Közélet

VÁLASZTÁSI CSALÁS – 12,3 milliárd forint „nemzeti konzultációra”

Kiderült, hogy egyetlen – egyébként hazugságra épülő – „nemzeti konzultációra” 12,3 milliárd forintot költött el a kormány, természetesen a mi pénzünkből. A konzultáció egyébként választási csalás. Többek között erről ír a Nyomtass te is!

A mellékelt ábrán jól látszik, mekkora összeg ez, amit az emberek számára sokkal fontosabb ügyekre is el lehetett volna költeni. Dr. Hegedűs Zsolt, a Tisza Párt egészségügyiminiszter-jelöltje kiszámolta, mire is lenne elég ez a bizonyos 12,3 milliárd. Ennyi pénzből 15–20 darab MRI gépet lehetett volna venni az egészségügynek. Ugyanennyibe került volna 4000 csípő- vagy térdprotézisműtét, ami gyakorlatilag egy teljes évnyi ilyen típusú várólistát eltüntethetett volna. Így még fájdalmasabb belegondolni, hogy emberek ezrei szenvednek fájdalomban, mozgáskorlátozottsággal, miközben az állam hazug propagandára költi a közös pénzünket.

Hónapokig tartó közérdekű adatigénylések után személyesen tekinthettek be a Miniszterelnöki Kabinetiroda dossziéiba a 24.hu internetes hírportál újságírói, hogy összeszámolják, hány milliárd forintért reklámozták a nem létező „Tisza-adóról” szóló nemzeti konzultációt. A kormány eddig csak a 4 milliárd forintot kitevő postázási és nyomdai költséget tette közzé, a reklámköltség mostanáig titkos volt. A meghamisított programról bíróság mondta ki, hogy az nem a Tisza Párt programja, ennek ellenére az áldokumentum állításaira hivatkozva nemzeti konzultációt írt ki a kormány. Ezt maga a miniszterelnök nevezte a választási mozgósítás részének. Vagyis törvénytelenül költöttek közpénzt a Fidesz érdekében, ráadásul hazugságokra alapozva. Ez minden elemében egyértelmű választási csalás.

A hirdetőoszlopra ragasztott plakát alsó részén ez olvasható: Kiadja az Ellenállás Mozgalom Non-Profit Kft. Van, aki ezt elhiszi?

 

A nemzeti konzultáció a Tiltakozzunk az adóemelés ellen! szlogennel futott, holott a Tisza legfontosabb ígéreteinek egyike, hogy nem fognak adót emelni. Az újságírók kiderítették, hogy a nemzeti konzultáció részeként mennyit költöttek reklámokra. Húszféle szolgáltatást megrendelő dokumentumot találtak, ezek alapján a reklámozásra bruttó 8,29 milliárd forintot költött a kormány. Vagyis a négymilliárd forintos postázási és nyomdai költséggel együtt a nemzeti konzultáció összesen 12,3 milliárd forintba került.

A Nyomtass te is! további témái

– Hatóránként egy öngyilkosság.

– Amióta statisztikát vezetnek Magyarországon, még nem fordult elő, hogy egy év alatt mindössze 72 ezer gyerek született. Ezzel a hazai népesség száma 9 és fél millió alá került.

– Földbe állt a repülőrajt. A 4–6 százalékos gazdasági növekedés helyett, amit Orbán Viktor ígért, alig félszázalékos lett a tavalyi valóságos teljesítmény.

– „A miniszterelnök testvére vagyok” Így dicsekedett Orbán Áron, a békeharcos Orbán Viktor testvére a fegyverbeszerzési tárgyalásokon, amiket egy volt KGB-s kém szervezett neki.

– Orbán – a vagyonbevallása alapján – egyre szegényebb.

– A Nyomtass te is! az április 12-ére kitűzött országgyűlési választások fontos dátumait gyűjtötte össze. Figyelmeztesse ezekre az itthon vagy külföldön élő rokonait is!

Olvassa, nyomtassa, terjessze! Erre a linkre kattintva töltheti le.

A képek a veszprémi autóbusz-pályaudvaron készültek. Fotó: Veszprém Kukac

related

Veszpremkukac

Recent Posts

ÉVIDÉZŐ – Ezen kukacoskodtunk tavaly

Nem túl vidám, de azért izgalmas éven vagyunk túl, minden (ál)szerénységet nélkülözve, kiváló cikkek sokaságán…

9 év ago

BÚÉK – A Balatonnál már délben koccintottak

A 12 éves, alsóörsi Érdi Ferenc Vince nyerte a pezsgődugó-kilövő versenyt. Kölyökpezsgővel. Sarkunkban az új…

9 év ago

CINIKE 2.0  – Az éhező viadala

Ádáz ellenségek voltunk, hónapokig háborúztunk. Nagyra becsültem a találékonyságát, az intelligenciáját, a túlélési technológiái elkápráztattak.…

9 év ago

NAV – Dohányár és online kassza

Amíg a december vége a kormányközeli médiában arról szólt, hogy az előnyös adóváltozásoknak köszönhetően mennyivel…

9 év ago

MESEKÓRHÁZ? – Az állam nem adja!

Mi lesz a Veszprémbe tervezett gyermekkórház épületének sorsa? – tette fel az írásbeli kérdést dr.…

9 év ago

PLT-BOTRÁNY – Nyomoznak az Orbán-interjú ügyében

Információs rendszer vagy adat megsértése bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított nyomozást a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság…

9 év ago