Azt mindenki tudta, hogy a svéd kézilabda-válogatottat hazai pályán nem lehet legyőzni a világbajnokságon. Még a statisztikák szerint is ez csak csak egyszer sikerült 37 év alatt világversenyeken.
Abszolút papírforma eredmény született a kilencgólos vereséggel: 37–28. Az, hogy miért nyújt ilyen hullámzó, időként értékelhetetlen teljesítményt a magyar nemzeti együttes, több összetevős feladvány, amit majd az utolsó összecsapás után lehet és kell elemezgetni. Ám az abszolút látszik, hogy a világelit és a nemzeti együttesünk közötti minőséget és különbséget zongorázni lehetne, annyira feltűnő.
Ahogy legutóbb írtam: a remény hal meg utoljára. Ez szerencsére megvalósult. Kaptunk még egy esélyt a cél eléréséhez. Brazília nyújtott segítő, baráti kezet azzal, hogy az időn túli hétméteresükkel pontot raboltak Portugáliától: 28–28. Ettől függetlenül sincs már saját kezünkben a sorsunk. Még akkor sem, ha a dél-amerikaiakat, majd utána a zöld-fokiakat is legyőzi a Chema Rodríguez kapitány vezette együttes. A mi megszerezhető négy pontunk mellé kellene a svédek hathatós segítsége is, akiknek a luzitánokat és az izlandiakat is le kell győzniük, hogy mi a legjobb nyolc közé kerülhessünk. Vagyis a tavalyi, északi Európa-bajnok döntheti el, kit visz magával tovább a csoportból. Bár még ők is fejre állhatnak két vereséggel, és kerülhetnek kellemetlen helyzetbe, amire nagyon kicsi az esély.
A lényeg, hogy a magyar válogatottat azok a brazilok hozták ziccerbe, akiket holnap mindenképpen le kell győzni, hogy megint elmondhassuk: tényleg a remény hal meg utoljára…
Donát Tamás
A képen a brazilok két erős embere, Hugo Monta da Silva és João Silva. Fotó: AFP
