezúttal ne árthasson neki a talajvíz. Villámhárítót is helyeztek a tetejére, hogy elkerüljék a korábbi villámcsapás megismétlődését. Miután felállították, Sebestyén István a Magyar Rekord Egyesület nevében hitelesítette a fakardot: a 18,15 méterével ez lett a világ legnagyobb, fából készült kardja.
A felavatásra csak szeptemberben kerül sor. A tervek szerint addigra rendbe hozzák a szobor helyéül szolgáló Királyi Kard Emlékhelyet is, hogy Szent István kardja több lehessen, mint egyszerű, helyi nevezetesség.
Fotó: Balogh Ákos