Egyéb

SZERBIA VÁLASZTÁSOK UTÁN – Politikai paradigmaváltás

Az Egyetemista Lista elnevezésű civil összefogás lenullázta az összes régi pártot a szerbiai előrehozott választásokon október 25‑én. Ezzel megdöntötték a korrupt kormányzati modellt, azaz az uralkodó politikai paradigmát, ahogy vajdasági barátaink mondják. Sok a párhuzam Szerbia és Magyarország között.

Az emberek a diákmozgalom által szervezett, két éven át szűnni nem akaró tüntetések során rájöttek, hogy a politika nem okvetlenül olyasmi, ami nélkülük, ellenükben történik. Nekik is joguk van beleszólni. Ez talán a diákmozgalom egyik legnagyobb tanulsága. Szerbia fellélegzett.

Mi vár a győztesekre?

A legkésőbb három hónapon belül megalakuló szerbiai új parlament bizonyos értelemben egyedülálló lesz a világon, hiszen egy nagyobb (ellenzéki) párt lesz benne, a vereséget szenvedett lemondott elnöké, Aleksandar Vučićé, plusz mellette a kisebbségi pártok. Az előrehozott választáson legtöbb mandátumot szerzett Egyetemista Listáról még nem tudni, milyen szervezeti formát vesz fel.

Annyi világos, hogy nehéz dolguk lesz a győzteseknek, már csak azért is, mert a vereséget szenvedett Szerb Haladó Párthoz (SNS) kapcsolódó bűnözői körök továbbra is ott vannak az állami intézményekben, a rendőrségtől kezdve az állami vállalatokon át a minisztériumokig. Nehéz lesz visszaszerezni a bizalmat az államigazgatás iránt. A legfrissebb hírek szerint Szerbiában már el is kezdték a „nagytakarítást”. November 1‑jén letartóztatták Vučić elnök bizalmasát, Marko Kričak rendőr alezredest, akit azzal gyanúsítanak, hogy a különleges rendőri egység parancsnokaként bántalmazta az előállított békés tüntetőket. A rendőrség brutálisan lépett fel a tavalyi tüntetéseken, főleg Újvidéken és Belgrádban.

Magyar hasonlóságok és különbségek

A „vučićizmus” ott van mindenütt, egészen a nyilvános vécék ellenőrzéséig, állítják az újságírók. Minden poszton, minden bizniszben az ő politikai kinevezettjei érvényesülhettek. Ismerős, ugye? Sok a párhuzam a szerbiai és a magyarországi történések között, ezt a Vreme politikai hetilap is hosszan fejtegeti október 29‑i számában Mi vár a győztesre? címmel. Tanulhatunk egymástól, ami a destruktív hatalom lebontását illeti. Ugyanakkor hangsúlyozzák, bár hasonlít a helyzet, de nem ugyanaz. Hiszen Magyarország az Európai Unió tagja, ezért nálunk Orbán Viktor mégsem okozhatott akkora kárt, mint náluk Vučić. Továbbá a TISZA Pártnak nagyobbak a manőverezési lehetőségei kétharmados parlamenti többséggel.

Szerbiában például máris baj van egyik-másik bankkal, ami idegesíti a lakosságot. A szerb jegybank október 31‑én megvonta az Alta Bank működési engedélyét a betétesek érdekeit fenyegető likviditási gondok miatt. A bankfiókok bezártak, a bankautomatákat, a kártyás forgalmat is leállították. A bank tulajdonosa, Davor Macura haladó párti üzletember állítólag nagy összegű készpénzt vont ki és utalt külföldre a választások után. A szervezett bűnözés elleni ügyészség vizsgálatot indított a külföldre irányuló lehetséges pénzkiáramlások miatt. Pénzmosás gyanújában is érintett a bank. A betéteseket 50 ezer euróig kártalanítja a betétbiztosító. A Postai Takarékpénztárról viszont az a hír terjedt el, hogy nagy összegű készpénzfelvételt akadályoztak meg az alkalmazottak közbelépésével. A bank szakszervezetének elnöke megerősítette a hírt az N1 televíziónak, hozzátéve, hogy a bank ettől függetlenül normálisan működik és az ügyfeleknek nincs okuk aggódni a pénzük miatt. A Szerb Nemzeti Bank (NBS) azt közölte, hogy a bankszektor stabil és folyamatos felügyelet alatt áll, és figyelmeztetett az ellenőrizetlen gyanúsítgatások káros hatására.

Vezér nélkül – Nem vágynak egy „Szerb Péterre”

A Vreme elemzője szerint nehéz lesz 14 év „ochlokrácia” után újra civilizálni a társadalmat, nehéz lesz hónapok alatt lebontani az autokrata rendszert, amit csaknem másfél évtizeden át húztak fel. Sportnyelven szólva: az első félidőt megnyerték, most kezdődik a második, aminek az a tétje, hogy az állam és annak intézményei valóban a polgárok szolgálatára álljanak.

A magyarországi első hónapok tapasztalatai azt mutatják, amire Szerbia is számíthat: hiába tárták fel az oknyomozó újságírók már régen a közpénzek eltulajdonításának a legkülönfélébb formáit, a kormány által „legalizált rablást”, ezt bíróság előtt be is kell bizonyítani. A törvény egyértelműen kimondja ugyan, hogy aki jogalap nélkül gazdagodott más rovására, köteles visszaadni a megszerzett vagyont. Feltéve, ha még meglesz a hosszadalmas nyomozást követő bírósági tárgyalás végére.

