Keziccsókolom! Olyan nagy bajban vagyok, tudna rajtam segíteni? – kérdezte, miközben óvatosan belépett a kiskapun. Láttam már errefelé, akkor sitt, fémhulladék, bármiféle lom elszállítására ajánlkozott, de semmi ilyesmi nem volt a ház körül.
Most épp munkában talált, a kőműves által elnagyolt kocsifeljárót próbáltam befejezni. A hátam mögött egy halom felbontott régi beton, földdel vegyesen. Jó érzékkel azonnal kapcsolt.
– Munkát is vállalok, tessék abbahagyni, majd én megcsinálom!
– Mégis, mi az a nagy baj?
– Lázas a kislányom, ki kellene váltani a gyógyszerét, 2900 forint. Segítsen, kérem szépen! Holnap visszajövök, megadom. Vagy ha akarja, bármit megcsinálok.
– Van itt még úgy egy órányi munka. Akár neki is állhat.
– Most nem tudom, el kell menni a gyógyszerért. A kislányom nagyon beteg – futotta el a könny a szemét –, de holnap visszajövök.
– Mikor?
– Reggel kilencre itt vagyok.
Mindig szoktam hajléktalan újságot venni, mindig vásárolok virágot a bolt előtt üldögélő nénitől, teszek pénzt az utcán furulyázó asszony kosarába, meg úgy általában mindenkin igyekszem segíteni, aki rászorul – de bevallom, szívesebben adok azoknak, akik nem csak kérnek, hanem adnak is valamit, így őrizve a saját méltóságuk, önbecsülésük maradékát. Ebben mindig van valami tiszteletre méltó emberi tartás.
Lehoztam a pénzt, de csak ötezresem volt. Mondtam, megpróbálom a szomszédnál fölváltani.
– Tudok visszaadni – készségeskedett és a zsebéből kimarkolt egy csomó aprót.
– Simán visszaadta a kétezer forintot kétszázasokban, és még maradt is legalább annyi. Szóval a gyógyszer ára bőven ott volt a kezében. Gyanút fogtam, de – milyen hülye is az ember – nem zavartam el. A nevét, címét, telefonszámát azért elkértem. Abban maradtunk, hogy másnap kilencre ott lesz, befejezi a munkát és a sittet is elviszi.
Éreztem, hogy át lettem verve, felhívtam egy óra múlva az általa lediktált számot. A háttérben sírt egy kisgyerek, de a férfi hangja nem az én emberemé volt.
– Mások is kerestek már így – mondta, aztán kiderült, hogy a nekem Varga Zsolt néven bemutatkozó bajbajutott az öccse, akivel nem tartja a kapcsolatot. Mobiltelefonja nincs, meg kislánya se. Azt javasolta, tegyek bejelentést a rendőrségen.
Másnap kilenckor lent voltam a kapunál. Vártam negyed órát. Aztán megírtam ezt a kis történetet. Okulásul, meg mert iszonyúan dühít, hogy a jóindulatommal ilyen csúful visszaéltek. És hogy elmondjam, így szülnek előítéletet a rossz tapasztalatok.
