Miről másról is lehetne gondolkodni egy borús, hideg januári napon, mint a boldogságról. Egyáltalán, mit jelent a boldogság? Harvardi tudósok csaknem száz évig kutatták a kérdéskört, az eredményt végül egy könyvben is összefoglalták.
A boldogság titka – hogy ne csigázzam tovább az érdeklődést – a tudósok szerint is, az emberi kapcsolatokban rejlik. Nem a pénz, nem a siker számít igazán, hanem hogy legyenek barátaid, akikkel mindent megbeszélhetsz, legyen társad, legyen olyan valakid, akit akár éjszaka is felhívhatsz, ha segítségre szorulsz. Na, ezért nem kellett volna száz évig kutatni, mondhatnánk, ezt nagyjából tudtuk eddig is. Persze, nem baj, hogy a tudomány nem cáfolt rá a valóságra.
Hazudnak a reklámok
A harvardi tudományos kutatás az 1930-as években kezdődött és 85 éven át tartott. Minden idők leghosszabb boldogságkutatása három generációt ölel fel – számol be róla a horvát index hírportál.
A tudósok egyik legfontosabb következtetése, hogy a közeli emberi kapcsolatok, különösen a romantikusnak nevezhetők, nagy hatással vannak az emberi élet minőségére. Nem okvetlenül szerelmi kapcsolatokról, netalán házasságról van szó. Az emberek ugyanis lehetnek magányosak egy házasságban, ugyanakkor boldogak szingliként, mert jó kapcsolatokat ápolnak a családdal, barátokkal, kollégákkal.
A kutatás során bebizonyosodott, hogy azok az emberek, akik hasznosnak érzik magukat, akik aktív társadalmi életet élnek, boldogabbak. Dr. Robert Waldinger, a Harvard Medical School pszichiáter professzora, a kutatás vezetője hangsúlyozza, a modern társadalom, a marketing hazug módon mennyire szembe megy ezekkel az alapvető tényekkel, amikor azt szuggerálja a reklámokkal: „Vedd meg ezt, és boldogabb leszel.” A vásárlás legfeljebb pillanatnyi örömöt okozhat.
A digitális forradalom egy „taposóakna”
Arról nem is beszélve, mekkora változást hozott életünkben a digitális forradalom. Pillanatok alatt átszerveztük virtuálissá a barátságainkat. Nem telefonálunk, nem találkozunk, hanem chatelünk, messengert írunk, hangfájlt küldünk stb. Almási Miklós filozófus, esztéta taposóaknának nevezte a digitális forradalom vívmányait. Miközben elismeri, hogy ma már képtelenek vagyunk mobiltelefon nélkül élni. Rosszul leszünk, ha elhagyjuk. De az a kérdés, hogyan leszünk meg az érintés öröme nélkül, majd egy következő kutatásnak lehet a tárgya. A harvardi boldogságkutatás befejeződött a digitális forradalom robbanásának pillanatában.
Az 1930-as évektől kezdve három nemzedéken át vizsgálták 724 alany valamint 1300 utód érzéseit, egészségi állapotát, hormonszintjét stb. Kérdésekre adott válaszoktól kezdve szokásaikon át az egészségi állapotukig. Tinédzser kortól idős korukig. Sok mindenre rájöttek, Waldinger professzor magyarázata szerint például arra, hogy fontosak a jó emberi kapcsolatok, mert segítenek úrrá lenni a stresszen. „Emberek ezreinek életét követve évtizedeken át, megbizonyosodhattunk róla, hogy mindenkinek vannak nehézségei. A kérdés, hogyan tud ezekkel megküzdeni. Van-e hozzá ereje, segítsége? Az emberi kapcsolatok ilyen esetben a legnagyobb erőforrások.”
A kutatás eredményeit Waldinger The Good Life című könyvében foglalta össze. Szó szerint, jó életnek fordíthatnánk. Magyarul talán inkább boldog életet mondanánk. Ebből kiderül, hogy a boldog élet nem mindig azonos a gondtalan élettel. A legboldogabbak azok, akiket olyan kihívások elé állított az élet, amit képesek voltak megoldani, vagy legalábbis szembenézni vele. Tehát a boldogságot nem lehet pénzen megvenni. Meg kell küzdeni érte. Tolmácsolásában kétféle eredetű boldogság van: a hedonizmus és az eudaimonizmus. A hedonikus az élvezetekből, a kényelemből ered, míg az eudaimon az emberi képességgel függ össze, a számunkra fontos összetett célok elérésével. Mulatságos, ez utóbbi kategóriát mivel magyarázza a professzor. Ebből egyből megérthetjük, hogy nekünk itt Közép-Kelet-Európában tényleg sorsunk van, míg Amerikában legfeljebb olyan gondokkal küzdenek az emberek, mint a gyereknevelés. Mert Waldinger azt a példát hozza fel a megküzdésre, hogy „képzeljük el azt a szituációt, amikor a gyerekünk hetedszer is hallani akarja ugyanazt a mesét, amit kénytelenek vagyunk felolvasni neki annak ellenére, hogy holtfáradtak vagyunk”.
Nem is vagyunk boldogtalanok
Ebből a szövegkörnyezetből talán érthető az a különben meglepő eredmény is, hogy egy 2019–2021-es boldogságkutatás szerint Magyarország lakossága csaknem az első egyharmadba került (World Happiness Report), 146 vizsgált ország közül az 51. helyen végeztünk. Nagyon megelőzött bennünket Szlovénia, Románia, de valamennyire még Horvátország és Szerbia is.
Az első öt helyen a finnek, dánok, izlandiak, svájciak, hollandok végeztek, ahogy várható is volt. Mondjuk furcsa, hogy a svédek kicsit lejjebb csúsztak. (Ha kedvünk lenne viccelődni, mondhatnánk, hogy azóta nagyot változott a világ, Finnország boldogságát igencsak beárnyékolta Putyin vészes közelsége.)
Végtelenül leegyszerűsítve ezt a világrangsort, nekem az jutott eszembe, hogy minél természet közelibb egy ország, vélhetően annál boldogabb a lakossága. Nem árt, ha van pénzük az embereknek, de az sem, ha van idejük egymásra, ha nem pusztulnak bele a munkába.
Soha nem késő
Ez a megfigyelés egybeesik azokkal a feljegyzésekkel, amiket az emberek a halálos ágyukon mondanak, hogy miket sajnálnak:
- nem töltöttek elég időt a szeretteikkel
- nem követték az álmaikat, szenvedélyeiket
- nem mutatták ki kellőképpen az érzelmeiket
- nem úgy éltek, ahogy szerettek volna.
Ja, igen. El ne felejtsem, hogy soha nem késő jó emberi kapcsolatokat teremteni és egymásnak örömöt okozni – a harvardi boldogságkutatás által immár tudományosan is bizonyított tény. Továbbá azt is érdemes megjegyezni, hogy a boldogság nem tart örökké. Meg kell becsülni a pillanatot. Az élet már csak ilyen, tele stresszel, problémával, kihívással.
Vezető képünk forrása: bme
