Nap és eső ellen nem védenek, a padjaik túl rövidek és túl magasak. Tényleg csak reklámfelületnek jók az új buszvárók.
Ezt állapítottam meg, amikor a minap a hatosra várakoztam a Dugonics utcában, ahol korábban sosem volt buszváró, csak egy régi pad árválkodott ott. Az egyik önkormányzati képviselőtől tudtam meg, hogy az új buszvárókat nem az önkormányzat, hanem egy reklámcég készítteti és állíttatja fel, „időben” felismerve az ebben rejlő lehetőséget.
Csakhogy ennél a reklámcégnél egyetlen olyan ember sem dolgozik, aki életében akár egyszer várt már autóbuszra, miközben esetleg hét ágra sütött a nap vagy zuhogott az eső, netalán az illető várakozás közben elfáradt, és leült az ott álló padra, mert akkor ezek a buszvárók egészen máshogy néznének ki. Esetleg védenének a naptól, esőtől, kényelmesek lennének…
Ezeknek az új váróknak a teteje átlátszó plexi: ez nem ad árnyékot, sőt, ha a levegő hőmérséklete 30 fok, akkor a plexi alatt legalább 40 fok van. Ez nem minden, mert keskeny is: csak pár várakozó fér alá, ha esik az eső, és ők is eláznak. A váró padja ugyan fából készült – nem úgy, mint a városban felállított utcabútorok, amelyekre nyáron azért képtelenség leülni, mert felforrósodnak, ősztől tavaszig pedig azért, mert aranyeret kap tőlük az ember –, viszont jó rövid, legfeljebb két ember fér el rajta egymás mellett, és nagyon magasra szerelték.
– Más gond is van ezekkel a buszvárókkal – mondja a hölgy, aki megengedte, hogy lefotózzam őt. – A vasútállomáson már rég fölszedték a régi várókat, de az újakat még mindig nem szerelték fel. A minap pont akkor szakadt le az ég, amikor a vonatunk beért a vasútállomásra, és bőrig áztunk, amíg vártuk a helyi járatot. Az már csak hab a tortán, hogy láttuk a buszunkat, a buszsofőr pedig látott minket ácsorogni a zuhogó esőben, mégsem állt be a helyére pár perccel korábban, hogy fölszállhassunk.
