Közélet

LETÖRT EGY ÁG – Mádl Mária búcsúztatója

Örök nyugovóra tért Buváriné dr. Mádl Mária jogász, a Fővárosi Bíróság nyugalmazott tanácselnök bírája, Mádl Ferenc néhai köztársasági elnök húga.

A Veszprém megyei Szentkirályszabadján született 1943. október 22-én a jelenleg a polgármesteri hivatalnak otthont adó földszintes kúria épületében, amelyet édesapja bérelt a 400 hold földterülettel együtt, melyen gazdálkodott. Alig volt egyéves, amikor családja az érkező világháborús front elől nyugatra, a Salzburg melletti salzkammerguti tavakhoz menekült. (Mádlék német nemzetiségűek és tehetős gazdálkodók voltak.) 1946 nyarán tértek vissza a Veszprém megyei Bándra, szüleik és őseik földjére, ahonnan a család eredetileg származott.

Mária – öt testvéréhez hasonlóan – a bándi elemi iskolába járt. Steierlein Katalin tanítónő tanította írni és olvasni. Az elemi iskola után Veszprémben folytatta tanulmányai, a mai Padányi Bíró Márton Római Katolikus Gimnáziumban, melyet abban az időben Kállai Éva Gimnáziumnak hívtak. Jeles tanulóként érettségizett, majd Budapesten az Eötvös Loránd Tudományegyetem Jogtudományi Karán tanult és államvizsgázott summa cum laude minősítéssel.

Negyvenkét évet szolgált az igazságszolgáltatásban, a bírói pálya az élete volt. A Csepeli Bíróságon töltött évek után hosszú időn át a Fővárosi Bíróság (ma Fővárosi Törvényszék) polgári szakágának elismert tanácselnök bírájaként tevékenykedett. Elsősorban dologi jogi perek, birtokvédelmi eljárások, öröklési ügyek, valamint szerződések megtámadásával kapcsolatos jogviták tartoztak a tanácsa alá. Az igazságszolgáltatásban végzett több évtizedes munkájáért szakmai körökben magas szintű elismerés övezte. Édesanyaként és nagymamaként is rendkívüli gondoskodással vette körül szeretteit, két gyermeke és öt unokája született. Férjével, id. Buvári Tamással idén lett volna a hatvanadik házassági évfordulójuk.

Dr. Mádl Mária neve 2004 augusztusában szélesebb körben is bekerült a hazai sajtóba egy elvi jelentőségű eset kapcsán. Az akkori igazságügyi miniszter több évtizedes bírói munkája elismeréseként felterjesztette őt a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje kitüntetésre. Testvére, Mádl Ferenc akkori köztársasági elnök – bár elismerte húga szakmai érdemeit – nem hagyta jóvá a kitüntetést. Az államfő a döntést azzal indokolta, hogy a közvetlen rokoni kapcsolat miatt a kitüntetés adományozása a nepotizmus látszatát kelthette volna, így az összeférhetetlenség elkerülése érdekében elvi okokból nem írta alá a határozatot. Később, 2005 augusztusában, amikor bátyja már nem volt köztársasági elnök, átvehette a kitüntetést.

Veszprém város szeretete egész életében elkísérte. Csaknem minden évben részt vett a veszprémi érettségi találkozóján, mely nagyon fontos volt számára. Megbetegedése után a 2023-as nyarat a szülői házban s annak kertjében töltötte Bándon. Ekkor járt utoljára a Bakony hegyei között, a bándi templomban és temetőben, ahol szülei és testvérei nyugszanak. Az őt ért stroke utáni rehabilitációnak köszönhetően még több mint egy évig stabil állapotban élhetett szerettei körében. Küzdött, gyógytornázott, végtelen türelemmel viselte betegségét, amely az utolsó több mint egy évben már kedves szobájához, ágyához kötötte. Otthonában hunyt el 2026. június 18-án.

Emlékét minden szeretetével és hálájával megőrzi a Buvári és a Mádl család, rokonai, ismerősei, Bánd falu közössége. Családja az alábbi Reményik Sándor verssel búcsúzik Máriától.

Letört

Letört egy ág.
A gyümölcseit nem bírta tovább.
Saját mosolygó súlya alatt tört le.
Mint egy anya…
S most valahol
Virágzik másodszor és mindörökre.

A búcsúztató szövegét fia, Buvári Tamás filmrendező küldte el szerkesztőségünknek.

A vezető képen Mádl Mária bátyját, Ferencet köszönti annak 70. születésnapján 2001-ben Budapesten.

related

Veszpremkukac

Recent Posts

ÉVIDÉZŐ – Ezen kukacoskodtunk tavaly

Nem túl vidám, de azért izgalmas éven vagyunk túl, minden (ál)szerénységet nélkülözve, kiváló cikkek sokaságán…

10 év ago

BÚÉK – A Balatonnál már délben koccintottak

A 12 éves, alsóörsi Érdi Ferenc Vince nyerte a pezsgődugó-kilövő versenyt. Kölyökpezsgővel. Sarkunkban az új…

10 év ago

CINIKE 2.0  – Az éhező viadala

Ádáz ellenségek voltunk, hónapokig háborúztunk. Nagyra becsültem a találékonyságát, az intelligenciáját, a túlélési technológiái elkápráztattak.…

10 év ago

NAV – Dohányár és online kassza

Amíg a december vége a kormányközeli médiában arról szólt, hogy az előnyös adóváltozásoknak köszönhetően mennyivel…

10 év ago

MESEKÓRHÁZ? – Az állam nem adja!

Mi lesz a Veszprémbe tervezett gyermekkórház épületének sorsa? – tette fel az írásbeli kérdést dr.…

10 év ago

PLT-BOTRÁNY – Nyomoznak az Orbán-interjú ügyében

Információs rendszer vagy adat megsértése bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított nyomozást a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság…

10 év ago