Izrael természeti és történelmi helyekben gazdag, a vallásos világ egyik fellegvára, a kultúra és a modernség otthona. Manapság mégis főként a gázai háború kapcsán hallunk felőle. A világ két oldalra szakadt, az Izrael- és a palesztinpártiakra. A helyiek valódi véleményét, élményeit, történelmét azonban kevesen ismerik. Hat napot töltöttem el az országban, de természetesen én sem mondhatom magam szakértőnek, sőt! Egy dolgot tehetek, leírhatom a benyomásaimat és élményeimet.

Már régóta meg akartam látogatni Izraelt. Többször hallottam, hogy Izraelben a biztonsági készültség olyan magas szintű, hogy még a háború idején is sok turista érkezett az országba. Ennek ellenére voltak félelmeim és nyugtalan éjszakáim, de hála Istennek mindenféle atrocitás és konfliktus nélkül átvészeltük a hetet. Elképesztően érdekes volt látnom, ahogyan a mindennapos veszély és a normalitás egyszerre jelenik meg az izraeliek festői környezetben töltött életében.

Habár turistaként érkeztem, nyitott szemmel jártam és figyeltem a helyiek mindennapjait, interakcióit. Helyi idegenvezetőmnek hála, nemcsak kimondottan turisztikai központokat látogathattunk meg, hanem egy arab falut és egy drúz várost is, ráadásul többször keresztülutaztunk Ciszjordánián – az ország jelenlegi puskaporos hordóján.

Ciszjordánia – törékeny béke a bonyolult helyzetben

A nemzetközi jogban olyan bonyolult és országonként eltérően elfogadott kifejezéssel ítélik meg Izrael és Ciszjordánia kapcsolatát. De a lényeg röviden, hogy a Jordánia és Izrael közti „nyugati part” jelenleg izraeli fennhatóság alá tartozik 1967 óta. A Ciszjordániában élő palesztinok Kelet-Jeruzsálemet, Gázát és Ciszjordániát szeretnék Palesztinaként kikiáltani. A terület meglehetősen konfliktusos, rengeteg atrocitás történik a muszlim lakosság és a zsidó telepesek között.

A helyi konfliktusokat több katonai checkpointtal (ellenőrzőponttal), határkerítéssel és háromzónás területfelosztással próbálják az izraeli hatóságok kezelni. Természetesen az állandó ellenőrzések lassítják a forgalmat és fennakadásokat okozhatnak, amivel sok helyi elégedetlen, de visszaszorították vele a támadások számát.

Az „A” jelölésű területek a palesztin hatóságok alá tartoznak, a „B” jelölésűek palesztin civil és izraeli katonai felügyelet alatt állnak, a „C” jelölésűek pedig teljesen izraeli fennhatóságúak. Jelenleg törvények tiltják, hogy izraeli állampolgárok az „A” településekre lépjenek a biztonságuk érdekében. A C-zóna sok konfliktus alapja, ugyanis itt szinte lehetetlen a palesztin lakosság számára földet vagy ingatlant venni. A fenntartott békének tehát ára van.

GPS-szel navigálni a konfliktusos lakosság között

A Google Maps és a Waze Izraelben nehezen működik, ugyanis az ország zavarja a GPS‑jeleket a rakéták eltérítése érdekében. Nehéz tehát élő idejű útmutatást kérni az Európában megszokott módon. Ráadásul a Google Maps nem is érzékel(het)i, hogy mennyire súlyos következményekkel járhat, ha például egy izraeli lakost véletlenül rossz településre vezet Ciszjordániában. Habár a legtöbb izraeli állampolgár elkerüli ezt a környéket, a nagy dugók következtében időnként erre járnak dolgozni vagy a tel-avivi reptérre.

Éles váltás Izrael rendezettsége után az ezeken a területeken látható szemét és szegénység. Ciszjordánia „A” és „B” zónáiban a Palesztin Nemzeti Hatóság igazgatja a polgári életet kisebb-nagyobb sikerrel, az izraeli hadsereg közreműködésével.

Izraelben minden megvan?

Izrael ugyanis lenyűgöző. Szinte minden megtalálható ott, amire egy nyaraláskor vágyhat az ember. Tengerek, hegyek, történelmi helyszínek, spirituális kapcsolódások, zseniális gasztronómia és izgalmas bazárok. Ráadásul novemberben is bőven 20 fok fölé emelkedik a hőmérséklet. Rengeteg inger ért, miközben az arab és zsidó kultúra találkozását figyeltem.

Az élmények ellenére is érzi azonban – vagy tudja – az ember, hogy az idill hamar megtörhet. Nem kell sok hozzá, egy rosszul ejtett szó vagy egy ferde pillantás és a heves vérmérsékletű, már amúgy is túlfeszített helyiek egymásnak mehetnek. Láttam, ahogyan az arabok és a zsidók együtt nevetnek, de érzékeltem beszólongatást és ellenségeskedést is az interakciójukkor. Ez bizony magán a személyen múlik, hogy emberként kezeli-e a másikat vagy sem. Turistaként szinte maximálisan ezt megvalósulni láttam, de egy-két feszültebb pillanatot is elcsíptem.

Az viszont tagadhatatlan, hogy rengetegszer megvalósul a békés együttélés. Igazi multikulturális fellegvárak jönnek ilyenkor létre. Idegenvezetőm egy drúz városba, Majdal Shamsba is elvitt.

