Gyakran utazom a Csopak–Veszprém vonalon, és addig a fél óráig, amíg a buszon ülök, kénytelen vagyok azt a rádióműsort hallgatni, amit az autóbusz vezetője “tálal” az utazóközönségnek. Mivel sem az ostoba reggeli műsorokat, sem a végtelenségig leegyszerűsített és monoton popzenét nem kedvelem, alig várom, hogy leszállhassak a járműről.
Egyik délután azonban hatalmas meglepetésben volt részem: ahogy kinyílt a távolsági autóbusz ajtaja, kemény rock hangzott fel a busz belsejéből. Mosolyogva dicsértem meg a harminc körüli sofőrt, hogy végre jó zenét hallgathat az utazóközönség, ő pedig azt mondta: nem érdekli, mint mond a főnöke (az autóbuszokon ugyanis a sofőröknek kötelezően a rádiót kell bekapcsolniuk, ha zenére vágynak), ő nem fogja azt a vacakot hallgatni, ami a rádióból ömlik. Így aztán Csopaktól Veszprémig Rolling Stones, John Lee Hooker, Deep Purple, Led Zeppelin, Ten Years After szólt. (Titokban végigkémleltem az utazóközönség arcát, de mindenki unottan bámult maga elé. Úgy tűnik, a buszvezetőn és rajtam kívül mást nem szólított meg a remek muzsika.)
révész
[stextbox id=”grey”]Örülnénk, ha olvasóink is segítenének megtölteni tartalommal új rovatainkat, a NAPIMORGÓ-t és a NAPIVIDÁM-at. Várjuk rövid, frappáns észrevételeiket olyan, bosszantó vagy épp örömet szerző, mosolyt fakasztó dolgokról, amelyekbe jártukban-keltükben belebotlanak. Kérjük, fotózzák le, írjanak hozzá két-három mondatot (a szükséges nyelvtani korrekció jogát szerkesztőségünk fenntartja), írják alá a nevüket, vagy legalább a nevük kezdőbetűit, és küldjék el az [email protected] címre. Alapelv, hogy a morgolódó észrevételek se legyenek személyeskedők, durván odamondogatósak, másokat megalázóak. Higgyék el, a finom irónia mindig jobban „betalál”, mint a goromba sértegetés. Dicsérni, örülni korlátlanul lehet![/stextbox]
