A Grönlandtól a felkészülési mérkőzésen elszenvedett 1–0-ás vereség után nyilatkozott Turzó József, a magyar futsalválogatott szövetségi kapitánya.
Ezt mondta:
– Az NB I. sajnos önmagában nem készíti fel a játékosokat arra, ami a válogatottban vár rájuk, még abban az esetben sem, ha egy alacsonyabban rangsorolt csapat az ellenfelünk.
Ez még akkor is roppant kínos megnyilatkozás, ha a poreči nemzetközi tornán már 3–0-ra győztek a megfiatalított, újoncokat is pályára küldő magyarok.
Nem szerencsés almát a körtével összehasonlítani. Ezért felesleges elkezdeni felsorolni, hogy melyik csapatsportágban szenvedtünk már megdöbbentő, váratlan kudarcokat, amelyek végén rangos világversenyekről maradtak távol nemzeti együtteseink.
Ami a futsalkapitány kijelentésében a legelgondolkodtatóbb, hogy a vízilabda kivételével szinte mindegyik labdás sportágra elmondható. Különös tekintettel a futballra és a kézilabdára. Lásd a jelenlegi, női Európa-bajnokságot! Pedig bizonyos vélemények szerint a magyar a legerősebb bajnokság a kontinensen. És ez mégsem érzékelhető ezúttal sem. Viszont így összességében jó néhány kérdést felvet. Előtte azonban nézzük meg, kitől is szenvedtek vereséget a futsalosok.
Grönland lakossága 57 ezer fő. Huszonheten élnek egy négyzetkilométeren! Belőlük raktak össze egy olyan keretet – mondjuk húsz játékost –, amelyik megvert bennünket. Ám ez nem lenne annyira fontos, hiszen három hete tudjuk, hogy az NB III.-as kisközség, Iváncsa (2900 lakos) kiütötte a Magyar Kupa címvédőjét, a magyar bajnokságot vezető, a második legrangosabb nemzetközi kupában a legjobb 16 közé jutott, sokak szerint világsikert elérő Ferencváros labdarúgócsapatát. A sport már csak ilyen varázslatos. Ezért imádják százmilliók a Földön.
Térjünk vissza Turzó József igényes, több sportágon is átívelő, jelzés értékű mondatán, amit végre kimondott valaki!
Lehetne itt és most a taós milliárdokat említeni, azzal dobálózni, hogy ebből ki, mennyit kap. A lényeg azonban egy mondatban összefoglalható: brutálisan sokat. És erre születik az a verdikt, hogy az NB I. nem készíti fel a játékosokat arra, ami a válogatottban vár rájuk.
A támogatás természetesen sportágaként differenciált. Ami viszont tény: a benne szereplők a magyar átlagemberhez képest kimondottan jól élnek belőle. Akik a tűz közelében vannak, lassan már családi vállalkozásban, haverok bevonásával jutnak gyorsan, kevés tanulással, kicsi tudással, minimális felkészültséggel, pár hónapos tanfolyamok (licencek) elvégzésével különböző szintű edzői végzettségekhez, amihez már több százezer forintos javadalmazás is jár. És itt most sorolni lehetne a különböző szakmákból a csapatsportágakba érkező, vállalkozó szellemű szerencselovagokat, akik szeretik a sportot, de fogalmuk sincs arról, hogy miként működik az egész. Ám meggyőződéssel, öntudatosan vallják, hogy az ő kis papírjuk, amit pár hónapos összejöveteleken szereznek, egyenértékű mondjuk a három-öt évig tanuló, több tantárgyból is komoly vizsgákat teljesítő főiskolai, egyetemi, nyelvet beszélőkével. Pedig nem. A közelében sincsenek annak a tudásnak. Természetesen szükség van a szakirányú licencekre, amelyekkel bővebb elméleti és gyakorlati tudás szerezhető. Viszont nem összehasonlíthatók azokkal, akik például pszichológiát, élettant és pedagógiát is tanulnak.
És most jön a lényeg: ezek a sportágban félművelt „szakemberek” kapják meg a legkisebbeket, hogy tanítsák meg az alapokat a gyerekeknek. Pedig velük a legképzettebbeknek, a legjobbaknak kellene foglalkozniuk!
Itt jön Turzó kapitány felvetése, hogy az NB I. nem készít fel a nemzetközi megmérettetésre. A helyzet ennél sokkal rosszabb, kiábrándítóbb és reménytelenebb. A sportágak hátországában, az utánpótlásban dolgozók – tisztelet a kevés kivételnek – az NB I.-re sem készítik fel a magyar fiatalokat.
Ez köszön vissza az európai, világ- és olimpiai versenyeken, ahová egyre ritkábban jutnak ki a labdás csapataink.
Pedig a sportági felelősök mindent biztosítanak a sikerhez…
Donát Tamás
Pillanatfelvétel a felkészülési mérkőzésről. Fotó: MLSZ
