Svájcban nincsenek plázák, áruházak se nagyon, inkább kis butikok, márkaboltok, ahol minden nagyon drága. A nép csomagküldő szolgálatoktól vásárol – és zsibvásárban.
Több bolhapiac is van Zürichben, ebben a négyszázezer lakosú világvárosban. Svájcban élő veszprémi barátainkkal, Draganáékkal ezért majdnem elkerültük egymást. Mi a helvetiaplatzi zsibvásárban kötöttünk ki, miközben őket a Bürkliplatzra navigáltuk. De aztán gyorsan korrigáltunk, mert közel van egymáshoz a két „műintézmény”.
Olyan nagyon nem akartunk venni semmit, csak megérezni a hangulatát az egésznek. Meggyőződésem ugyanis, hogy az ócskapiacok a városok lenyomatai. Jellemző egy közösségre, hogy mit gyűjt, mit selejtez ki. A Bürkliplatzon különösen sok az ezüst eszcájg és a kristálypohár.
A férfiak főleg a szerszámosládák, műszaki pultok körül keringenek. Én vászonruhát keresek, mert kitört a nyár, és nincs mit felvenni. Nagy a kínálat ruhából. Látszik, hogy komolyan veszik a zero waste mozgalmat. Szépen sminkelt, csinos úrinők is nézegetik, vásárolják a használt ruhát, főleg olaszt. Kicsit reakciós lázadók vagyunk mindannyian, akik itt keresgélünk. Az új konfekció helyett jobban szeretjük az egyedit, a régit, amit valakinek az anyja, nagyanyja vagy nagyapja viselt. Mindjárt sorsot, élettörténetet is veszünk a ruhával, bútordarabbal magunknak.
Felcsapunk „aranyásónak”
A Helvetia nem olyan elegáns, mint a Bürkli, ami a Svájci Nemzeti Bank szomszédságában van, a Zürichi-tó mellett. Ám azt mondják, hogy nagy szerencsével ott még igazi kincsekre lehet bukkanni. Egy Hans Arp- vagy Sophie Tauber-vázlatra vagy egy régi magyar könyvre egy svájci magyar emigráns hagyatékából. Nekünk nem volt ilyen szerencsénk. Nem bukkantunk még egy Yves Klein gyerekkori rajzra se öt dollárért, amit aztán eladhatnánk egymillióért. Fabergé-tojást sem találtunk az orosz cári udvarból, vagy James Bond óráját sem itt árulták pár dollárért, amit aztán eladhatnánk százezerért. De vettünk például egy Balthus-katalógust az 1983-as Velencei Biennáléról, aminek örültünk. Az „aranyásók” közül nyilván a profi díszlet- és jelmeztervezők bogarásznak itt a legjobb eséllyel, meg azok az amatőrök, akik a saját életük filmjét, színházát rendezik be.
Minden legális és drága
A balkáni ócskapiacokon, de a veszprémin is sok a kínai áru. Fillérekért leesik egy lopott napszemüveg, vagy az öledbe hullik egy bőrszandál, amit a tulajdonosa soha nem tudott viselni, mert kicsi volt neki. Itt Svájcban minden legális, ezért (nekünk nagyon) drága. Jellemző, hogy eszükbe nem jut feketézni, például Németországból olcsó élelmet csempészni és árulni. Pedig jelentős különbség van a két ország árai között, és nyilván lenne vevő az olcsóbb élelemre. Ám nem foglalkoznak vele. Átruccan mindenki maga autóval a határon és bevásárol.
Eszembe jut, hogy a szabadkai, újvidéki „buvljakon” (bolhapiacon) hegyekben áll a Pick szalámi meg a trappistasajt. Nyárson sülnek a húsok, lehet jó hagymás csevapot enni lepényből.
Svájcban az evés valahogy nem téma. Nyilván ettől az önmegtartóztatástól ilyen szép fittek. És a hegymászástól. Illik rájuk a szupermenjelmez. Egy pasi szupermenjelmezben sétált a bürkliplatzi zsibvásárban. Nem keltett feltűnést, mintha meg se látták volna.
Szédületes digitalizáció
Draganáékkal beülünk egy közeli kertvendéglőbe a tóparton. QR-kód segítségével lehet megrendelni és fizetni az ételt, italt. Attila szerencsére ebben nagy macher, informatikusként dolgozik a közeli Winterthurban. Szédületes a digitális fejlesztés Svájcban. Ahol csak lehet, kiváltják az embert. A boltokban, vonatokon is mindenki kiszolgálja önmagát automaták segítségével. Úgy veszem észre, hogy a svájciak semmi másra nem költenek, csak a digitális fejlesztésre és autókra. Szerények a házaik, a lakásaik, az öltözködésük, de ha vesznek egyáltalán, akkor szuperautót szereznek be, Volvo, Mercedes, BMW, Audi, Porsche sportkocsit vagy terepjárót. A többség egyébként a szupervonatokat használja, amik szinte percenként közlekednek, mint a metró. Emeletesek és minden kényelemmel felszereltek.
Fotók: a szerző
