A Fidesz rettegtetéssel, a Tisza valódi programmal ünnepelt március 15-én – írja a Nyomtass te is!
Alig egy hónappal a választások előtt a kormányzó párt már csak a félelemkeltésben bízik, míg a Tisza Párt valódi kormányprogramot ajánlott a nemzeti ünnepen. Mivel bő egy éve folyamatosan a Tisza vezet a közvélemény-kutatásokban, és országjárása során szintén az látszik, hogy még a kisebb településeken is ezrek kíváncsiak Magyar Péterre, a Fidesz pániküzemmódba kapcsolt. Mindenképpen el akarták kerülni, hogy a március 15-ei ünnepségen kiderüljön, már semmilyen eszközzel nem tudnak nagyobb tömeget mozgósítani, mint a Tisza Párt. Ezért betiltották Budapesten a drónok használatát, előre bejelentették, hogy egy állami szervezet fogja pontosan mérni a tömegek méretét, míg a Kossuth térre olyan gigantikus színpadot állítottak, ami segítette, hogy kevesebb ember is többnek tűnjön.
Lázár János már a tiszások gyülekezése előtt bejelentette, hogy ők voltak többen. És, láss csodát, a Magyar Turisztikai Ügynökség is arra jutott, hogy a Fidesz rendezvényén 180 ezren, míg a Tisza felvonulásán csak 150 ezren voltak. A nem kormányzati becslések egyébként jelentős Tisza-fölényt mértek. Ennek persze nincs igazán jelentősége, hiszen április 12-én, a választás napján dől el, hogy melyik oldal támogatói vannak többen.
A miniszterelnök beszéde nem tartalmazott semmiféle újdonságot. Háború, rettegés, ukránok, csupa olyan veszély, amitől persze csak ő tudja megóvni a népét. Megint nem esett szó a kormányzati teljesítményükről, a hiányzó uniós pénzekről, a lepusztult utakról, a vasútról, a kórházi állapotokról, a nyomorgó nyugdíjasokról. Kizárólag külpolitikáról, mert az messze van a hétköznapi emberek tapasztalataitól, és ezzel lehet félelmet kelteni.
Magyar Péter szerint a szabadság visszaszerzésének utolsó esélye lesz április 12. Hosszan beszélt arról, hogy kormányra kerülése esetén hogyan javítaná az emberek életét. Emelni fogják a legkisebb nyugdíjak összegét, és 200 ezer forint értékű SZÉP-kártyát is kapnak majd az idősek. Rendbe teszik az egészségügyet, százezer forintos iskolakezdési támogatást kapnak a rászorulók. Működő egészségügyet ígért, az uniós források hazahozatalát, a milliárdosok megadóztatását, a korrupció elleni küzdelmet és egy vagyonvisszaszerzési hivatal felállítását.
Április 12-én e két ajánlat közül kell majd választanunk.
A Nyomtass te is! további témái
– Orbán Viktor behívta az oroszokat. Már több hete figyelmeztettek az amerikai és nyugat-európai titkosszolgálatok arra, hogy magas rangú orosz ügynökök ékeztek Magyarországra, akik a közelgő választásokat kívánják befolyásolni titkos eszközökkel.
– A hétvégén 31 ország nagykövetének tartottak tájékoztatót Ukrajnában a Barátság kőolajvezeték állapotáról.
– Sok országban olcsóbb a benzin a magyar „védett árnál”.
– 2,5 millió felett a politikusfizetések.
– Kik szavazhatnak a nemzetiségi listákra?
Olvassa, nyomtassa, terjessze! Erre a linkre kattintva töltheti le.
Karikatúra: Marabu/HVG







