A város szívdobbanásának nevezte a Veszprémi Petőfi Színház Lélektől lélekig fesztiválját Sótonyi Mónika a mai sajtótájékoztatón. Az április 15. és 19. között zajló, sorrendben kilencedik fesztivál központi témája az öngyilkosság.
– A fesztivál lehetőséget teremt a közös gondolkodásra – mondta az alpolgármester. – Segítséget nyújt nekünk alkalmazkodni abban, hogy ép és fogyatékkal élő emberek együtt tudjunk létezni és oda tudjunk figyelni egymásra a mindennapokban.
Oberfrank Pál, a színház igazgatója megjegyezte: a színház olyat tud adni az embereknek, amit talán nem kaphatnak meg az életben.
– Napjainkban csökken az emberi találkozások száma és minősége – mondta. – Ám itt találkozhat alkotó és befogadó, a Lélektől lélekig fesztivál előadásai után pedig beszélgethetnek is.
Kellerné Egresi Zsuzsanna igazgatóhelyettes, a rendezvény ötletgazdája ismertette a fesztivál programját. (Amint fölkerül a program a színház honlapjára, itt is böngészhető lesz.)
Horváth Renátó, a színház munkatársa, kerekesszékben élő táncművész, akinek a Testbe zárt ima című előadását egy korábbi Lélektől lélekig fesztiválon már láthatta a közönség, a saját üzenetét mondta el a sajtótájékoztatón:
– Bármi is történhet az ember életében, nem szabad feladnunk, próbáljunk erőt meríteni valakitől vagy valamiből! Ha a bénulásom után elfogadom az orvosok véleményét, akkor most én egy szobanövény lennék. Ehelyett dolgozom, és boldogan élek a menyasszonyommal.
– Mindenki cipel keresztet/kereszteket, és a fesztiválon valószínűleg válaszokat is találnak majd a kérdéseikre – tette hozzá Kellerné Egresi Zsuzsanna. – Az idei év tematikája az öngyilkosság. Előadásainkat, például a Védőháló című darabot követően szakemberekkel, köztük Kardos Klára klinikai szakpszichológussal és Kiss Katalinnal, a Kapaszkodó Lelki Elsősegély Telefonszolgálat munkatársával beszélgetünk majd. A nézők láthatják a Veszprémi Petőfi Színházban készült esélyegyenlőségi filmet is. A színházi előadások jegykötelesek, a jegyek nyomott árakon vásárolhatók meg. Az egyéb előadások ingyenesek, de regisztrációhoz kötöttek. A jegyirodában ehhez minden érdeklődőnek adnak segítséget. A fesztivál ideje alatt szűrővizsgálatokon is részt vehetnek a nézők.
A vezető képen balról jobbra: Oberfrank Pál, Sótonyi Mónika, Kellerné Egresi Zsuzsanna és Horváth Renátó. Fotó: a szerző







