Szabad-e ráengedni egy végletesen megosztott társadalomra hiányos, hibás adathalmazt csak azért, mert azt megígérték? Segítheti-e a rendszerek működésének megértését az ügynökakták szabad böngészése?
Szemernyi kétsége sem volt a magyar kormány éles eszű tagjainak afelől, hogy a választási ígéret adminisztratív teljesítése nem ér célba? Hogy egy végletekig megosztott társadalmat csak újabb konfliktusokkal terhel? Hogy a maradék iratok szemezgetése nem segíti a társadalmi folyamatok megértését? Kérdések, amelyekre egyelőre nem tudjuk a válaszokat.
Lehetetlen, hogy nem látták, a nyilvánosan elérhető adatok nem alkalmasak a hálózati személyek valós tevékenységének megismerésére! Hogy a magyar emberek ezreiről kiállított kartonok alapján nem tudható, hogy milyen körülmények között töltötték ki, fenyegetés, zsarolás hatására keletkezett-e róluk az úgynevezett 6-os karton. Követte-e és milyen tevékenység a karton kiállítását, ártottak-e az információkkal valakiknek?
Mivégre a lóhalálában teljesített ígéret kipipálása? A hetvenedik évforduló homályosította el a szemeket? Ez túl egyszerű válasz lenne. A polgár úgy érzi, megint „rajta csattan az ostor”: az ügynökök névsorában leginkább a kisemberek, vendéglátósok, buszvezetők, boltosok, vasutasok maradtak. A „nagykutyák” nevét minden kormány a saját érdekei szerint eltüntette. Még az oly erkölcsös Antall József is politikai zsarolásra használta…
Ráadásul – feltehetően a rövid határidő miatt – a nyilvánosságra hozott adatokba hiba csúszott. Cseh Gergő Bendegúz, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBTL) főigazgatója bocsánatot kért, fölajánlotta lemondását is, amiről az országgyűlés hétfőn dönt. Nehéz elhinni, hogy a parlament volt alelnökét „véletlenül” hagyták az ügynöki listában. A Lezsák név nemhogy nem gyakori, de még a negyvenesek számára is ismert kell legyen. Hogy a többi hibásan bent maradt 163 személytől bocsánatot kértek-e, arról a közvéleményt nem tájékoztatták.
A kormány állítja, fölkészültek a traumák kezelésére, éjjel-nappal ingyenesen hívható a lelkisegély-szolgálat. A munkatársak egyelőre a sajtóból olvastak erről, felkészítést nem kaptak. Későbbre ígértek értelmező beszélgetéseket. Viszont ötven év múlva a történészek leírhatják: amit 37 évig elmulasztott minden kormány, azt a Tisza Párt a működésének már az első félévében megtette…
Egyébként a műtők, a tanári szobák, az autóműhelyek, az építések környékén senki nem nézegeti az ügynökaktákat. Az ezeken a helyeken dolgozók azt remélték, végre nyugodtabb lesz az életük. Most mégis szoronganak, tartanak attól, mi lesz a kevéske megtakarításukkal, egyáltalán, hogy fognak megélni. Szeretnének arra az erkölcsi szintre emelkedni, hogy a múlt feltárása, megismerése legyen a legfőbb gondjuk, de ők egyelőre a saját problémáikkal néznek szembe…
Történészek, kutatók becslése alapján nagyjából 150 ezer ügynököt foglalkoztathatott az állambiztonság a Rákosi- és a Kádár-rendszer négy évtizede alatt. Közülük azonban körülbelül egyharmaduk neve ismert. B-dosszié, azaz részletes, érdemi információ pedig mintegy 10 százalékukról van. Sok irat tűnt el, sokat semmisítettek meg 1956-ban és a rendszerváltás során, sőt később is. A maradékot 1997-ig az ÁBTL elődjének, a Történeti Hivatalnak a létrejöttéig a Belügyminisztériumban őrizték, ahol nem érvényesült a szakmai kontroll, az iratokat továbbra is a politika által közvetlenül irányított állami szerv kezelte. A 6-os kartonok és a B-naplók nagyjából 25–25 ezer, a mágnesszalagok mintegy 55 ezer ügynök nevét tartalmazzák. A beszervezési dossziék száma több mint kilencezer. Az adathordozók között sok az átfedés, ezért ez összesen 50–60 ezer nevet jelenthet.
A levéltárban jelenleg is zajlik az iratok anonimizálása: azoknak a személyes adatait törlik a dokumentumok digitális másolatából, akik nem ügynökök, nem tartótisztek vagy hivatásos alkalmazottak és nem is korabeli közszereplők voltak.
Fotó: euronews/MTI/Koszticsák Szilárd
