Moldova egyik kisregényének címét kölcsönözve akár kezdhetném úgy is: Akar velem beszélgetni? Mármint az, aki hozzám hasonlóan úgy érzi magát ebben a koronás otthon maradásban, akár egy kalickába zárt madár. Vagy rab. Kinek melyik tetszik.
És az, akinek velem ellentétben nincs senkije, akivel ilyenkor egy jót beszélgethet. Igaz, a kedvenc kávézónk helyett most a kedvenc fotelünkbe kényszerülünk, de az jó, hogy a kedvenc kávénkat otthon is el tudjuk készíteni.
Mindez persze pótcselekvés, ahogy az is, hogy a távol élő gyerekünkkel, az unokánkkal, a barátokkal, a testvérekkel csakis és kizárólag telefonon tudunk beszélni. Legjobb esetben face time-olunk vagy videóhívunk, és áltatjuk/nyugtatjuk magunkat azzal, hogy legalább látjuk őket.
Lehet hagyományosan is telefonálni, mert oly jó valakinek a hangját hallani. Lehet írni is, a leírt szavakban is ott van az ember, aki társasnak teremtetett.
A lényeg, hogy legyen valaki, akivel megbeszélhetjük a világ dolgait. Valaki, aki meghallja a hangját annak, akiét ebben a bezárkóztatott világban más senki nem hall. Mert az ember társas lény. És lehet, hogy megóvja magát és környezetét a vírusfertőzéstől, de ha egyedül él, és még magányos is, ki védi meg a szintén pusztító lelki betegségtől, a magánytól, a depressziótól?
Nos, akar velem beszélgetni?
Ha nincs senkije, aki meghallgatná, vagy van, de szívesebben beszélgetne egy idegennel, netán intellektuálisan szomjazik egy jó diskurzusra, kortól, nemtől függetlenül írjon bátran a kifejezetten erre a célra létrehozott [email protected] címre. A levélírókkal privátban vesszük fel a kapcsolatot és beszéljük meg a kommunikáció további lehetséges módját.
T. Tóth Márta
