Öregek ezek a műanyag szikvizes palackok, mondja. Az ember is öregszik, és már nem tudjuk azt, amit régen. Azért a levegőbe ereszt egy sorozatot a frissen betöltött szódából, és elégedetten nyugtázza, hogy 4–5 méterre is elvisz.
A hűtőszekrény az oka, ha a fele benne marad. Fogyasztás előtt 10 perccel ki kell venni, mert hidegben a gáz összehúzódik.
Tegyem az asztalra otthon és figyeljem, nem szuszog, csöpög-e valamelyik. Ha igen, akkor elszivárog a gáz, meg kell nézni a fejet, tömítést kell cserélni vagy rugót. Legközelebb megnézi.
Egyébként be sem jöhetek a helyiségbe, mutat az egyik A 4-es lapon virító feliratra, de mikor kint maradok, mégsem díjazza, mert az ajtóig kell cipelnie a tele palackokat, pedig odavan a dereka. Előzékenyen visszaóvakodom.
A régi palackok nagyon alattomos jószágok. Nem azért mondja, hogy rögtön újakat vegyek, de ha veszek egy ládával, az első töltés ingyenes. Sokan nem is gondolják, hogy a használattól észrevétlenül elvékonyodik az alja, azt hiszik, örök életű, hogy aztán az ő kezében robbanjon szét. Volt rá példa. Nem véletlenül szerelte fel a plexitáblát a töltőre. Nem mintha túl sokat védene.
Amit tud, megcsinálja maga. A szerelő horroráron dolgozik, ha kijön egyáltalán. Az alkatrész drága. A masina öreg. Sorban jönnek elő a hibák. Új gépre nincs pénz. Már nem is térülne meg.
Tudja, mi a halálom? – kérdezi váratlanul. Mikor egy anyuka beállít a gyermekével és azt mondja: most megnézzük, hogy tölti a bácsi a szódát.
Domján Gábor