A drúzok nem hagyják cserben egymást

Izraelben számos különféle vallású nép él – muszlimok, zsidók, drúzok. Az utóbbi kisebbség arabnak vallja magát, azonban egy különleges és titkos vallást követ, aminek a részleteit igazából csak a beavatott vezetőik ismerik. Kulturális eltéréseik ellenére úgy érezték, hogy kötelességük csatlakozni az izraeli hadsereghez, még akkor is, ha többen nem kérték az izraeli állampolgárságot. A drúzok és a helyiek jó viszonyának eredményeként láttam a virágzó drúz várost, Majdal Shams létezésében.

Majdal Shams a szír határnál helyezkedik el. Amikor a szír oldalon található drúz közösséget fél évvel ezelőtt támadás érte, az izraeli rokonaik először katonai segítséget kértek, amikor azonban a központban ezt megtagadták, saját kezükbe vették az irányítást. A körülbelül 150.000 főt számláló izraeli drúz lakosság összegyűjtötte a katonáit és Majdal Shamsnál áttörtek a szír határon, hogy rokonaik érdekében fellépjenek. Ezután az izraeli hadsereg sem maradhatott veszteg, légicsapásokkal sújtotta a szír erőket, aminek eredményeképp hamarosan tűzszünet alakult ki.

Többen arról számolnak be, hogy a közbelépés során sok, rég nem látott családtag találkozhatott újra. A határkerítést azóta helyreállították, Szíriában viszont továbbra is konfliktusok és véres összecsapások jellemzik a helyi (beduin és szír) lakosság és a drúzok találkozását.

Majdal Shamsban gyönyörű épületeket láthattunk és barátságos fogadtatásban részesültünk izraeli idegenvezetőmmel. Ha nem mesélte volna el, hogy másfél évvel ezelőtt 12 gyerek életét követelve rakéta csapódott ide, illetve a félévvel ezelőtti szíriai történetet, azt hinném, a világ legnyugodtabb helyén járok. Hát ez az a normalitás a káoszban, ami az izraeliek számára mindennapos.

A kibuc élet

Hasonló érzés fogott el a jordán-völgyi kibucban is, ahol megszálltam. Izrael különleges kollektív települési formája a szocialista korszakából maradt fenn. A pár száz fős lakossággal bíró településeket kerítéssel és katonai védelemmel őrzik. A település kapuját csak az ott élők tudják kinyitni és még a kis közösség utcáin is különböző sorompók gátolják az oda nem illő emberek bejutását. Egy „illegális behatolás” esetén a kibuc lakóit azonnal értesítik, akik különböző protokolloknak megfelelően vonulhatnak védelembe. A házak közelében óvóhelyeket is kialakítottak.

Azonban, ezek az óvintézkedések sem voltak elegek ahhoz, hogy a 2023. október 7-i terrortámadás során meghiúsítsák a Gázai övezet közelében lévő Kfar Aza kibuc megtámadását, ahol legalább 140 ember vesztette életét, többeket pedig a Hamász túszul ejtett.

Mindezek ismeretében, hiába él hivatalosan a tűzszünet jelenleg a két fél között, voltak nyugtalanabb éjszakáim. Habár semmi atrocitás nem ért, az ember valahogy nem tud elvonatkoztatni attól, hogy nem messze, nem olyan rég mi is történt egy hasonló helyzetben másokkal. Magyarként, uniós tagként még az ukrán konfliktussal együtt is „csak a TV-ből ismerem” a valódi háborút. Hiába a legnagyobb készültség és a folyamatos védelem, bármikor bármi történhet?

Izraelben felnőni

Ez az a létállapot, amit sokszor mi, külföldiek nem értünk meg. Még erősebben kötődnek az országukhoz, mint mi. Ráadásul egy olyan kultúrában felnőve, ahol a katonaság kötelező fiúknak és lányoknak egyaránt, illetve a terrortámadások és különböző helyi konfliktusok mindennaposak, az ember máshogy kezd el viszonyulni a honvédelemhez.

Izraeli resiliance-ről, azaz ellenálló képességről beszélnek a nagyvilágban, amit sokan értéknek, mások veszélyesnek látnak. Amikor a gázai háború kitört 2023. október 7-én, több százezer fiatal utazott haza a nagyvilágból, akik egyébként a legtöbbször más nemzet állampolgárai is, hogy felvegyék a harcot az országukat sújtó támadásokkal szemben.

Érthetetlen – szinte ezt mondhatnánk mi, fiatalok, 2025-ben, Magyarországon. Igaz, hogy nem nőttünk fel ilyen veszélytudat mellett és nem él a családunk napi szintű fenyegetettségben. A veszélyhelyzet pszichológiai állapot, ami belülről hajtja az izraelieket – és persze még rengeteg más, történelmi és vallási aspektus. A másik oldalon is hasonlóan erős érzelmek uralkodnak. Jogos ebben a helyzetben nekünk, távolról figyelőknek, más kultúrában felnőtteknek, békében élőknek, sokszor eltorzított információkat fogyasztóknak ítéletet mondanunk? Ráadásul ilyen keményeket?!

Képek forrása: a szerző

Vezető képünkön: Jeruzsálem – az előtérben egy temető látható