Közélet

Téli Balaton: zárva

Olyat láttam, amitől eltátottam a számat: szombaton délben kisebb sor alakult ki a füredi Tagore sétány végében lévő kiváló étterem előtt. Hosszú percekig kellett várni szabad asztalra. Alig van nyitott étterem a Balatonon. Ki lehetne tenni a zárva táblát. Miközben a turisták nem hagyják magukat, jönnek megadóan.

Ragyogó napsütésben fiatalokból álló vidám csoport fürdött a Balatonban szombaton délben, majd edzett a strandon. Kisgyerekes családok, kutyasétáltatók grasszáltak a Tagore sétányon, Füreden. Ezektől a ritka kivételektől eltekintve szinte kizárólag a műjégpályákon van nyüzsgés télen, egyébként mélyen hallgatnak a vízparti települések. A vendégek is mintha lábujjhegyen járnának, ehhez igazodva.

Tihanyban meg mostanság egyenesen az az érzése támad az embernek, hogy valami katasztrófafilm forgatásába csöppent. A faluban lebontott tetejű, ponyvával bevont, felállványozott házak látványa fogadja a vendégeket. A település szimbóluma, az apátság teljes renoválás alatt van kívül-belül, de a környéke is teljesen feldúlt: zsákok, felszedett kockakövek, acélkerítések, cserép, ponyva, amerre csak néz az ember. Feliratokon kérnek bocsánatot a kellemetlenségért a kivitelezők. Szerencsére az elénk táruló isteni panorámát semmivel sem lehet elrontani. Az elaggott utcák, sikátorok, a néhány, nyitva lévő zsibvásáros is adja magát.

Igazából, akik télen ide zarándokolnak, nagyjából tisztában vannak vele, hogy mire számíthatnak, hogy szinte minden zárva, de akkor is jönnek, mert megindító honvágyat éreznek a természetesség, a víz- és földszag után, ezért cserébe eltűrnek mindent.

Olvasom, hogy a horvát tengeren is hasonló a helyzet télen. Egy kis túlzással ott is ki lehetne tenni a zárva táblát. Dubrovnik polgármestere rászólt a vendéglősökre, egyezzenek meg egymás között, hogy mindig legyen néhány nyitva, mert ha nem, akkor elrendeli ő. Azért mérges a város első embere, mert amerikai tévésorozatot forgatnak náluk és a népes stábnak nincs hol megszállni, nincs hova beülni, mert télen minden zárva.

Az Adrián már nagyban keresik a személyzetet az idei nyárra a vendéglőkbe, szállodákba. Tanultak a tavalyi évből, amikor a covid miatt kivártak, aztán személyzet nélkül maradtak. A szakácsoknak, séfeknek havi 12–20 ezer kunát kínálnak, ami forintra átszámolva félmilliótól egymillióig terjed. Ami egy kicsivel több, mint nálunk. A horvát átlagkereset is magasabb a magyarnál: 7300 kuna, azaz 340 ezer forint.

Fotók: a szerző

related

Bartuc Gabriella

Recent Posts

ÉVIDÉZŐ – Ezen kukacoskodtunk tavaly

Nem túl vidám, de azért izgalmas éven vagyunk túl, minden (ál)szerénységet nélkülözve, kiváló cikkek sokaságán…

9 év ago

BÚÉK – A Balatonnál már délben koccintottak

A 12 éves, alsóörsi Érdi Ferenc Vince nyerte a pezsgődugó-kilövő versenyt. Kölyökpezsgővel. Sarkunkban az új…

9 év ago

CINIKE 2.0  – Az éhező viadala

Ádáz ellenségek voltunk, hónapokig háborúztunk. Nagyra becsültem a találékonyságát, az intelligenciáját, a túlélési technológiái elkápráztattak.…

9 év ago

NAV – Dohányár és online kassza

Amíg a december vége a kormányközeli médiában arról szólt, hogy az előnyös adóváltozásoknak köszönhetően mennyivel…

9 év ago

MESEKÓRHÁZ? – Az állam nem adja!

Mi lesz a Veszprémbe tervezett gyermekkórház épületének sorsa? – tette fel az írásbeli kérdést dr.…

9 év ago

PLT-BOTRÁNY – Nyomoznak az Orbán-interjú ügyében

Információs rendszer vagy adat megsértése bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított nyomozást a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság…

9 év ago