Munka közben, kaliforniai bemutató körútján érte a halál korunk leghíresebb és legnépszerűbb kutatóját, a 91 éves Jane Goodall-t. Két éve járt Magyarországon is, a Pannon Egyetem díszdoktorává avatták, madarakat gyűrűzött a Duna-Ipoly Nemzeti Parkban, és segített elültetni 257 facsemetét a Szépvölgyi erdőben, ahol tanösvényt neveztek el róla.
Szegényebb, árvább lett a világ. Elhunyt az a hölgy, aki folyamatosan dolgozott az emberi jogokért, a fegyverkezés csökkentéséért, a békéért, a nyomor megszüntetéséért. Intézeteket alapított különböző országokban a közösségek fejlesztésére, a fenntartható, valódi környezetvédelemért. Mindezt olyan könnyedén, közvetlen stílusban, mosolyogva, amellyel szinte mindenkit képes volt maga mellé állítani. A törékeny hölgy hihetetlenül erős volt: kilenc évtizeddel a vállán sem pihent babérjain, kontinenseken tartott előadásokat, találkozott ifjakkal, népszerűsítette a tudományos eredményeket.
Londonban titkárnői tanfolyamot végzett, annak köszönhetően került Kenyába. 1957‑ben dr. Leakey alkalmazottja lett, Kenyában az egykori emberszabásúak maradványait tanulmányozta. Úgy vélte, könnyebben lehetne a csontvázakat rekonstruálni, ha megfigyelnék a mai emberszabású majmok egyéni és szociális viselkedését, méghozzá természetes környezetükben. Így kezdett el Jane Goodall csimpánzokat tanulmányozni. Nagy szerepe volt abban, hogy ma mennyit tudunk a csimpánzok egyéni és szociális viselkedéséről. Az egyik, talán a legnagyobb megrökönyödést kiváltó magatartás, melyet megfigyelt, a csimpánzok eszközhasználata. Kutatásai során a tudós rámutatott a csimpánzok közösségi struktúrájára és az egyes csimpánzok közötti társadalmi kötelékekre. Kedvencei milliók kedvencei lettek: Szürkeszakállú Dávid, Flo, Fifi és a többiek életre keltek a könyvek lapjain, amelyekkel tanzániai kutatásait népszerűsítette. Kalandjait is megosztotta a veszélyekről, például a méregköpő kígyókról, a krokodilokról és a különböző betegségekről, a nemzeti park emberszabású lakóinak bolondozásairól. Tudományos megfigyelései hozzájárultak az emberi társadalom és az állati társas kapcsolatok jobb megértéséhez is. Afrika szinte második hazájává vált, gyermekét sokáig ott nevelte, nem csoda, ha alapítványokkal támogatja az ott élőket. Második férje a tanzániai parlament és egyben nemzeti parkjainak igazgatója volt, s akinek 1980‑ban bekövetkezett haláláig nagyrészt Tanzániában éltek. Nemcsak kutató, hanem elkötelezett természetvédő is volt, aki globális programokat indított a környezet és az állatok védelméért.
2023 májusában, a Pannon Egyetemen a HOPE Konferencián, a tudomány és a környezetvédelem kapcsán a polgárok felelősségéről beszélt. A reményt erősítette hallgatóságában. „Az ember nehezen hiszi el, hogy képes segíteni a bolygón. Ám ha mindenki elkezd etikusan dönteni arról, hogy mit vásárol, mit eszik, mit visel, miként viselkedik az emberekkel és más állatokkal, akkor egy jobb világ felé indulhatunk el. A legfontosabb üzenetem mégis az, hogy ne adjuk fel a reményt, mert ha mind feladjuk, akkor elvesztünk.”
A világ szinte minden országban a legkülönbözőbb kitüntetéseivel méltányolták munkásságát, eredményei a nyugati világ egyik legjelentősebb tudományos eredményét testesítik meg. Mégis arra volt a legbüszkébb, amikor afrikai kisgyerekek nevét kiáltva rohantak felé.
Vezető kép: Dirk Brunieczki / ilpost.it
