Kultúra

VÁRSÉTA – Csoda a tetők alatt

A világ legjobb projektmenedzsere díjat elnyert Pém Attila projektvezető kalauzolta a meghívottakat, köztük a sajtó képviselőit egy exkluzív várbejáráson. A várséta során olyan helyekre jutottunk el, amelyek zárva vannak a látogatók előtt.

Az IPMA (International Project Manager Association) által 2023 szeptemberében Sevillában átadott rangos elismerést a jelenleg a Castellum Vagyonkezelő Igazgatóság igazgatóhelyettese egy korábbi, a Magyar Zene Háza teljes körű koordinációjának világszínvonalú munkájáért nyerte el. Megtudtuk tőle, hogy a Castellum Vagyonkezelő Igazgatóságot dr. Udvardy György érsek hozta létre 2021-ben azért, hogy a szervezet végigvigye a várfelújítást, 2025-től pedig működtesse az érsekség tulajdonában lévő épületeket.

– A projektmenedzsment az ötlettől a megvalósulásig visz végig egy beruházást – mondta Pém Attila. – Egy projekt az ütemezésnek köszönhetően lesz sikeres. Az érsekség tulajdonában lévő 18 épület 35 ezer négyzetméterének és a 10 ezer négyzetméternyi kertnek a felújítása volt a feladatunk. Az Európa Kulturális Fővárosa rendezvénysorozat megnyitójára látogathatóvá kellett tennünk a várat. A látogatók kiemelkedően elégedettek voltak az eredménnyel, a műszaki ellenőr pedig természetesen számtalan hibát talált benne.

Kihívást jelentett a kivitelezők számára, hogy 2023-ban szinte le kellett állni a felújítással, de 2024-ben az eddiginél nagyobb lendülettel folytatják majd, hogy 2025-re befejezhessék.

– A vár teljes lezárását senki sem támogatta – folytatta a projektvezető. – Az is elvárás volt, hogy a székesegyház már húsvéttól folyamatosan működjön, és jövőre is, a munkálatok folytatásakor. Az Óváros tér helyett egy alternatív beközlekedést kellett keresnünk. A kivitelező a saját ötletét valósította meg a térállvány, azaz a várlift megépítésével. A barokk, pontosabban nem csak barokk épületek és a XXI. századi igények között is meg kellett találnunk az egyensúlyt. A műemlékek számtalan akadályt gördítettek a kivitelezés elé, folyamatosan változtatnunk kellett a terveken.

A kis csapat a várlifttel közelítette meg a várat. Pém Attila először az érsekség belső felújításának részleteit és az épület padlását mutatta meg nekünk. Utóbbi helyen márciustól szeptemberig 250 denevér „állomásozik”. A védett állatok miatt ebben az időszakban egyáltalán nem dolgozhattak a padláson, mert a denevéreknek csendre és sötétségre van szükségük. A szakemberek októberben kezdhették meg a gépészet és a lift beszerelését a helyszínen.

Indulás előtt. A kép jobb oldalán Pém Attila
Ez a denevér már nem tarthatott a többiekkel

A felújítás most is folyik a várban.

A második helyszín a székesegyház padlása volt, és megnézhettük a harangokat is. Ezeket és az épület órájáját is felújítják majd.

Ez már a székesegyház padlása
A szellőzőnyílásban a székesegyház padjai láthatók
A székesegyház oldalhajójának boltívei felülről
A harangokat csak kevesen láthatták

A várséta zárásaként a csapat a nemrégiben itt megtalált ritka kincset, a Szent István korabeli Lancea Regis feliratú ezüstérmét és a többi friss leletet is megtekintette a Szaléziánum emeleti kiállítótermében.

– A pénzérmét egy érintetlen Árpád-kori rétegben találtuk meg – árulta el Vavra Áron műemléki projektvezető. – Ez Szent István első dénárja volt. Nincs kilyukasztva, tehát pénzként használták. A lyukasztott érméket ékszerként, díszként alkalmazták. Nem is az anyagi értéke a fontos. Inkább szimbolikus jelentősége van: azt hangsúlyozza, hogy Veszprémnek már az Árpád-korban is kiemelkedő jelentősége volt.

A képen balról Vavra Áron
A dénár Szent István korából

A galériák bármelyik képre kattintva kinyílnak. Fotók: a szerző

related

Révész Erika

Recent Posts

ÉVIDÉZŐ – Ezen kukacoskodtunk tavaly

Nem túl vidám, de azért izgalmas éven vagyunk túl, minden (ál)szerénységet nélkülözve, kiváló cikkek sokaságán…

9 év ago

BÚÉK – A Balatonnál már délben koccintottak

A 12 éves, alsóörsi Érdi Ferenc Vince nyerte a pezsgődugó-kilövő versenyt. Kölyökpezsgővel. Sarkunkban az új…

9 év ago

CINIKE 2.0  – Az éhező viadala

Ádáz ellenségek voltunk, hónapokig háborúztunk. Nagyra becsültem a találékonyságát, az intelligenciáját, a túlélési technológiái elkápráztattak.…

9 év ago

NAV – Dohányár és online kassza

Amíg a december vége a kormányközeli médiában arról szólt, hogy az előnyös adóváltozásoknak köszönhetően mennyivel…

9 év ago

MESEKÓRHÁZ? – Az állam nem adja!

Mi lesz a Veszprémbe tervezett gyermekkórház épületének sorsa? – tette fel az írásbeli kérdést dr.…

9 év ago

PLT-BOTRÁNY – Nyomoznak az Orbán-interjú ügyében

Információs rendszer vagy adat megsértése bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított nyomozást a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság…

9 év ago