A Polgári Ellenállás Mozgalom két nappal a választásokat megelőzően, péntekre Rendszerbontó Nagykoncertet hirdetett, több mint negyven magyar előadó fellépésével. A budapesti Hősök tere és környező utcái dugig voltak érdeklődőkkel, az élő adás mára 1,7 millió megtekintést ért el. Egész Magyarország követte az eseményeket, azonban joggal érezhetjük azt, hogy nem mindenki volt elégedett azzal, amit látott. Mintha nem mindenkinek szólt volna.
Ahogyan a szervezők fogalmaztak a Facebook-esemény leírásában: „A hazai moszkovita illiberalizmussal szemben táplált társadalmi elégedetlenséget a jelenkor költői és dalszövegírói csatornázzák, a nyilvánosság szerepe pedig itt és most az, hogy a tizenhat év alatt felgyűlt rendszerbontó indulatból a kultúra nagyszabású közösségi élményét formálja meg. A választást megelőző pénteken sorra hangerőt adunk az elaljasult hatalommal szemben kritikus daloknak, hogy megmutassák és a választók tömegében tudatosítsák: véget ért a következménytelenség kora.” A több mint negyven fellépő között szerepelt Azahriah & Song Factory Budapest, Ivan and the Parazol, Co Lee, Dé:Nash és még sokan mások.
Hogy mit várunk egy országos figyelmet követelő, pártfüggetlen, kormányváltás érdekében összetett programtól, az meglehetősen egyéni. Azonban a Rendszerbontó Nagykoncert bennem felidézte azokat az emlékeket, amik még a Tisza előtti ellenzék tüntetésein születtek bennem. Összefogunk, hogy hangot adjunk a véleményünknek, de nem tiszteljük meg a polgártársainkat, így végső soron az egész nem ér semmit. Mindenki abban a táborban marad, ahol volt és/vagy még tovább erősödnek a távolságok a két politikai blokk között.
A Polgári Ellenállás Mozgalom, Puzsér Róberttel az élén nem azt vállalta, hogy egy utolsó, ütős kampányfogást visz véghez pénteken. A pártfüggetlen eseményük azonban a kritikus időzítésnek és az országos nyilvánosságnak köszönhetően akkorára nőtte ki magát, hogy mégiscsak meghatározó ponttá vált a választást megelőző utolsó napokban. Így már a felelősség is sokkal nagyobb volt a szervezők és a fellépők vállán.
A közönséget sokszor megkérték, hogy semmilyen provokációra ne üljenek fel. Azonban a fellépőket ez a fajta fegyelmezettség és óvatosság nem jellemezte.
Értem én, hogy egy „rendszerbontó nagykoncertnek” a fő hajtóereje csak a forradalmi hangulat lehet. Ezt tudta hozni Puzsér Róberték eseménye úgy, hogy még ha nem is adott hozzá semmilyen új dimenziót, az eddigi diskurzushoz vagy az „elegünk van belőletek” érzésekhez. Azonban képtelen volt valóban rendszerbontóvá válni, ugyanazokat a sémákat követte, amit a „bukott” ellenzék, és a csökkenni látszó ellentéteket újra felnagyította.
Az azóta elhíresült herefogása például a Hősök frontemberének, Eckünek valóban vállalhatatlan. Fellépőként a rendszerbontás egyik „jelképévé” vált, nem szabadott volna csak a saját dühéből táplálkoznia, mindannyiunkat képviselte, aki elégedetlen a kormánnyal. Azonban sokan nem éreztük úgy, hogy vele vagy pár másik előadóval tudnánk azonosulni. Természetesen nem a művészi szabadságról vagy a műfaj által megkövetelt megmondó szövegekről van szó, hanem az átkötésekről, a kiegészítő gondolatokról, a „Le az izraeli-amerikai imperializmussal!” skandáltatásáról.
Ezek az emberek elfelejtették volna, hogy az egyik feladatunk a konzervatívabb jobboldaliakat megszólítani? Sajnos az esemény egy-két kiragadott momentuma után én is úgy érzem, hogy magyarázkodnom kell a nehezen meggyőzött jobboldali barátaimnak. Csak bízok benne, hogy ezek a pillanatnyi felháborodások és megbotránkozások nem válnak jelentőségteljessé a választás során.
A Tisza Párt dicsérete
Hatalmas előrelépés volt az ellenzék számára, amikor a Tisza Párt megjelent és egy új, kulturálisan sokkal minőségibb, emberileg sokkal megragadóbb kommunikációt kezdett el bevezetni a magyar politikába. Belátta, hogy a rendszerbontás első lépéseként a széthúzásra és hergelésre buzdító üzeneteket kell elfojtani.
Magyar Péter és a Tisza Párt többi tagja ügyesen elkerüli a provokációt és rendkívül ügyelnek arra, hogy a megszólalásaik ne váljanak megosztóvá és propagandaalappá. Lehet ezért kritizálni őket, de meg kell hagyni, hogy a mai magyar politikai klímában nincs más választásuk. A propagandagyár azonnal lecsap, amint vért lát.
Tegnap pedig ezt meg is tette. Az esemény minden megosztó mozzanatára, minden arcpirító sorára, megszólalójára rámutatott. A videókon pedig nem felejtik el nagybetűkkel hirdetni, hogy Tisza! Habár a Polgári Ellenállás Mozgalom eseménye hivatalosan pártfüggetlen koncert volt, a hazugsággyárosokat ez nem zavarja.
Mindezeknek a tudatában a szervezőknek, a fellépőket illetően, sokkal óvatosabbnak kellett volna lenniük, sokkal inkluzívabbnak és visszafogottabbaknak. Mintha elfelejtették volna, hogy ez nem csak arról szól, hogy még egyszer utoljára együtt ordibálják, hogy „Mocskos Fidesz”, rajtuk volt az ország szeme. Nem véletlen, hogy a tömeg főként középosztálybeli fiatalokból állt. A szervezők elfelejtették kitágítani a célközönséget, nem szólították meg a társadalom nagy részét, sőt, beleálltak azokba, akik nem értenek velük egyet.
Hiába volt a hangulat felszabadult, fesztiválos, hiába hangzottak el fontos felszólalások és elgondolkoztató videók, a nap végén Eckü pillanatát visszhangozza az ország egyik fele. Ez pedig minden kreatív megoldást a háttérbe sorol.
Puzsér Róbert, az est egyik főszereplője is a gyűlöletpolitika végét követelte a program lezárásaként. Azonban, az indulatok elfojtása, a sebek gyógyítása és (láthatóan) az új, inkluzívabb kommunikációs formák megtalálása még időt vesz igénybe. Ebben pedig nekünk, ellenzéki érzetű embereknek is hatalmas feladatunk van.










