A Vogue divatmagazin legutóbbi számában a Guess olyan képekkel reklámozott, amelyeken hibátlan külsejű nők pózolnak – csak éppen nem valósak. A fotók mesterséges intelligenciával készültek egy londoni ügynökségnél, és pillanatok alatt felkavarták a divatvilág állóvizét. A közösségimédia-kommentekben visszatérő kérdés volt, hogy ha a „tökéletes” nő már nem is ember, akkor mihez mérjük magunkat?

Őszintén szólva, engem először becsapott a szemem. Jó fények, szép ruha, dinamika, minden a helyén. Aztán jött a kis lábjegyzet, a magyarázat: AI által generált modell. Itt egy kicsit ledöbbentem. Nem azért, mert a technológia ördögtől való, hanem mert a divat mindig is emberekből építkezett. A modellek a 20. század óta iránytűként hatnak: Twiggy könnyedsége a ’60-as években, Cindy Crawford és a ’90-es szupermodellek atletikus megjelenése vagy a 2010-es évek kifinomult esztétikája Bella Hadiddal és kortársaival. Milliók másolták és másolják őket frizurától, sminktől kezdve, a szemöldökformán át a farmerfazonig. Aztán később jött az áttörés: transznemű és hidzsábot viselő modellek, plus size manökenek és a testpozitivitás. Úgy tűnt, a divat végre szélesebbre nyitja az ajtót.

Most mégis azt érzem, mintha valaki az arcunkba csapná. Az AI-modellek tökéletesre generált világa egyszerre modern és szűk, mintha egyetlen ideált rajzolna körénk, amelyben nincs hiba, nincs aszimmetria, nincs fáradtság, nincs élet. A közösségi médiában nagyon pontosan megfogalmazódott ez a diszkomfort, számos kommentet olvastam a témában:

• „amíg az ipar nem gondolja végig, milyen üzeneteket küld a nőknek a perfekcionizmusról, addig ez veszélyes játék”
• „köszönjük, hogy elveszitek a munkát a modellektől, fotósoktól, szerkesztőktől – és mindenki mástól”
• „én valós embereket szeretnék látni”
• sőt, volt, aki ironikusan hozzátette: „ha már a modelleket AI-ra cserélitek, talán a vásárlókat is elő lehetne állítani mesterségesen.”

Ezek nem kifakadások, nagyon is emberi félelmek. Az is olaj a tűzre, hogy több országban, például az Egyesült Királyságban, jelenleg nem jogszabályi kötelezettség feltűnően jelölni, ha egy reklám vagy egy kép mesterséges intelligenciával készült. Aki nem vadássza a lábjegyzeteket, könnyen észrevétlenül fogadja el az új normát. És bár a hirdetést készítő ügynökség, a Seraphinne Vallora hangsúlyozza: a technológia „kiegészíti, nem kiváltja” a valós modelleket, a saját weboldalukon felsorolt előnyök – nem kell drága fotózás, sminkes, helyszínbérlet, fotós, utazás, modellek – elég egyértelműen gazdasági logikát rajzolnak. A divatban mindig is volt költség- és időnyomás, amire most az AI radikális rövidítést kínál. Csakhogy ez a rövidítés éppen az emberi, valós mivoltjától fosztja meg.

Amikor a szépségideál már nem ember

A pszichológia évtizedek óta beszél a testképzavarokról, a szociális összehasonlításról és arról, hogy a túlzó ideálok hogyan befolyásolják az önértékelést. A magazinok retusált képei sem voltak ártatlanok, de ott legalább kiindulópontként állt valaki. Volt pattanás, amit eltüntettek, volt aszimmetria, volt fáradtság, amit kisimítottak. A referencia mégis egy hús-vér ember maradt. Az AI-modelleknél a referencia egy robot: nem is kellett pattanást eltüntetni, mert eleve nem volt. Nem kellett arányt korrigálni, mert a rendszer a tökéleteset generálta.

Májer Alexandra pszichológust kérdeztük, hogy szerinte miként hat a tökéletes modellek látványa az egészséges testkép kialakulására. – Nem lehet kijelenteni, hogy az AI-modellek önmagukban visszalépést jelentenének a testpozitivitás és az elfogadás területén, de kétségtelenül nem támogatják a pozitív testkép fejlődését. Nagyon sok változásra lenne még szükség a média által közvetített elvárások terén.

Amennyiben egy fiatal lány számára az alapértelmezett női arc és test a hibátlan, akkor a saját tükörképe „hibás” lesz, és nem azért, mert alkatilag eltér egy ritka „ideáltól”, hanem mert soha el sem érheti. A „nem vagyok elég jó” érzése mindennapossá válik: hogyan öltözködjünk, mikor merjünk edzőterembe menni, felvállaljuk-e a ráncunkat, karikáinkat, felteszünk-e egy smink nélküli szelfit.

A szakember szerint leginkább a kamaszok és a fiatal felnőttek vannak kitéve a negatív hatásoknak. Hozzáfűzi, ebben az időszakban kialakulóban van az énkép, az identitás, ami az önértékelést is sérülékenyebbé teszi. A mai generációra egyébként nagyobb hatással vannak az influenszerek, mint a klasszikus modellvilág, így inkább az a kérdés, hogy az AI által generált tökéletesség milyen irányt vesz.

Ébresztő, ez nem a valóság!

