Tudományos kutatások szerint az átlagember naponta kétszázszor hazudik. Nem fajsúlyos hazugságok, amolyan mindennapi, szintre észrevehetetlen kis füllentések ezek. Most mit mondjon a magyar ember, aki tűrőképességéhez mérten, fásult révületben kíséri a magyar politikai élet mindennapjait?
Tudományos kutatások szerint az átlagember naponta kétszázszor hazudik. Nem fajsúlyos hazugságok, amolyan mindennapi, szintre észrevehetetlen kis füllentések ezek. Most mit mondjon a magyar ember, aki tűrőképességéhez mérten, fásult révületben kíséri a magyar politikai élet mindennapjait?
Peter Stiegnitz bécsi hazugságkutató szerint hazudni muszáj, mert ez túlélési szükséglet, van, akit a hazugság éltet s van, akit az önámítás, és a hazugság nem ártalmas, csak ne lépje át az erkölcsi határt. Ajjaj, ez aztán a gumicsont! Szerinte erkölcs csak egy van, és miután nem Robinsonként élünk egy lakatlan szigeten, mindenki tudja, mikor árt a másiknak. Persze hogy tudja. Mégis árt.
Hazudozunk, hazudoznak, megvezetnek, lóvá tesznek, becsapnak, füllentenek, sumákolnak, ködösítenek, mellébeszélnek, manipulálnak, mi meg vagy észleljük vagy nem, már csak legyintünk, mert a szavazópolgár emlékezete rövid. És akármilyen vaskos a hazugság, ha sokszor halljuk, el is hisszük. Az össznemzeti hazudozás elemi szükségletté nőtte ki magát. Manapság az igazmondás – divatos szóval élve – nem kompatibilis. Mondhatnám úgy is, hogy nem magyarkomfort, nincs összhangban a magyar politikai élet gyakorlatával.
„Hazudtunk reggel, éjjel, meg este” – mondta Gyurcsány úgy tíz esztendeje, és bele is bukott. Pedig akkor éppen igazat mondott. Ennyit a politikai igazmondásról. Jól nézne ki az igazmondásra kárhoztatott nemzeti együttműködési rendszer, egy igazmondó honatyákkal teli parlamenttel, igazságbajnok minisztériumi meg egyéb tisztségviselőkkel! Maga a káosz! Felmérve a kegyetlen valóságot, mostanában inkább nem mondanak semmit. Sajtós kérdésekre nem válaszolnak, hallgatnak vagy halandzsáznak, nehogy kárt tegyenek egymásban. Túlélési szükséglet, mondaná Stiegnitz.
„A választások előtt mindig többet hazudnak a politikusok, mint egyébként. Választások után általában csak akkor hazudnak, ha veszélyben van a helyzetük. Olyankor intelligencia kérdése, hogy mennyire csinálják ügyesen” – állítja Peter Stiegnitz.
