Gyors válasz azoknak, akik élnek a gyanúperrel: Varga Judit úgy felhúzta Magyar Pétert, hogy a miniszterelnök hirtelen bejelentette, a kormány kezdeményezi az isztambuli egyezmény ratifikációját. Komplexebb téma ez egy egyszerű felindulásnál. A Tisza Párt kezdettől fogva nagy hangsúlyt helyez a „nőügyekre”.
Én is jól szórakoztam Tóta W. jegyzetén, amiben hálát ad Varga Judit volt igazságügyi miniszternek, Magyar Péter volt feleségének az egész „rendszerváltásért” és ezért a mostani hirtelen bejelentésért. Gegnek jó, de nyilván a jegyzetíró is tudja, legfeljebb az isztambuli egyezmény ratifikálásának a bejelentését hozta előbbre Varga Judit abszurd alakítása a parlamenti meghallgatásán. Hiszen az új kormány az előzővel ellentétben folyamatosan és hangsúlyosan foglalkozik a nőket érintő problémákkal. Már csak abból eredően is, hogy az új parlamentben minden negyedik képviselő nő. Azt most hagyjuk, hogy még így is az uniós átlag alatt vagyunk. Magyarország a képviselőnők száma alapján korábban a 27. volt a rangsorban, az új parlament megalakulásával feljött a 21. helyre. Az Európai Unió tagországaiban átlagban a képviselők egyharmada nő.
A nők megnövekedett érdeklődése a politika iránt gyaníthatón azt mutatja, ráébredtek: aktív szerepvállalás nélkül nem várhatók pozitív változások, ezért elkezdte érdekelni őket a közélet.
Az isztambuli egyezményt Magyarország 2014-ben aláírta, de nem léptette életbe, gender- és migrációs veszélyekre hivatkozva. A benne szereplő „társadalmi nem” kifejezés szitokszó a konzervatívok fülének. Ettől megsüketülve azt már nem is hallják meg, hogy az Európa Tanácsnak ez az egyezménye elsősorban a nők elleni erőszak és a családon belüli erőszak megelőzéséről szól. A ratifikáló államok kötelesek oktatással, szakemberképzéssel az együttélés tudatosságát, minőségét növelni, az áldozatokat menedékhelyek, telefonos segélyvonalak működtetésével segíteni, a pszichés és fizikai, szexuális erőszakot büntetni, az erőszakos személyt a családtól ténylegesen távol tartani.
A rendőrségi statisztikák szerint az utóbbi öt évben nőtt a nők ellen elkövetett erőszakos cselekmények száma hazánkban, de a valós helyzet még ennél is rosszabb, mert sok eset rejtve marad, nem jelentik, mert félnek, vagy szégyellik. Az áldozatok 60 százaléka házastársi vagy élettársi kapcsolatban állt az elkövetővel.
Szentkirályi Alexandra (Fidesz–KDNP) annak idején, az aláírás elutasításával végződő vita hevében azt mondta, a nemzetközi egyezmények ratifikálásától nem lesz jobb a magyar nők helyzete. Ami részben igaz is lehet, mert valójában a patriarchális közgondolkodást kellene megváltoztatni. Ám ez, sajna több mint egy évszázad alatt sem sikerült, pedig már 1904-ben megalakult Budapesten a Feministák Egyesülete. De valahol el kell kezdeni. Ha lesz érvényes jogszabály, akkor lesz mire hivatkozva számon kérni.
Mit akarnak még elérni a nők az isztambuli egyezmény ratifikálásával? Egyenlőségen alapuló kapcsolatra nevelést a gyerekek életkorának megfelelően. A XXI. század rászabadította a fiatalokra a totális szexuális szabadosságot. Ha ennek helyes kezeléséről Magyarországon nem lehet beszélgetni velük, és a fogamzásgátlást is – ahol csak lehet – akadályozzák, abból traumák sorozata származik. Az érdekvédők többek között azt akarják elérni, hogy legyen felvilágosítás, legyen továbbá vény nélkül elérhető esemény utáni tabletta, legyenek olcsóbbak a fogamzásgátlók, óvszerek és betétek, és törölje el a magyar állam a szívhangrendeletet.
Az sincs rendjén, hogy ugyanazért a munkáért Magyarországon a nők a mai napig a hivatalos statisztikai adatok szerint mintegy 17 százalékkal kevesebb bért kapnak, és vezető pozíció helyett többnyire a másodhegedűs szerep jut nekik. Holott rég nem a középkorban élünk, amikor a férfiak fizikai ereje többet nyomott a latban. Ma már egyre inkább ésszel dolgozunk, amiből a nőknek nincs kevesebb.
Történelmi, vagy inkább őstörténeti szempontból a nők elnyomása nyilván bizonyos praktikus szabályozásból fakadt, hogy biztosítsák a speciális biológiai felelősségüket: a gyerekszülést és -nevelést. De ennek a körülményei a bölcsődék, napközik, óvodák hálózatával mára komolyan módosultak. Az értelmes családokban az apák hozzáállása is jelentősen megváltozott a gyerekneveléshez és a házimunkához: kiveszik belőle a részüket. Ebből eredően a nők nem dolgoznak kisebb erőbedobással a munkahelyükön. Ennek ellenére még mindig gyakran kivételesnek látjuk azokat a nőket, akiknek zavartalan és szívélyes kapcsolata van a férfiakkal, ha valakit nem ér semmilyen hátrány, azért mert nőnek született. Pedig ez lenne a normális. Amíg nem jutunk el idáig, addig a kivételes és sikeres nők kötelessége lenne szolidárisnak lenni a többi nővel, például azzal, hogy segítik az isztambuli egyezmény elfogadását.
Fotó: HVG / Kriza Márton