– A hozzám forduló kamaszok és fiatal felnőttek esetén szinte kivétel nélkül megjelenik az önbizalom, önértékelés problémája, nemtől függetlenül. Valahol mindez érthető is, hiszen nekik ebben az életkorban ezzel van dolguk. Én a mesterséges intelligencia torzító hatását még kevésbé érzékelem rajtuk, de az influenszervilág által közvetített tökéletesség és irreális elvárások nagyon erősen jelen vannak. Félő, hogy az AI adta lehetőségekkel ezek a problémák milyen irányt vesznek majd, hiszen így egyre könnyebb lesz torz valóságot mutatni – mondja Májer Alexandra.

A pszichológus szerint sokat tehetnek a szülők, pedagógusok és maga a média is. – Fontos, hogy beszélgessünk ezekről a témákról a fiatalokkal. Nem lehet teljesen elzárni őket a modern világ hatásaitól, de bizalmi kapcsolatot építhetünk, és segíthetünk nekik feldolgozni az irreális elvárások által kiváltott negatív érzéseket. A kamaszkor identitáskrízise mindannyiunk számára ismerős tapasztalat, érdemes ehhez visszanyúlni, empátiát mutatni és lehetőséget adni arra, hogy elmondhassák, ami bennük zajlik.

Az AI csak egy információ

Érdemes itt egy pillanatra visszanézni a divat „majmolás” logikájára. Amikor Twiggyre, Cindyre vagy Bellára akartunk hasonlítani, az mindig kompromisszumokkal járt: frizura, smink, edzés, diéta. De közben mindig maradt a tudat, hogy ők emberek, akik fáradnak, öregednek, betegek lesznek, pihennek, rossz napjuk van. Az AI-arcoknál ez a közös emberi nevező eltűnik.

A technológiát nem lehet visszatekerni: az AI-modellek itt vannak, és itt is maradnak. A valódi kérdés az, hogyan használjuk őket. Az első és legfontosabb szempont a jelölés. Egy apró lábjegyzet nem elég, hiszen a legtöbben észre sem veszik. Egyértelmű, jól látható jelzésre lenne szükség, hogy mindenki tudja, hogy amit lát, az mesterségesen generált. Ez nem szégyenbélyeg lenne, hanem egyszerűen információ, különösen a fiatalok számára. Ugyanilyen fontos lenne, hogy a márkák ne csak a gépi ideált mutassák, hanem a kampányaikban továbbra is helyet adjanak valódi, sokszínű modelleknek, köztük plus size vagy marginalizált csoportok tagjainak is.

A bizalom megőrzéséhez átláthatóságra is szükség lenne. Nem mindegy, ki és miként készíti ezeket a képeket, milyen adatokkal tréningeztetik a rendszereket, van-e valós próba valódi modellekkel. Ezek a kérdések ma még ritkán kerülnek napvilágra, pedig éppen ezek mentén dönthető el, hogy etikus-e egy-egy AI-kampány. Az iparág számára az sem mindegy, hogy a mesterséges intelligencia térhódítása miként érinti a munkaerőpiacot.

A divatipar gazdasági működését ugyanis gyökeresen átalakíthatja ez az új korszak. A divat mindig is a pénzről is szólt: a bemutatók, a magazinfotózások, a kampányok mögött hatalmas költségvetések álltak. Az AI-modellek megjelenésével ezek a kiadások radikálisan csökkenhetnek, hiszen nem kell utaztatni a stábot, bérelni a helyszíneket, kifizetni a modelleket, fotósokat, stylistokat, fodrászokat vagy sminkeseket. Egyetlen algoritmus képes helyettesíteni azt a kreatív közösséget, amely eddig együtt hozta létre a divat vizuális világát. A cégeknek ez persze óriási megtakarítást és gyorsabb gyártási folyamatot jelent, hiszen egy kampány akár percek alatt előállítható. Ugyanakkor mindez azt is jelenti, hogy rengeteg szakember munka nélkül maradhat, a kreatív iparban dolgozók kiszolgáltatottsága nő, és a divat világa egyre inkább a gazdasági racionalitás, nem pedig a kreativitás, együttműködés felé tolódik el.

Továbbá, ebben a szakmában is a legfontosabb a felelősség kérdése. A Vogue-hoz hasonló sajtótermékek nem csupán reklámfelületek. Ez az ideál villámgyorsan normává válhat másutt is. Ezért nem az a kérdés, hogy szabad-e egyetlen kampányban AI-t használni, hanem az, hogy milyen arányban, milyen körítéssel jelenik meg.

Májer Alexandra szerint pszichológiai szempontból az AI-ideálhoz kapcsolódó kockázatok mellett akár pozitív lehetőségek is lennének. „Mivel az AI nem csak a tökéletességet tudja létrehozni, elméletileg generálhatnának valósághű, hibákat is megmutató modelleket is. De ennél sokkal jobb megoldás lenne, ha a reklámipar egyszerűen hús-vér nőket mutatna, retusálás nélkül.”

Az évszázadok divattörténelme során az ideálok jönnek-mennek, de a reklám vagy kampány ereje akkor a leghatékonyabb, amikor ember marad. A mostani AI-kampány abban különleges, hogy először kínál olyan mércét, amely elérhetetlen, mert nem is létezik. Azt gondolom, hogy az AI-modelleknek köszönhetően pont azt felejtjük el, hogy a divat rólunk szól. Rólunk, tökéletlen emberekről.

Vezető kép forrása: BBC