Huszonöt éves a Pannon Várszínház. A születésnap napján megtartott évadnyitó társulati ülésen Vándorfi László igazgató bejelentette, hogy az évad korábbi sikerdarabokból és két ősbemutatóból áll.
Három Best of Pannon előadást láthat a most induló évadban a Pannon Várszínház közönsége. A Sose halunk meg című előadásnak 14., A Pál utcai fiúknak nyolc, A padlásnak 18 évvel ezelőtt volt a bemutatója. Az évad második felében két ősbemutatót tűz műsorára a színház. A filmsztár Szelle Dávid rendezésében kerül színpadra. Az író, Peter Quilter személyesen kereste meg a rendezőt a Bestseller sikere után, hogy szeretné, ha újonnan elkészült háromszereplős darabját a Pannon Várszínház mutatná be elsőként a világon. A darabot Csukás Márton és Csukás Barnabás fordította le. Az előadás szereplői Kékesi Gábor, Fekete Linda és Szelle Dávid.
Jókai Mór 200. születésnapjának évfordulójára állítja színpadra a Pannon Várszínház a Szegény gazdagokat. Az eredeti szöveggel, illetve a mai napig aktuális gondolatokkal teli regény februártól látható majd a színpadon.
Az elmúlt évadban 177 előadást játszott a színház, amelynek 93 ezer fizető és 4400 olyan látogatója volt, akik a színház különböző díjmentesen látogatható rendezvényein vettek részt.
Balázs Nikolett, a Veszprémi Táncműhely képviselője elmondta, hogy a legkisebb korosztálynak is készülnek idén egy interaktív előadással, a Tündértánccal. A mese a Balaton vizében és partján játszódik. A vízben öt tündér él. Ők irányítják az esőt, a felhőket, a napsütést, a párát és a víz áramlását. Újra elindul a Veszprémi Táncműhely. Veszprémi, illetve veszprémi kötődésű fiatalokkal élesztik újra a tánc világát. 2026 elejétől megkezdi működését a Pannon Stúdió, amely speciális előadásoknak ad otthont. Jövőre 28. alkalommal rendezi meg a színház a TÁNC Kortárs Nemzetközi Fesztivált. A Tavaszi fesztivál tematikus rendezvény az Életfa címet viseli.
A 2024/2025-ös évadban a közönség által legkedveltebb előadás a Játék a kastélyban lett. A színészek közül a közönség szerint ebben az évadban Keresztesi László, Szelle Dávid és Kárpáti Barbara voltak a legjobbak.
A Pannon Várszínház sikerprodukciója, A Pál utcai fiúk 300. előadása a Veszprém Arénában lesz december 30-án.
A vezető képen balról jobbra: Balázs Nikolett, Szelle Dávid, Muraközy Péter alpolgármester és Vándorfi László. Fotó: Pannon Várszínház