A „haladó” birodalom a választások hatására omladozni kezdett ugyan, a választási vereség utáni napon lemondott például a szerbiai és vajdasági közszolgálati televízió vezérigazgatója, leváltották az RTS (Szerb Közszolgálati Televízió) főszerkesztőjét és nyolc szerkesztőjét. Az RTS bocsánatot is kért a nézőktől, az Egyetemista Lista szerint azonban ez nem elég. Ezzel nem mossák le azt a sok hazugságot, amivel megtévesztették az embereket.

Az egyik vajdasági filozófustól olvashattuk a merce.hu‑n: „Éppen az teszi világraszólóvá a diákok szerbiai győzelmét, amiben eltér a magyarországi kormányváltástól.” A diákoknak nincs vezérük, nincs Szerb Péterük, mert azt állítják nincs is szükségük rá.

Ilija Srdanović kardiológus, aki az első számú favorit az elnök- vagy miniszterelnök-jelöltségre. Fotó: hetnap.rs

Hivatalosan még nincs se köztársaságielnök-, se miniszterelnök-jelöltjük. Első számú favoritjuk Ilija Srdanović kardiológus professzor, aki az Egyetemista Lista első helyén áll. De szóba jöhet például Dejan Šoškić közgazdász is, a Szerb Nemzeti Bank egykori elnöke, aki az SNS hatalomra kerülésekor mondott le a szóban forgó posztról. De Radomir Saičić akadémikus, vegyészprofesszor neve is felmerült az esélyesek között.

Kérdés: azt az erkölcsi fölényt, amire a történelem leghosszabb ideig tartó diáktüntetései alatt szert tettek az elégedetlenek, hogyan tudják majd hatékony, demokratikus országvezetés létrehozására fordítani. Emberpróbáló lesz elérni azt, hogy a törvények mindenkire egyformán vonatkozzanak, ne legyenek kivételek, akiknek mindent szabad. Továbbá: ne keljen félni annak, aki bírálja a kormányt és keresi az igazságot! Tiszteljék a tudást, a szakértelmet, és legyen végre olyan ország Szerbia, ahonnan a fiatalok nem vándorolnak el, mert lesz munkájuk és perspektívájuk.

A vajdasági magyarok esélyei

Nagyon sok fiatal elhagyta Szerbiát Aleksandar Vučić elnök regnálásának 14 éve alatt. A magyar lakosság szinte megfeleződött, ma már mindössze 130 ezer főről beszélnek, ami valóban már csak egy mikroközösség. És ez a kis közösség is nagyon passzív. Jóval alacsonyabb volt, csupán 50 százalék körüli a vajdasági magyar településeken a részvételi arány az október 25‑i választáson az országos 70 százalékhoz képest. Kivéve Szabadkát, ahol elérte a 60 százalékot. Mindenesetre feleannyi szavazatot kapott a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) mint a három évvel korábban, egészen pontosan 35 004‑et. Képviselői mandátumból a korábbi hat helyett, kettő jutott nekik a 250 tagú parlamentben. Vélhetően a VMSZ‑nek a két vesztes vezérhez, Vučić elnökhöz és Orbán Viktor miniszterelnökhöz fűződő megbonthatatlan barátságát büntették így a vajdasági magyar választók. Illetve a VMSZ‑nek a „mesterektől” átvett „uralkodói” módszeréből lett elegük.

Lázár Tibor képzőművész a Vajdasági Magyar Plénum jelöltjeként jutott be az Egyetemista Listán a szerb parlamentbe. Fotó: Átlátszó

A Vajdasági Magyar Plénumnak (VMP) is lesz két képviselője a szerb parlamentben, ők az Egyetemista Listán kerültek be. Tehát a Vajdasági Magyar Plénum ugyanannyi jelöltet juttatott be a szerb képviselőházba, mint a VMSZ úgy, hogy ez nulla dinárjába került a társadalomnak, a VMP‑nek nincsenek is anyagi forrásai.

A következő nagy megmérettetés a vajdasági magyar közösség számára a Nemzeti Tanács választása lesz, amit november 8‑án tartanak. Kérdés, lesz‑e erejük megújulni, képesek lesznek‑e felszabadítani a vajdasági magyar közéletet, kultúrát, gazdaságot a párturalom alól? Ránézésre furcsa, hogy éppen az a Magyar Plénum nem tud indulni ezen a választáson, amelyik bejutott a parlamentbe.

Vezető képünkön: Gyászolók és megemlékezők az újvidéki tragédia kétéves évfordulóján, 2026. november 1‑jén. Forrás: szerbiai RTV

related

Bartuc Gabriella

Recent Posts

ÉVIDÉZŐ – Ezen kukacoskodtunk tavaly

Nem túl vidám, de azért izgalmas éven vagyunk túl, minden (ál)szerénységet nélkülözve, kiváló cikkek sokaságán…

10 év ago

BÚÉK – A Balatonnál már délben koccintottak

A 12 éves, alsóörsi Érdi Ferenc Vince nyerte a pezsgődugó-kilövő versenyt. Kölyökpezsgővel. Sarkunkban az új…

10 év ago

CINIKE 2.0  – Az éhező viadala

Ádáz ellenségek voltunk, hónapokig háborúztunk. Nagyra becsültem a találékonyságát, az intelligenciáját, a túlélési technológiái elkápráztattak.…

10 év ago

NAV – Dohányár és online kassza

Amíg a december vége a kormányközeli médiában arról szólt, hogy az előnyös adóváltozásoknak köszönhetően mennyivel…

10 év ago

MESEKÓRHÁZ? – Az állam nem adja!

Mi lesz a Veszprémbe tervezett gyermekkórház épületének sorsa? – tette fel az írásbeli kérdést dr.…

10 év ago

PLT-BOTRÁNY – Nyomoznak az Orbán-interjú ügyében

Információs rendszer vagy adat megsértése bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított nyomozást a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság…

10 év ago